Jöhet a beteget követő finanszírozási rendszer?
Mintha hivatalosan is tudomásul vennék: a betegek nem oda mennek, ahova kötelező, hanem ahol gyógyulást remélnek.
Hosszú, szakmai tapasztalatokban gazdag út vezetett a valóság azon tényének tudomásul vételéhez, hogy hiába írnak elő területi ellátási kötelezettséget (tek) az intézményeknek, a betegek szuverén módon, maguk döntik el, hogy hol akarnak meggyógyulni. Így a csak és kizárólag területi ellátási alapon történő finanszírozással nagy hatékonysági eredményeket nem lehet produkálni, a beteget követő finanszírozási rendszerre van szükség, magyarán: olyan megoldásra, amikor a betegek magukkal viszik – visszamenőleges elszámolással – az ellátásukért járó összeget.
Felülről irányított stuktúraváltással valószínűleg nem érhető el jelentős hatékonyságjavulás egy jól bejáratott rendszer esetében, fejtette ki a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő ellátási főigazgató-helyettese a Magyar Kórházszövetség őszi konferenciáján. Bár struktúraváltásra szükség van – ismerte el Farkas Mariann –, de kizárólag ezzel nem oldhatók meg a honi egészségügy égető problémái, amire csak akkor van remény, ha a struktúra újrarajzolása a finanszírozási rendszer átalakításával társul.
A betegek mozgásának tudomásul vétele és követése a változtatás indokainak csak az egyik oldala. A másikra a rendelkezésre álló adatok elemzésével jutottak. Hatalmas különbségek vannak ugyanis az egyes megyék között akár az egy betegre kifizetett összeget, akár az azonos betegszámra jutó tvk-t tekintve, s ez csak akkor szüntethető meg – legalábbis a főigazgató-helyettes szerint –, ha a teljesítményvolumen-korlátot (tvk) nem az ágyszám, mint kapacitás, hanem az ellátási esemény határozza meg. Az egyes intézmények, ismerve a területükön élők ellátási szükségleteit és igényeit, vállalkozhatnának – például pályázati úton – meghatározott esetszámok ellátására. A finanszírozási szerződésekből tehát kiemelnék az ágyakat, s ezek nélkül történne a tvk újraosztása. A NEAK mint valódi szolgáltatás-vásárló, a minőségi mutatók alapján akár el is zárkózhat attól, hogy adott intézményben bizonyos beavatkozásokat finanszírozzon. Ez a fajta szerepértelmezés tehát azt is maga után vonja, hogy az egyes beavatkozásokra lehetőleg ott kerüljön sor, ahol az a lehető legsikeresebben végezhető el. S ha még ez sem lenne elég, épp a betegek védelmében, azért, hogy senki ne maradjon ellátatlanul, elengedhetetlen a tisztiorvosi szolgálat felügyeleti, ellenőri szerepének megerősítése.
Mindezeken túl ezernyi „apró” munkára van szükség: kódkarbantartásra, az elkerülhető kórházi események, egyes ellátások alsó és felső határnapjának újragondolására vagy például ráfordítás adatgyűjtésre.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a fent vázolt elképzelések közül mi valósul meg, s mi gazdagítja majd az elvetélt egészségügyi reformelképzelések egyre gazdagodó tárházát, az viszont biztos, hogy jelentősen javul a traumatológia finanszírozása. Erről szintén Farkas Mariann adott tájékoztatást.
A szakmai skálán mindössze a 30. helyet sikerült az egy esetre jutó finanszírozás alapján megszerezniük a traumatológusoknak, miközben alulfinanszírozottságuk révén a jelentős traumatológiai ellátást nyújtó intézményeknek sikerült beverekedniük magukat a legeladósodottabb intézmények közé. Ideje volt hát a korrekciónak.
Ez részben a fix díjak jelentős emelését jelenti, miközben két új kategória bevezetésével az egyetemi klinikák és az országos intézmények kiemelt fix díjhoz jutnak. Ez, tette hozzá a főigazgató-helyettes, teljes mértékben elszakad a minimumrendelet szerinti progresszív szint besorolástól. Az emelt fix díjakat – amelyek rendezésére 10,3 milliárdot fordítottak – idén szeptembertől, visszamenőlegesen szeretnék kifizetni. Jövő évtől pedig 1,45-ös szorzót kapnak azok a beavatkozások, amelyeket traumatológiai indikációban, traumatológiai szakmakódról jelentenek, ide nem értve az egynapos beavatkozásokat, illetve azokat az ellátásokat, amelyek finanszírozásában a szakma javaslata és döntése alapján nem szükséges a szorzó bevezetése. Erre 9,5 milliárd forint jut. Ugyanakkor a minimum ágyszámok, a személyi feltételek, az adott progresszivitási szinten ellátható esetek meghatározása eredményeként kétszázzal csökken – 2706-ról 2506-ra – a traumatológiai ágyak száma.
