hirdetés

Kórházigazgatóknak indított vezetőképzést az ÁSZ

Fókuszban a kórházak gazdálkodása és finanszírozása

A törvényi előírásoknak való megfelelés a gazdálkodásban éppen olyan lényeges, mint a szakmai protokollok betartása a gyógyításban, ezért fontos, hogy a kórházak betartsák a gazdálkodásukra vonatkozó törvényi előírásokat – hangsúlyozta az Állami Számvevőszék elnöke, az ÁSZ által az elmúlt években ellenőrzött kórházak főigazgatóinak szervezett vezetőképzés nyitószemináriumán, az ÁSZ budapesti székházában. Domokos László hozzátette: az ÁSZ is érzékeli a finanszírozási és strukturális problémákat. Mint mondta: Az egészségügy finanszírozási rendszere a jelenlegi formájában nem fenntartható.

Domokos László hozzátette: az ÁSZ is érzékeli a finanszírozási és strukturális problémákat, néhány hónapja nyilvánosságra hozott elemzésében rámutatott, hogy az egészségügy finanszírozási rendszere a jelenlegi formájában nem fenntartható. Az ÁSZ ma indult öthetes vezetőképzésén mintegy 20 központi költségvetési intézményként működő kórház elsőszámú vezetője vesz részt.

„Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséhez, illetve az ellátás minőségének javításához, mindenekelőtt szabályszerűen, átláthatóan, elszámoltathatóan és célszerűen gazdálkodó kórházakra, illetve szakellátó intézményekre van szükség" – szögezte le nyitóelőadása elején az ÁSZ elnöke. Domokos László hozzátette: Az eredményes és korrupciómentes gazdálkodást megalapozó, a törvényi előírásoknak megfelelő belső szabályozások kialakítása és működtetése alapvetően nem pénzkérdés.

Szigeti Szabolcs, az EMMI helyettes államtitkára a konferencián kiemelte: Olyan finanszírozási rendszerre van szükség, ami ösztönzi a struktúraváltást az egészségügyben. Hozzátette: A változás legfontosabb feltétele az együttműködés. Szigeti Szabolcs szerint szükség van a krónikus ellátás kapacitásainak felülvizsgálatára és szükséglet alapú átstrukturálására, illetve egyes ellátási szegmensek célzott átszervezésére és finanszírozásának revíziójára, például a traumatológia, érsebészeti ellátás, de más ellátási területeken is.

Bővebb beszámolókat az ÁSZ honlapján olvashat Domokos László, Szigeti Szabolcs felszólalásáról. A kórházi vezetőknek indított etikus vezetőképzés budapesti nyitószemináriumán előadást tartottak még dr. Németh Erzsébet és dr. Nagy Imre, az ÁSZ felügyeleti vezetői.

Az ÁSZ november 14-én indult öthetes vezetőképzésén mintegy 20 központi költségvetési intézményként működő kórház elsőszámú vezetője vesz részt.

hirdetés

Könyveink

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...