hirdetés

Javaslatot tettek a szakdolgozói jövedelmek rendezésére

A Népszava úgy tudja, Jenei Zoltán országos kórházi főigazgató bejelentette: készítettek egy javaslatot a szakdolgozói jövedelmek rendezéséről is.

A szakdolgozók közérzete meglehetősen rossz, különösen mióta az új szolgálati jogviszony bevezetése rájuk csak terheket rótt, miközben a mellettük dolgozó orvosok tekintélyes béremelést kaptak. Ám hiába kérték ők is, hogy a kormány hasonlóan rendezze béreiket, érdemi választ nem kaptak. Igaz, a Népszava információi szerint a Magyar Kórházszövetség – a sajtó teljes kizárásával – most zajló kongresszusán Jenei Zoltán országos kórházi főigazgató bejelentette: készítettek egy javaslatot a szakdolgozói jövedelmek rendezéséről is. Ezt el is juttatták a szakminisztériumhoz és a kormány vezetőihez is, de ennél többen nem mondott. Tőle pedig szerdán még a konferencia résztvevői sem kérdezhettek, írja a lap.

Ugyanezen a fórumon Páva Hanna, az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettese arról beszélt, hogy már a járvány előtt betöltetlen volt a szakdolgozói állások 15 százaléka, ami 5500 üres pozíciót jelentett. Ezt követően távozott további 3000 szakdolgozó március elsején.

Az emberek mostanra nagyon fáradtak, elcsigázottak, a járvány kimerített mindenkit – magyarázta az érintettek elkeseredését a kamarai elnök, aki szerint, ha a válaszadóik valóban elmennek, akkor a mostani katasztrofális létszám helyzet tovább romlik. Arra kérdésre, hogy mennyit segít a kormány által minap bejelentett tíz nap extra szabadság, Balogh Zoltán azt felelte: ez csak újabb problémákat generált. Az ápolási igazgatók ugyanis az eddig ki nem vett szabadságokat is képtelenek kiadni az emberhiány miatt. A rendszer most áll vissza normál-üzemmódra, s bár sok beteg még nincs, például a szakdolgozókkal rendeztetik vissza a korábbi helyükre a betegellátó osztályokat, ők cipelik az ágyakat is. Így az ápolási igazgatók nem nagyon mernek elengedni senki szabadságra. Balogh Zoltán szerint a helyzet fonákságát jól jellemzi, hogy miközben egy vállalkozó a Balatonon félszáz embernek ajánlott térítésmentes nyaralást, hetes turnusok helyett három napokra tudnak csak a dolgozók jönni, mert több időre nem kapnak szabadságot.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...