hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Demonstrációra készülnek a szakdolgozók

A kamarai tagok egy felmérés során nagy többséggel hatalmazták fel a MESZK elnökségét egy országos demonstráció megszervezésére.

Két nappal ezelőtt zárult le az a felmérés, amelynek eredményeiről elsőként lapunkat tájékoztatta a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK). Mint azt korábban már megírtuk, a szervezet országos elnöksége – a szolgálati jogviszonyról szóló törvény nyomán kialakult helyzet miatt – indokoltnak tartotta, hogy a szakdolgozói társadalom demonstrációval is kifejezze tiltakozását a döntéshozók felé, ehhez kértek megerősítést a tagságtól. Az anonim kérdőívek kitöltésére öt nap állt rendelkezésre.

A válaszadó egészségügyi szakdolgozók 77,8 százaléka (7325 fő) felhatalmazta a kamarát az országos demonstráció megszervezésére – derül ki a felmérés eredményeiből, amelyben 9421 egészségügyi szakdolgozó válaszait dolgozták fel.

Csökkent az alapilletménye a válaszadók 16,4 százalékának 2021. március 1-jét követően, ennek oka a megváltozott munkaköri besorolás – derül ki az adatokból. További keresetcsökkenést jelentett az ügyeleti díjak és műszakpótlékok százalékos csökkenése. Jelentős azoknak a szakdolgozóknak a köre is, akik a kollektív szerződés egyoldalú felmondásával a pénzbeli és természetbeni juttatásoktól estek el.

Pályaelhagyási szándékát jelezte a felmérésben résztvevők 17,2 százaléka (1623 fő), még az idén, vagy a közeljövőben. Jelentős a felmondással kapcsolatban várakozó állásponton lévők száma, ők a kérdőívet kitöltők 45 százalékát (4265 fő) teszik ki. E két csoportba tartozók 39,9 százaléka (1557 fő) véglegesen elhagyná az egészségügyet, tovább mélytve a szakdolgozói területen tapasztalható humánerőforrás-válságot, ezáltal veszélyeztetve a biztonságos betegellátást.

A MESZK az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény életbelépését, illetve az orvosok bérrendezését követően szakdolgozói bérrendezést kértek a Belügyminiszterhez, az Emberi Erőforrások Miniszteréhez és az Országos Kórház-Főigazgatójához benyújtott javaslatukban, amelyre érdemi választ nem kaptak, a tíz napos, két év alatt kivehető pótszabadság pedig – a kamara álláspontja szerint – nem kellő mértékű ellentételezés a járvány időszakában a frontvonalon eltöltött szolgálat elismeréseként.

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A korszerű gyermekellátás és -ápolás kézikönyve 1-2.

    A Medicina Kiadó ismét forradalmian új, olvasóbarát, átfogó, gazdagon illusztrált könyvvel ajándékozza...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Korszerű orvosi diagnosztika és terápia

    A CURRENT Medical Diagnosis & Treatment 2015-ös kiadása több mint 1000 betegség és működési rendellenesség hiteles, tényeken...