hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Ismét elmarasztalta a bíróság az orvosi kamarát

Hasonló perben már 2016-ban is kimondta a Kúria, hogy a Magyar Orvosi Kamara megsértette az orvosok személyes adatok védelméhez fűződő jogát, írja blogján Kunetz Zsombor.

Még tavalyi évben indítottunk 11-en, orvosok pert a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szabálytalan adatkezelése miatt. Ugyanis a MOK vezetés teljesen természetesnek gondolta, hogy az összes orvos személyes adatát kiszolgáltatta harmadik félnek, ebben az estben biztosítónak.

Hasonló perben már 2016-ban is kimondta a Kúria, hogy a Magyar Orvosi Kamara megsértette az orvosok személyes adatok védelméhez fűződő jogát. Ennek megerősítése történt most meg és immár ismét jogerősen kimondta a Fővárosi Törvényszék, hogy a Magyar Orvosi Kamara megsértette a felperesek személyes adatok védelméhez fűződő jogát, azaz jogtalanul adott ki harmadik fél számára személyes adatokat.

Mint ismeretes a Magyar Orvosi Kamara vezetése úgy kötött életbiztosítást a tagok részére, hogy erről a tagok egy része nem is tudott, így nyilván igénybe venni sem tudta a szolgáltatást, sőt a szolgáltatással kapcsolatos biztosítási kötvényt sem ismertük meg évekig, amelyből kiderülhetett volna, hogy ki és mikor jogosult és milyen kárigényt bejelenteni. Ennek a közlése csak most – hogy elkezdtük piszkálni az ügyet – történt meg a MOK honlapján. Annál jobb biztosítás pedig valószínűleg nincs is, mint az amikor a biztosított fizet, de kárigényt nem tud bejelenteni, mert azt sem tudja, hogy rendelkezik biztosítással.

A MOK által kötött biztostítás részleteit nem ismerjük, mert bár kikértem a szerződést, ezt a mai napig nem kaptam meg. Ezt az ügyet jelenleg a NAIH vizsgálja és könnyen lehet, hogy ebből is adatszolgáltatási pert kezdeményezek, mint a nemrég jogerősen megnyert gazdálkodási adatokkal kapcsolatban. A bíróság a kerestünk másik felét elutasította, ebben sérelemdíjat kértünk a kamarától, amit  jótékony célra kívántunk fordítani, azonban a bíróság ezt az igény elévülés miatt nem ítélte meg.

A teljes blogbejegyzés

(forrás: Röntgen.reblog)
hirdetés

Könyveink