hirdetés
2025. július. 11., péntek - Nóra, Lili.
hirdetés

Több ezer orvos perelhetné a kamarát

A Kúria is kimondta, hogy a kamara jogtalanul adta ki orvosok adatait, öten pereltek emiatt, de akár több ezer orvost is érinthet az ügy – írja a hvg.hu.

Három éve mondta ki a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH), hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) megsértette az orvosok személyes adatok védelméhez fűződő jogát, amikor úgy kötött az orvosokra csoportos életbiztosítást, hogy nem kérte beleegyezésüket adataik átadásához. Az adatszolgáltatás 2011 és 2013 májusa között történt, a kamara az orvosok nevét, azonosító számukat (pecsétszám), illetve a kamarába való ki- és belépésük dátumát adta ki a szerződő biztosítónak, az MKB Életbiztosító Zrt.-nekemlékeztet a hvg.hu.

A portál birtokába jutott dokumentumok szerint öt orvos indított pert a MOK ellen az adatok kiadása miatt, amit 2014-ben első, majd 2015-ben másodfokon is megnyertek. Az elsőfokú ítélet azt is kimondta, hogy a kamarának fejenként 40 ezer forint kell fizetnie az érintett orvosoknak. A kamara azonban nem hagyta ennyiben a dolgot, és fellebbezett a döntés ellen. Ezt a Kúria 2016 novemberében azonban elutasította.

Az életbiztosítási szerződés azokra az orvosra vonatkozott, akik 2011 májusában már kamarai tagok voltak, vagy később, 2012 májusa után lettek azok. Ez alapján nemcsak ez az öt, hanem az összes olyan orvos perelhetné a MOK-ot, aki a megadott időszakban tagja volt a kamarának. A mostani állás szerint több mint 40 ezer tagja van a MOK-nak, vagyis a jogsértési ügy akár több ezer orvost is érinthet.

(forrás: hvg.hu)

Könyveink

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...