Irritábilis bél szindróma: a baktériumok és toxinjaik szerepe
A bélflóra összetételének megváltozása hozzájárul a krónikus bélbetegségek kialakulásához. A vékonybél baktériumainak túlszaporodása, azok toxintermelése és a bél neuronális elemeit érintő molekuláris mimikri mind szerephez jut a kórkép kialakulásában, de egyúttal biomarkerek és terápiás célpontok kidolgozásának is alapjául szolgálhat.
Az irritábilis bél szindróma (irritable bowel syndrome – IBS) az egyik leggyakoribb belgyógyászati kórkép, az Egyesült Államokban például a gasztroenterológiai betegségekre fordított költségek 30 százalékát ez emészti fel és a lakosság 10-15 százalékát érinti. Életkor szerint nem osztható csoportokra: gyakorisága nem különbözik a fiatalabb és az idősebb felnőttek korcsoportjaiban. Nem kétséges tehát, hogy igen nagy figyelmet érdemlő kórképről van szó, amelynek etiológiája ma sem tisztázott teljes mértékben.
Korábban az IBS-t sokszor pszichológiai alapú betegségnek tekintették és antidepresszánsokkal kezelték. Csak az utóbbi évtizedben sikerült validálni a mikrobák által mediált elméleteket a fertőzéseket követő IBS (post-infectious IBS – PI-IBS) kapcsán, és olyan fogalmakat elfogadtatni, mint a vékonybél baktériumainak túlszaporodása, továbbá meghatározni a bélflóra azon eltéréseit, amelyeknek szerep juthat az IBS kialakulásában. Az Old Herborn University idei éves szemináriumán egy amerikai munkacsoport foglalta össze a bélflóra és az IBS összefüggéseit (Chang C et al. Irritable bowel syndrome: role of gut bacteria and bacterial toxins. Old Herborn University Seminar Monograph 2014;13-21).
SIBO
Kilégzési próbák és vékonybél-aspirátumok elemzésének eredményei támasztják alá, hogy a vékonybél baktériumainak túlszaporodása (small intestinal bacterial overgrowth – SIBO) az összes IBS-ben szenvedő beteg egyharmadánál fennáll, ha pedig azokat a betegeket vesszük, akiknél a hasmenés a fő tünet (diarrhoea-predominant IBS – D-IBS), akkor kétharmaduknál. Ugyanakkor IBS-ben nem szenvedők körében a SIBO előfordulási aránya csak 10 százalék.
Több klinikai vizsgálat eredménye alapján az utóbbi évtizedben alakult ki az a hipotézis, hogy a SIBO, amelynek hátterében a csökkent bélmotilitás áll (aminek következménye az IBS egyik fő tünete, a felfúvódás) gyakoribb IBS-ben, mint egészségeseknél. Eleinte a felvetés ellentmondásosnak látszott, amíg kizárólag kilégzési próbával próbáltak tájékozódni. nyilvánvalóvá vált azonban, hogy a próba eredménye jóval nagyobb eséllyel lesz pozitív IBS fennállása esetén, mint az egészséges kontrolloknál. Végül a tenyésztési vizsgálatok tették egyértelművé, hogy az IBS-ben szenvedők esetében jóval nagyobb a coliform baktériumok szintje, mint egészségesekben (Dig Dis Sci 2012;57:1321-1329).
Az immunrendszer szerepe a PI-IBS kialakulásában
Epidemiológiai vizsgálatok tisztázták, hogy a fertőzéseket követő IBS (PI-IBS) prevalenciája kisebb vagy hasonló a fejlődő, mint a fejlett országokban, holott a fejlődő országokban sokkal gyakoribb a Campylobacter okozta bélfertőzés. Ez pedig arra utal, hogy a szerzett immunitásnak nagy szerepe van a PI-IBS elleni védekezésben.
Az immunrendszer pontos szerepének tisztázását állatkísérletekkel kezdték el: C. jejuni-val fertőztek meg fiatal patkányokat, majd két hónap múlva ismét ugyanazzal a törzzsel, továbbá egy másik csoport idős patkányt is, szintén ugyanazzal a törzzsel. A fiatal patkányok a második fertőzésre kevesebb tünettel és rövidebb lefolyással reagáltak, mint az első fertőzésre, és szignifikánsan kevésbé betegedtek meg, mint a kórokozóval csak idős korukban találkozó társaik. Vagyis a korai expozíció védelmet jelentett egy második fertőződés esetén (Neurogastroenterol Motil 2013;25:529-537).
A következő lépés az volt, hogy a fertőzés utáni periódusban megvizsgálták a SIBO alakulását. Az adatok azt mutatták, hogy a fiatalon megfertőzött patkányoknál is kialakult a SIBO, a második fertőzés azonban jóval enyhébben zajlott az esetükben, következésképp a SIBO jelenlétét is jobban tolerálták. Ennek humán vonatkozásait elemezve több munkacsoport is arra a megállapításra jutott, hogy összefüggés van az akut fertőzés és az IBS későbbi kialakulása között (Am J Gastroenterol 2006;101:1894-1899; Aliment Pharmacol Ther 2007;26:535-544), a jelen közlemény szerzői pedig ezt kiindulási alapnak tekintették hipotézisük – hogy az immunrendszernek szignifikáns szerepe van a PI-IBS kialakulásában és súlyosságában – megfogalmazásához.
A mikrobióta alakulása és a toxinok szerepe
Az utóbbi években kezdték meghatározni a vékonybél specifikus flóráját IBS-ben szenvedő és egészséges kontrollok esetében. Az előzetes eredmények arra utaltak, hogy a mikrobióma (a specifikus baktériumprofil) határozottan különbözik a két vizsgálati csoportban. IBS-ben jelentősen redukálódik a mikrobióta diverzitása és néhány specifikus genus túlreprezentáltsága jellemzi a képet (Gastroenterology 2013;144:Supplement 1, S-908). E populációk túlszaporodása – párhuzamosan a többi, jelentős protektív hatással bíró törzs eltűnésével – szerepet játszik az IBS béltüneteinek kialakulásában.
A sejtelhalást és felfúvódást okozó Cdt (cytolethal distending toxin) termelése minden olyan baktériumra jellemző, amely szóba jön a PI-IBS kialakulásának hátterében, így felmerül, hogy a toxin az IBS lehetséges mediátora. A toxin hatásait a PI-IBS tüneteire és a bél szövettani átalakulására Cdt-génkiütött C. jejuni-val fertőzött patkányokon vizsgálták. Az így nyert adatok megerősítették, hogy a Cdt-nek közvetlen és erős szerepe van a PI-IBS kialakulásában és lefolyásának súlyosságában (J Neurogastroenterol Motil 2012;18:434-442). A legfrissebb adatok a Cdt és a bél neuronális elemei közötti molekuláris mimikri megvalósulására utalnak, ez a felfedezés pedig az új biomarkerek és a potenciális terápiák jövőbeli kidolgozásának lehetőségét hordozza.
