Inkontinencia: irányok és elvek

A vizeletinkontinencia (a vizelettartási nehézségek) mintegy 600 ezer honfitársunkat érinti, stigmatizálja és zárja ki a társadalomból. Az ellátáson még van mit javítani, így az új irányelv több fontos változtatást is tartalmaz, a legfontosabbak talán a háziorvosi praxisokat érintők. A szerzők többször hangsúlyozzák, hogy a hatékonyabb betegellátás érdekében a háziorvosoknak az előírt kötelezettségek mellé jogokat, elősorban segédeszköz rendelési lehetőséget, és szakképzett segítséget is biztosítani kell. Újdonság az is, hogy az inkontinencia betegség előjelző szerepe is megjelenik a dokumentumban.

A szakmai irányelv kidolgozását az Egészségügyi Szakmai Kollégium Urológia Tagozat kezdeményezte. A vizeletinkontinencia irányelv megalkotásában három tagozat (urológia; szülészet és nőgyógyászat, asszisztált reprodukció; mozgásterápia, fizioterápia) kívánt társszerzőként részt venni, illetve a háziorvosi tagozat véleményezését kérték a társszerzők (a gyermekkori vonatkozásokra önálló irányelv kidolgozását javasolta a fejlesztőcsoport).

A szerzők rámutatnak, hogy a jelenlegi hazai gyakorlatban – a korábbi releváns EMMI szakmai irányelvek hozzáférhetősége ellenére – a „megfelelő beavatkozás a megfelelő betegnek” elv máig nem valósult meg a szükséges mértékben. Gyakran érkeznek betegek az alapellátásból a szakellátásba enyhe, konzervatív úton jól kezelhető panaszaikkal a legalapvetőbb háziorvosi diagnosztika, konzervatív/gyógyszeres kezelés és a legelemibb tünetmentesítés megkezdése nélkül. Ugyanakkor szintén gyakori, hogy számos többszöri műtéten átesett betegről derül ki, hogy urodinamikai vizsgálata még soha nem történt.

Az elkészült új ajánlás továbbra is vallja, hogy az inkontinencia diagnosztikája és ellátási folyamata kétlépcsős. Lehetőség szerint az alapvető vizsgálatokat a beteg lakóhelyéhez legközelebb eső háziorvos végezze el a tüneti vagy oki kezelés és a tünetmentesítés megkezdésével együtt.

Az alapellátásban felfedezett komplikált, súlyos esetek ellátása mindenkor szakorvosi feladat, ennek megfelelően az ilyen eseteket a beteg fellelése után azonnal – az áthidaló tüneti kezelés biztosítása mellett – és célirányosan szakellátásba kell utalni.

Az irányelv egyik legfontosabb újdonsága azonban, hogy a kétlépcsős ellátási folyamat biztosítása céljából szükségesnek tartják, hogy a háziorvosoknak az előírt kötelezettségek mellé jogokat is biztosítsanak (pl. gyógyászati segédeszköz saját hatáskörben történő elrendelése)feladatuk szakszerű ellátása céljából. Az alapellátásban dolgozó kollégák ezen tevékenységének minőségkontrollját a kontinencia ellátást emelt szinten engedélyező ún. licencevizsgabiztosítaná.

Az új irányelv a háziorvosi praxisteam kompetenciái ügyében egyértelműen fogalmaz:

• Kontinencia státusz felvétele minden anamnézisnél.
• Nem komplikált, egyértelműen besorolható vizeletinkontinencia kivizsgálása.
• Kötelező alapvizsgálatok, konzervatív/gyógyszeres kezelés és tünetmentesítés megkezdése.

Az egyik legfontosabb javasolt változtatás:kontinencia licencevizsgával rendelkező háziorvosok esetében, megfelelő kivizsgálást követően, a szakellátásban dolgozó szakorvosok jogosultságával azonos GYSE felírási jogosultság.

Sőt a dokumentum kitér arra is, hogy a kontinencia licencevizsgával nem rendelkező háziorvosoknak minden inkontinens betegnél legyen joga egy alacsonyabb támogatási kulccsal nedvszívó segédeszköz felírására minden beteg-megjelenés alkalmával, maximum három hónapra.

A szerzők rámutatnak, hogy az irányelvben feltüntetett ártámogatási mértékek csupán javaslatok, amik eldöntése a finanszírozó kompetenciája. Azonban, a támogatási mértékektől függetlenül, a háziorvosok GYSE utalványozási engedélyét, a fenti szigorú feltételek (értsd licencevizsga) betartásával mindenképpen vissza kell állítani. Emlékeztetnek rá a szerzők, hogy ezt a kompetenciát a háziorvosoktól 2009-ben vették el, aminek a következménye a szakellátás túlterhelése, hosszú várólisták, gyengébb eredményességű és összességében költségesebb tüneti kezelés lett.

Kiemelik, hogy az inkontinens betegek nagy része az alapellátásban jelentkezik először, így ezen betegek megfelelő első ellátása csak akkor valósulhat meg maradéktalanul, ha az alapellátásban a kötelezettségek mellett jogokat is biztosítunk.

Az új irányelv bevezeti a „kontinencia szakasszisztens” fogalmát is, akinek feladatköre a háziorvosi kontinencia licence vizsgához hasonlóan szabályozott lenne. Jelenleg ez hazánkban még nem megoldott, de mielőbb célszerű lenne egy akkreditált képzési formában történő szakképzés megteremtése. Az ilyen, megfelelően kiképzett szakdolgozó több területen is hatékonyan támogatná az ellátási folyamatot:

• Betegedukáció, adherencia fejlesztés, életmód-terápia
• A betegoktatásban és a panaszok alapján történő „betegirányításban” a legnagyobb szerep nem is az (házi)orvosra, hanem az inkontinencia ellátására kiképzett, gyakorlattal rendelkező szakasszisztensi hálózatra kellene, hogy jusson
• Az egyénre szabott, megfelelő és minőségi gyógyászati segédeszköz-ellátásban is kiemelkedő szerepe lenne

Az új irányelv, mintegy összegzésül leszögezi, hogy a hazai kontinencia ellátás javulását rövid távon és tartósan fenntarthatóan is – legjelentősebb mértékben a háziorvosi/alapellátásbeli kontinencia ellátás területén érhetjük el, ami háziorvosi továbbképzéssel és kompetenciabővítéssel (kontinencia licencevizsga megalkotása a benne meghatározott jogokkal és kötelezettségekkel) és a kontinencia/sztómaterápiás szakasszisztensi hálózat létrehozásával valósítható meg.

Az irányelv felhasználásának egyik fontos, új másodlagos célja a döntéshozatali munka támogatása és az EMMI népegészségügyi prioritásainak releváns támogatása (pl. daganatprevenció, diabéteszgondozás, COPD prevenció, obezitás kezelése, gyermekvállaláshoz kapcsolódó törekvések, stb.)

Az egészségügy a vizelettartási gondok reflektorfénybe kerülésével párhuzamosan, az elmúlt években kezdte felismerni, hogy az inkontinencia sokszor lehet súlyosabb betegségek „előjelzője” (pl. daganat, neurológiai betegség). Mivel a vizelettartási tünetek alapesetben jól észrevehetőek, egyértelműek és nyilvánvalóak (értsd: elég nehéz nem észre venni, illetve más betegség tüneteivel összekeverni a tüneteit), így könnyen felderíthetőek, és egyben rögtön lehet keresni az esetleges mögöttes kiváltó okot is.

A feljesztő csoport tagjai felhívják a figyelmet arra is, hogy társadalmi célú hirdetésekben széles körben kellene tájékoztatni a betegeket arról, hogy az inkontinencia gyógyítható, a segédeszközök bár fontosak, de nem oldják meg a problémát, csak a kellemetlen tüneteket enyhítik. Javasolják, hogy ugyanakkor célszerű lenne minden kereskedelmi forgalomban kapható higiénés betét csomagolásán feltüntetni, hogy inkontinencia kezelésére nem javasolt, s ha a beteg ilyen célzattal vásárolja a terméket, feltétlenül forduljon orvoshoz, mivel panaszára van megoldás.