Újra késik a Belügyminisztérium az éves NNSR-jelentéssel
Még nincs közzétéve az éves kórházi fertőzési jelentés, pedig jogszabály írja elő, hogy november 1-én meg kellene jelennie, írja a Népszava.
Szombaton este Facebook-posztjában Hegedűs Zsolt ortopéd-sebész, a Tisza Párt egészségügyi szakértője, és eddig egyetlenként megnevezett miniszterjelöltje szerint a gond az, hogy még amikor közzé is teszik az adatokat, azokból igazán nehéz tanulni. – Jó biostatisztikusokkal sokkal többet is ki lehetne hozni ezekből – de úgy tűnik, ebből éppúgy hiány van a Belügyminisztériumban, mint bioetikusból – jelentette ki az ellenzéki politikus, aki kiemelte, hogy az átláthatóság nem csak technikai kérdés, hanem politikai és szervezeti döntés is.
– Vannak országok, ahol ez prioritás, és vannak, ahol a gyűjtött adat nem jut el a nyilvánossághoz. Magyarország sajnos jelenleg az utóbbi kategória. Pedig a fertőzéseket soha nem lehet nullára csökkenteni – sehol a világon, de törekedni kell rá, és ehhez az első lépés a tiszta, érthető, összehasonlítható adat – fűzte hozzá a Hegedűs Zsolt, aki pontokba szedte, hogy miért probléma, hogy nincs kórházankénti, érdemi adat:
-
a betegek nem tudják, mire számíthatnak,
-
nincs független kontroll és felelősségre vonhatóság,
-
nem alakul ki egészséges szakmai verseny a biztonságosabb ellátásért,
-
eltűnik a közösségi, tudományos, beteg-oldali párbeszéd lehetősége,
Az ortopéd-sebész saját tapasztalatai alapján is állítja, ha az adatokat megfelelő módszertannal, kontextussal és szakmai magyarázattal tennék közzé fertőzési aránnyal, kézfertőtlenítési gyakorisággal, izolációs kapacitásokkal, a betegek átlagos kockázati profiljával, az nem gyengítené, hanem erősítené a rendszert és a betegek biztonságát. Javaslattal is élt, hogy mire lenne szükség:
-
nyilvános, kórház-szintű adatok közzétételére, megfelelő kontextussal,
-
automatizált, pontos, egységes adatgyűjtésre,
-
független civil és szakmai szervezetek bevonására az értékelésbe,
-
őszinte kommunikációra arról, mit jelentenek ezek az adatok – és hogyan teheti biztonságosabbá az ellátást a betegek, látogatók felelősségteljes viselkedése is.
„Ez Semmelweis Ignác hazájában nem csak szakmai, hanem erkölcsi kérdés is. Az, hogy az ország, amely a kézhigiéné forradalmát adta a világnak, ma nem képes átlátható fertőzési adatokat publikálni, több mint visszás. Méltatlan” – fogalmazott a Népszava szerint Hegedűs Zsolt, aki szerint a Tisza Párt egészségügyi kormányzása teljesen más irányt vesz majd.




