2021. június. 20., vasárnap - Rafael.
hirdetés
hirdetés

Idős betegeknél még fontosabb, hogy az egész embert lássuk

November 1-jétől vezeti dr. Gadó Klára az első geriátriai klinikát, amely a Semmelweis Egyetem Szent Rókus Klinikai Tömbjében alakult meg.

Dr. Gadó Klára az egyetem Általános Orvostudományi Karán szerzett diplomát, majd a családi hagyományt követve – mindkét szülője mikrobiológus volt –, kutatóként kezdte pályafutását. A klinikai farmakológia szakképzése kapcsán az egykori Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinikájára kerülve ugyanakkor elvarázsolta a betegellátás szépsége, így belgyógyász, immunológus, majd hematológus szakvizsgát is szerzett.

Mint visszaemlékszik, az idősellátás közelébe egy véletlen folytán került. A korábbi Szent Rókus Kórházban a belgyógyászati-immunológiai részleget vezette, mikor 2007-ben megszűnt az intézményben az aktív ellátás, amelyet követően a belgyógyászati rehabilitációs osztály főorvosa lett. Ennek bázisán jött létre az elmúlt évben – a Szent Rókus Kórház Semmelweis Egyetemmel való egyesítését követően – a Geriátriai Klinika és Ápolástudományi Központ, amely az ország első idősgyógyászatra specializálódott klinikája. A geriátria – a kardiológia és az onkológia mellett – a legtöbb magyar családot érintő egészségügyi terület, hiszen általánosságban az ellátásba kerülők jelentős része 60 éven felüli – hívta fel a figyelmet dr. Gadó Klára. A geriátria mára önálló diszciplínává vált, hiszen speciális tudást és szemléletet igényel az idős korosztály ellátása, éppen ezért történelmi lépés az egyetemtől az első erre specializálódott klinika létrehozása – hangsúlyozta az igazgató.

A klinika az Általános Orvostudományi Kar és az Egészségtudományi Kar (ETK) közös intézményeként jött létre, és hidat képez a két kar, a két hivatás között – mutatott rá a vezető, aki maga is 1995 óta dolgozik az ETK-n – kezdetben óraadóként, ma már főiskolai tanárként, tanszékvezetőként és dékánhelyettesként. Dr. Gadó Klára kiemelten fontosnak tartja a csapatmunkát és a partneri viszonyt orvos és szakdolgozó között. „Az lehet jó orvos, aki az ápolók feladatait is pontosan ismeri és szükség esetén képes ellenőrizni azt” – vélekedett, és ezt a szemléletet képviselik az elsőéves orvostanhallgatók nyári ápolási gyakorlata során is.

Az igazgató az oktatás terén is a szemléletformálást tekinti fő céljának. “Fontos, hogy a leendő orvosok, szakdolgozók ne csak a lexikális tudásuk alapján gondolkodjanak, hanem megfelelő attitűddel forduljanak a beteghez és az egész embert lássák” – emelte ki. A beteget mindig partnerként kezeljük, nyerjük meg a bizalmát, legyünk kongruensek, mert csak így kaphatjuk meg együttműködését a terápiához. Emellett mindig úgy viselkedjünk betegeinkkel, ahogy elvárnánk, hogy a mi szerettünkkel viselkedjen valaki – sorolta, hogy milyen alapelveket közvetítenek a gyakorlati oktatás során.

Dr. Gadó Klára szerint a gyermekgyógyászaton kívül a geriátria a másik olyan diszciplína, ahol elsődleges, hogy egységben nézzék a beteget. Az emberek többsége egy bizonyos életkor után már több panasszal, krónikus betegséggel él együtt, és nagyon könnyen felborul a szervezet kényes egyensúlyi állapota, ha durván avatkozunk be, ezért mindig mérlegelnünk kell, mi a probléma, amit orvosolni tudunk – ezt figyelembe kell venni a kivizsgálás során és a terápia megválasztásakor is. A geriátriában éppen ezért sokkal hosszabb ideig tart egy terápia felépítése, hiszen nagyobb figyelemmel kell lenni a gyógyszerinterakciókra, mellékhatásokra. A 125 ágyas klinikán az ápolási és krónikus-rehabilitációs osztályok mellett 15 aktív ágy szolgálta, és szolgálja a járványt követően a hagyományos értelemben vett geriátriai ellátást, ahova különböző komplex problémákkal kerülhetnek felvételre a betegek. Ezen a szakterületen a cél a beteg lehető legmagasabb szintű önállóságának és életminőségének elérése.

Dr. Gadó Klára orvostudomány iránti elköteleződése egy művészeti területen is megnyilvánul. Bár hobbiszinten űzi a fotózást, már több kiállítása is volt, egyes kritikusok szerint képei a szövetmetszetek absztrakt látványát is megidézik. „Gadó Klára a makrónyiból kicsit varázsol, a mikrónyit felnagyítja” – írta egyik fotókiállítása ajánlójában Keleti Éva fotóművész.

A teljes cikk az egyetem honlapján

(forrás: semmelweis.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

A tsimane törzs tagjait nem első alkalommal vizsgálják. 2017-ben már nagy nyilvánosságot kapott az az eredmény, miszerint időseik szív- és érrendszeri egészsége egészen példátlan a világon.

Az Ökológiai Kutatóközpont és a Pécsi Tudományegyetem közös projektje, melyben a lakosság segítségét kérik az inváziós csípőszúnyogok feltérképezéséhez.