Húsz éves mélyponton az egészségügy
Az OECD adatai szerint tavaly már csak 6,6 százalékos volt az egészségügy részesése a bruttó nemzeti össztermékből, ami 22 éve a legalacsonyabb érték, írja a Portfolio.
A 6,6 százalék önmagában nem sokat jelent. Nem igaz az az állítás, hogy „Soha nem költöttek ilyen keveset ez egészségügyre”, mert a GDP arány csökkenés önmagában csak annyit jelent, hogy a növekvő GDP-ből nem részesült ugyanolyan arányban az egészségügy. Ettől még nominálisan – vagy akár reálértéken – az egészségügyi kiadások növekednek, de ott az üzenet, hogy az egészségügy nem stratégiai ágazat, a többletforrások osztogatásánál hátra kerül a sorban. A politika szempontjából majdnem érthető: az egészségügy az a terület, ahol a kormányok legdrágábban veszik a balhét, mert a betett többletpénznek általában nem generálszmájli, hanem elégedetlenség a következménye. (Ráadásul 50 milliárdból nagyon látványos politikai sikert lehet venni máshol, az egészségügyben ez a pénz meg sem látszik.) Az utóbbi években valóban bővül a gazdaság, de ebből kevés csorog le az egészségügybe.
Arra, hogy sok vagy kevés a 6,6%, nem lehet egyértelmű választ adni. Ha az egészségügy állapotát, eredményeit, vagy akár csak a kórházi adósság-növekedést nézzük, akkor ez egyértelműen kevés.
Ha nemzetközi kontextusban vizsgáljuk a kérdést, akkor már árnyaltabb a kép. Igen, a rangsor végén kullogunk, az Eurostat 2017-es adatsora szerint az adattal rendelkező 30 országból csak Szlovákiában, Cipruson, Lengyelországban, Litvániában, Észtországban, Lettországban, Luxemburgban és Romániában költenek kevesebbet GDP arányosan. (Az OECD 2018-as adatsorában már Szlovákia előttünk van, Luxemburgért meg nem aggódok.) Mindebből az következik, hogy hátul kullogunk, de nem vagyunk egyedül, nem lógunk ki durván a sorból. Általános trend, hogy:
- a szegényebb országok a GDP arányában is kevesebbet költenek az egészségügyre (lásd 4. ábra),
- a gazdagabb országok zömmel növelték az egészségügyi kiadások arányát az elmúlt időszakban, a szegényebbek csökkentették.
Szomorú leírni az alapkövetkeztetést, hogy itt a helyünk, és nagyjából annyit költünk az egészségügyre, amennyi az ország gazdasági pozíciójából következik. Lehetne (kellene) többet költeni, de önmagában ez az arány nem vérlázító, nem példanélküli.
Az értékeléshez azt is tudnunk kell, hogy az egészségügyi kiadások nem az úgynevezett gyógyító-megelőző (orvosi) ellátások költségét takarják, hanem minden gyógyítási célra engedélyezett terméket (gyógyszer, szemüveg, gyógyászati segédeszköz, minősített táplálék-kiegészítők stb.) és egyéb szolgáltatásokat (gyógytorna, gyógymasszázs, gyógyfürdő, befogadott természetgyógyászat) is. Ha nem az egészségügyi kiadásokat, hanem csak a gyógyító-megelőző (orvosi) ellátások kiadását nézzük, akkor még rosszabb a helyzet. Az európai OECD-tagországok közül vásárlóerő paritáson, dollárban számolva csak Lettországban költenek kevesebbet egy főre számolva.
