Dicstelen elsőség?
Megelőztük a V4-eket egészségügyi költésben – szól a meghökkentő kormányzati üzenet. Hogy miért nem érezzük ezt, arról a VálaszOnline ír.
A kabinet számokkal zsonglőrködik, a VálaszOnline pedig tényekkel bizonyítja: a teljes egészségügyi költés közel harmadát a magyar lakosság magánklinikák és patikák pénztáraiba fizeti be – kényszerből. Akkor mire mondja a kormány, hogy „megelőztük a cseheket”? Miről árulkodnak az úgynevezett „katasztrofális egészségügyi kiadások”?
Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár az OECD adataira hivatkozva mutatta be, hogy a magyar egészségügy GDP-arányos költésben megelőzte a V4-ek legfejlettebb államát is, a cseheket.
Vagyis azt a visegrádi országot, ahol a csecsemőhalálozás már akkor három ezrelék alatti volt, amikor nálunk még 5 ezrelékes (2009), ahol az iszkémiás szívbetegségből adódó halálozást 46 százalékkal sikerült csökkenteni 1990 és 2015 között (nálunk 13 százalékkal), ahol a stroke miatti haláleseteket 72 százalékkal vitték lejjebb (nálunk 55 százalékkal), ahol a rendszerváltás idején majdnem annyian haltak meg százezer lakosra vetítve rákban, mint nálunk, és ma Németországhoz állnak a legközelebb. Csehország tehát óriásléptekkel zárkózik fel a Nyugathoz, és – szól a központi üzenet – Magyarország ezt az országot előzte meg, ráadásul éppen az egészségügyi költés arányában!
Magyarország összesen 7,6 százalékot költ a GDP-ből egészségügyre, a csehek 7,3 százalékot, ami valóban jelentős többlet. Ám ez az érték két tételből áll össze. A kormányzati kiadásokból és a lakosság által zsebből kifizetett összegből.
A magyar adat pedig azért olyan kiemelkedően magas, mert a magyar állam mindössze 5,2 százalékot fordít gyógyításra, és a lakosság zsebből – és kényszerből – hozzátesz még 2,4 százalékot. Nálunk kevesebbet közpénzből a visegrádi államok közül csak a lengyelek költenek egészségügyre, a mi 5,2 százalékunkhoz képest 4,4 százalékot.
Tehát amivel az államtitkár dicsekedett, valójában minden hozzáértőnek horror: azt jelzi, hogy az állami egészségügy gyenge minőségben szolgáltat, alapvető esélyegyenlőségi funkciók sérülnek, és aki csak teheti, a magánegészségügybe megy. Nemcsak az a baj, hogy a saját pénzünkből kell költeni magánorvosra, mert nem tudjuk kivárni a sort az államiban, hanem az is, hogy akinek nincs erre lehetősége, ellátás nélkül marad.
