Horváth Ildikó a kihívásokról

–  Rövid időn belül, szűk négy hónap után távozott székéből az elődje. Sokat kellett győzködni, hogy elvállalja az egészségügyi államtitkári posztot?

–  Nem nagyon gondolkodtam rajta, rögtön elvállaltam. Számomra fantasztikus kihívást jelent és megtisztelő is. Hiszek abban, hogy ebből a székből is hozzájárulhatok ahhoz, hogy a magyar emberek egészségesebbek legyenek.

–  Az utóbbi időben többször szóba került, hogy nehéz egy egészségügyi intézmény vezetőjeként az államtitkárság élére kerülni, hiszen egészen más a nézőpont. Min kellett változtatnia?

–  Az üléspont meghatározza az álláspontot, ez a gyakorlatban is így van. Ettől az asztaltól azt kell néznem, hogy milyen az egészségügyi ellátás. Amikor orvosként dolgoztam, akkor pedig arra kellett figyelnem, hogy az előttem álló beteg számára mi a lehető legjobb terápia, és azt hogyan tudom neki biztosítani. Alapvetően azonban ugyanaz a cél: azt szeretnénk, hogy a beteg, akinek a sorsa a mi kezünkben van, minél hamarabb meggyógyuljon, sőt meg se betegedjen. Legyen több az egészségben eltöltött évek száma. Egy államtitkár fe­ladata, hogy minél pontosabban, minél kevesebb jogszabállyal biztosítsuk a működést, ami jó minőségű ellátórendszert eredményez.

–  Az elmúlt hónapokban az országban több sürgősségi osztályon is felmondtak orvosok, a sor Zacher Gáborral kezdődött, aki a Honvédkórházból távozott. A sürgősségi ellátás reformját Kásler Miklós már hivatalba lépésekor a legfontosabb feladatai közé sorolta. Lesz változás még idén?

–  A kormány november végén elfogadta a koncepciót, tehát hamarosan konkrét lépések is történnek. A sürgősségi ellátóhelyek mindig indikátorai az egészségügynek, bemutatják azt a terhelést, amely a dolgozókra nehezedik és azt a lakossági igényt, amely a rendszer felé jelentkezik. A sürgősségi betegellátás reformját illetően nagyon komoly előkészítőmunka zajlott annak érdekében, hogy a hazai igényekre jobban reagáló ellátórendszert alakítsunk ki. A nyugati országoknak van egy jó gyakorlatuk arra, ha valaki úgy megy a sürgősségi osztályra, hogy nem igényel azonnali kezelést – például egy több napja halogatott problémára keres megoldást –, mégpedig hogy a sürgősségi ellátóhelynek szerves része egy akut alapellátó egység. Itt egy háziorvosokból, mentőtisztekből, ápolókból álló team dolgozik, amely azokat a betegeket látja el, akik tényleg csak egy sürgőssé vált receptért jöttek, vagy nincsenek életveszélyben. A lényeg, hogy ellátatlanul senki se távozzon, ugyanakkor azt sem szeretnénk, hogy a „kisebb” esetek ráterhelődjenek a szakmailag magasan képzett, maguk mögött komoly technikai tudást mozgató emberekre, akiknek a traumás, akut helyzetekben kell helytállniuk.

–  Ha jól értem, a háziorvosi ügyeletről beszél, amely már létezik mint ellátási forma.

–  Igen, de mégiscsak úgy tűnik – a háziorvosi ügyelet létezésével együtt –, hogy a betegek egy része vagy kikerüli az alacsonyabb szintű ellátást, vagy elégedetlen a kezelésével. Vannak már itthon pozitív példák arra, hogy egy helyen működik az alapellátó ügyelet és a sürgősségi osztály. A mostani jogszabálytervezet egyik legfontosabb része, hogy biztosítsuk, hogy ha valaki bekerül a sürgősségi ellátásba, egy meghatározott időablakon belül megkapja a kezelését. Természetesen tömegbaleset esetén vagy az influenzaszezon közepén, tehát szélsőséges esetben lehet eltérés, de átlagos napokon tudni kell teljesíteni ezt az elvárást.

–  Mekkorára tervezik az időablakot?

–  A sürgősségi szakma az úgynevezett triage rendszer szerint működik, tehát súlyossági kategóriák alapján. Mindegyik ilyen kategória esetében meghatározza azt is, hogy mennyi időn belül kell adott betegnek ellátást kapnia. Arról egyeztettünk, hogy a leghosszabb idő, ami a beteg beérkezésétől a kezelés kezde­téig eltelik, legfeljebb négy óra legyen. Ennek adott hónapban átlagos terhelés mellett folyamatosan teljesülnie kellene. Azt szeretnénk, hogy négy óránál ne kelljen többet várni, ehhez fogjuk igazítani a finanszírozást. Bízom benne, hogy mindezeknek érezhető jelei lesznek a jövő évben a betegek számára is. Az orvosok távozásáról pedig annyit, hogy bár Zacher Gáboré igen hangos volt, rajta kívül pedig Orosházán történt még hasonló eset, azóta viszont nem hallani ilyesmiről. Személyesen is jártam a Honvédkórházban egyébként, és azt láttam, hogy megfelelő módon, gyors tempóban rendezték az orvoshiányt. A felmondásoknak nem mindig drámai okai vannak, lehet mögöttük családalapítás vagy megváltozott életkörülmények is, ezek mindig változó tényezők, nem csak az egészségügyben.

–  Ahhoz, hogy négy óra legyen a maximális várakozási idő, nemcsak infrastruktúra és megfelelő finanszírozás, hanem megfelelő számú orvos, ápoló is szükséges. Ez a feltétel adott?

–  Olyan előfordul, hogy valahol aránytalanság van a dolgozók száma és az ellátandó terület nagysága között, ezt természetesen meg kell oldani. Fontos azokról a kollégákról is beszélni, akik nem orvosi végzettségűek, de szerves részei az ellátásnak, és erre nagyon jó példa egy mentőteam. Annak része pél­dául a mentőtiszt is, aki magasan képzett, kiváló felkészültségű kolléga, de nem orvos végzettségű. Ennek ellenére a szaktudásával ugyanúgy életet ment, és traumás akut helyzetben többet ér a tudása, mint a mentőt hívó orvosé. A lényeg, hogy nem feltétlenül az orvosok számában, hanem teamekben érdemes a humánerőforrást megállapítani.

A teljes interjút a Magyar Hírlap közli.