Hogyan lesz az elemi folyamatokból gondolkodás?

Új felelős szerkesztőként kérem, hogy − bár nem kell bemutatkoznia olvasóinknak − emeljen ki néhány lényeges dolgot magáról, az eddigi életútjáról, a céljairól, terveiről!

Már az egyetemi éveim alatt harmadévesként bekapcsolódtam a neurológiai klinika munkájába, mint tudományos diákkörös. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy bár anatómiából-élettanból tanultuk az idegrendszer működését, de nem tudtam felfogni, hogy ezekből az elemi folyamatokból hogyan lesz gondolkodás, lélek, érzelem, memória, viselkedés. Sajnos ezekre a kérdésekre a mai napig sem kaptam választ, de közben úgy megszerettem az idegtudományokat, hogy itt „ragadtam” a klinikán. Külön köszönetemet kell kifejeznem mentoraimnak, elsősorban Dr. Vécsei László akadémikusnak, Dr. Csányiné Dr. Durkó Irénének, illetve Flint M. Beal professzornak, akik elindítottak a pályámon és végig támogattak, és akiket példaképeimnek tekinthetek. Végigjártam a ranglétra minden fokát, miközben folyamatosan kerestem az újat, a kihívásokat és az új lehetőségeket. Ezt a mentalitást a külföldi tanulmányútjaimon sajátítottam el, és igyekeztem itthon is megvalósítani. 

A neurológia előtt hatalmas fejlődés lehetősége áll, mert sok még a megoldatlan kérdés. Hogy látja, merre halad a tudomány, milyen eredményekre számíthatunk rövid, közép- és hosszú távon?

Szerencsémre pont egy olyan időszakban kezdtem pályafutásomat, amikor a neurológia rohamtempójú átalakulása zajlik. Gondoljunk csak arra, hogy 10 évvel ezelőtt hol tartott a stroke-ellátás vagy a sclerosis multiplex kezelése, nem nagyon voltak elérhetők biológiai terápiák sem. A képalkotó diagnosztika, a genetikai vizsgálatok fejlődése mind erre az időszakra tehető. Egyre inkább teret nyer a mesterséges intelligencia, a döntéstámogató alkalmazások, megjelentek a genetikai alapú terápiák. Sőt a klinikai klasszifikáció, a betegségek nevezéktana, tünettana is sokat formálódott. Mind-mind olyan terület, amely önmagában is nagyon izgalmas. Ez a rengeteg változás, a hihetetlen fejlődés megköveteli a naprakész tudást, illetve az új kihívásoknak való megfelelést.

Fel kell készülnünk nekünk, az ellátórendszernek, illetve a betegeinknek is ezekre a változásokra. Például már nem lehet megelégedni a stroke kimutatásával, törekedni kell az etiológia tisztázására is. Nem elegendő a sclerosis multiplexet diagnosztizálni, a betegség aktivitásának a meghatározása is elengedhetetlen. Már nem lehet elegendő, hogy a betegünknek amyotrophiás lateralsclerosisa van, hanem genetikai hátterét is meg kell határoznunk. A specializálódott tudás növekedése, a költségigényesebb diagnosztika térnyerése és a humán erőforrások hiánya következtében sok betegség, illetve ellátás centrumokhoz kötötté vált. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kórházak vagy a szakrendelők kiesnének a betegellátásból. Sőt egyre nagyobb szerep hárul rájuk, hiszen leggyakrabban ők találkoznak először az ilyen betegekkel, nekik kell kijelölni számukra az optimális betegutat, hogy mind a diagnózis, mind a terápia a lehető legrövidebb időn belül elérhetővé váljon számukra. Vagyis meg kellene határozni az ellátórendszer minden egyes lépcsőfokán a kompetenciahatárokat. Ez egy régi adóssága, de egyben elengedhetetlen feltétele is a minőségi betegellátásnak.

Ugyancsak egyre égetőbbé válik bizonyos minőségi indikátorok és azok mérésének bevezetése a neurológiai ellátásba. Ezeket az új igényeket elsősorban a finanszírozó kezdeményezi, hiszen biztosítva akarja látni, hogy az igen költséges kezelések, diagnosztikus ellátások a legjobban a nemzetközi ajánlásoknak megfelelően valósulnak meg. Emellett van egy fokozott társadalmi figyelem és elvárás is, gondoljunk csak a sokat hangoztatott kórházi fertőzések vagy éppen a CT/MR várólisták kérdésére. Erre az elvárásra az egészségügyi rendszernek reagálnia kell. Mivel ilyen feladatunk korábban nem nagyon volt, ez nyilván számos konfliktus és érdeksérelem forrása lehet. 

Korunk égető problémája a Covid-járvány. Hogyan alakította át a neurológiai ellátást?

A Covid-19-pandémia nagyon gyorsan rávilágított az ellátórendszer gyenge pontjaira, tudásunk és járványügyi tapasztalataink hiányosságaira, hiszen nem néztünk szembe ekkora járvánnyal emberemlékezet óta. Mindannyiunk büszkeségére mondhatom, hogy meg tudtuk oldani a feladatokat, át tudtuk alakítani az ellátórendszert, meg tudtunk felelni a szakmai elvárásoknak. Természetesen ez nem ment/nem megy konfliktusmentesen, mindenki a saját vérmérsékletének megfelelően értékeli a kialakult helyzetet és a felmerült problémákat. De mindez nem változtat azon a tényen, hogy folyik az ellátás, nem kerülnek/nem kerülhetnek veszélybe az egyéb akut ellátást igénylő betegek, és az egészségügyben dolgozó minden egyes ember ereje felett, önfeláldozóan, erején felül teljesít. Azonban nem szabad elfelejteni azt sem, hogy ez a helyzet sok újdonságot és ezáltal fejlődést eredményezett. Gondoljunk csak a telemedicina előretörésére vagy az elektronikus receptek, dokumentációk elterjedésére vagy az időpontfoglalások elterjedésére. Azt gondolom, hogy ez a járvány felgyorsított számos átalakulást az egészségügyben, amelyek egyébként csak lassan és fokozatosan jelentek volna meg, és így sem az egészségügy, sem a világ nem lesz már olyan, mint a pandémia előtt volt.  

Nemrég vette át a szegedi klinika igazgatását. Hogyan látja most a neurológiai graduális és posztgraduális oktatás, az alap- és alkalmazott kutatások helyzetét?

Az átalakuló világunk magával hozta azt az igényt, hogy a szakképzést is újítsuk meg. Ez nemcsak a neurológiát érinti, hanem minden szakterületet. Nálunk ezt a munkát Bereczki Dániel professzor úr vezetésével, tavasszal be is fejeztük. Két cél vezérelt bennünket az átalakítás során: igazodjunk a folyamatosan változó ismeretanyaghoz, és egyúttal próbáljunk meg enyhíteni a kórházak krónikus szakorvoshiányán. Egyrészt kikerültek bizonyos elemek a képzésből, másrészről megjelentek újak, amelyek korábban nem szerepeltek. Úgy érzem, hogy a kompromisszumos javaslatok, illetve a jogszabályok adta lehetőségeken belül sikerült előremutató új szakképzési tervet összeállítanunk, amelyet reményeink szerint hamarosan be is tudunk vezetni. Természetesen ez nem pótolja a szakképzést követő folyamatos továbbképzést, specializációt. Úgy tűnik, hogy az online képzések, konferenciák és szakmai rendezvények előtérbe kerülésével talán kicsit könnyebb is lesz megfelelni a folyamatos képzés elvárásának. Úgy érzem, hogy az átalakuló világunkban élethosszig tartó tanulással tudjuk a tudásunkat megfelelő szinten tartani, és ezáltal a betegellátás színvonalát megőrizni, fejleszteni.

A Neurológiai Praxis korábbi lapszámait pecsétszámmal rendelkező regisztrált felhasználóink IDE kattintva olvashatják