Hegedűs Zsolt: Tisztulást is remélek a változástól
Az orvosi kamara jogosítványait nem megvonni, hanem kiterjeszteni kellene – mondta a MedicalOnline-nak Hegedűs Zsolt, a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának elnöke, akivel az Etikai Kódex jövőjéről is beszélgettünk.
Sokak szerint nem a kötelező tagság, hanem az etikai kódex és az etikai eljárások lefolytatásának elvétele a súlyosabb veszteség a kamara számára. Ön szerint?
Teljesen egyetértek. A kamara legfontosabb jogosítványát vonták meg. Azt, hogy az orvostársadalom többségének jóváhagyásával alakítsuk hivatásunk etikai útmutatóit, és az orvosok csak úgy és akkor praktizálhassanak, ha minden nap eleget tesznek a hivatásrend etikai elveinek. Ezért is tartom nagyon aggályosnak azt is, hogy a jövőben nem válnak el egymástól fajsúlyos szerepek. Eddig a jogalkotó a kamara etikai kollégiuma volt, amelytől teljesen függetlenül működtek az etikai bizottságok, ezek munkájába az elnökség sem szólhatott bele. A rekordidő alatt megírt és elfogadott új törvény alapján az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségét – amely egyébként másodfokon el is jár majd etikai ügyekben – Pintér Sándor nevezi ki, az általuk felállított bizottság készíti el az új Etikai Kódexet. Jogalkotóként és jogalkalmazóként egyszerre lesznek jelen úgy, hogy minden szerepükben a belügyminiszter alárendeltjei.
Már elkezdődött az etikai ügyek átadása az ETT részére?
Március 17-éig kell átadni valamennyi folyamatban lévő panasz és etikai eljárás iratait az ezek elbírálására és lefolytatására kijelölt grémiumnak. Ezekkel az ügyekkel a kamara szervezetén belül eddig 27 területi, valamint másodfokon az országos etikai bizottság foglalkozott. Az eljárások lefolytatását a döntésekben résztvevő 144 orvos mellett jogászok és ügyintézők is segítették, országszerte összesen 175-en. A gyors törvénykezés nyomán a gyakorlati kérdések egyelőre tisztázatlanok. Az ETT jelenleg nem rendelkezik kamaráéhoz hasonló országos hálózattal, infrastruktúrával és apparátussal az ügyek lefolytatásához, a szervezet kiépítéséhez pedig forrást is biztosítania kell a kormányzatnak. Mintegy 700-1000 ügyről van szó évente, így egyelőre borítékolható, hogy le fog lassulni és akadozni fog az ügymenet.
Történt az etikai ügyek átadását előíró törvény hatálybalépése óta – akár informális – egyeztetés a MOK és az ETT között?
Nem.
És Ön készül ilyenre?
Az Etikai Kódex kapcsán feltétlenül, de azt remélem, hogy a mi kódexünkből indulnak majd ki, és nem egy vadonatújat készítenek. A törvény véleményezési lehetőséget biztosít az orvosi kamara számára, amivel élni is fogunk. Egyébként a saját etikai szabályaink továbbra is megmaradnak, és vonatkozni fognak azokra, akik március végéig jelzik belépési szándékukat a MOK-ba.
Ha önkéntes a tagság, van értelme etikai szabályoknak? Hiszen ha bárkit el akarnának esetleg marasztalni, legfeljebb kilép az egyesületből.
Azért hivatásrendi köztestület maradtunk, nem lettünk harmadosztályú sportegylet. Annak, aki a MOK-hoz tartozik, képviselnie kell az orvosi hivatás erkölcsi, etikai normáit, meg kell felelnie a magatartási szabályainak. Éppen ez adja meg a kamara rangját és alapvető funkcióját is. Az alapszabály szerint az Etikai Kódexet, illetve annak módosításait az országos küldöttgyűlésnek minősített, kétharmados többséggel kell elfogadnia.
A panaszokat továbbítaniuk kell az ETT-hez. Hogyan jut el így bármilyen etikai ügy az önkéntes kamarához?
Ennek a gyakorlati menetét még ki kell dolgoznunk, de a tagokkal kapcsolatos etikai ügyekkel valamilyen módon foglalkoznia kell majd a MOK-nak, egyúttal jogi segítséget nyújtani tagjainknak, amennyiben az ETT etikai bizottságai elé kerülnének. Most légüres térbe került az etikai ügyrend, hiszen a végleges szabályokat miniszteri rendeletekben fektetik le, amelyeket még nem ismerünk.
Ön 2019 óta vezeti az Etikai Kollégiumot, legutóbb a tavalyi országos küldöttközgyűlés (OKGY) elé nyújtott be módosító javaslatokat, azonban nem mindegyiket sikerült elfogadtatni.
Az etikai szabályok folyamatosan változnak, igazodva a tudományos előrelépésekhez, a társadalmi, politikai átalakulásokhoz, a törvények módosításához. Az elmúlt években számos olyan jogszabályi változtatás történt, amelyeket át kell vezetnünk a kódexbe, például a hálapénzre, vagy az ajándékozásra vonatkozóan, amihez valóban nem sikerült minősített többséget szereznünk a tavalyi OKGY-n. Azóta már ismét előkészítettük ezeket a kiemelten fontos fejezeteket elfogadásra, és újakat is megfogalmaztunk, például a szervdonációra vonatkozóan. Előkészítés alatt állnak az orvosok közösségi médiában való megjelenésére, fellépésére vonatkozó újabb passzusok is, ezeket két hete az etikai konferenciánkon a tagságnak is bemutattuk, a következő OKGY-n pedig a küldöttek elé terjesztjük elfogadásra.
Amikor hivatalba lépett a MOK mostani elnöksége, transzparenciát ígértek az etikai ügyek tekintetében is. Megvalósulhat ez még ebben a ciklusban?
Határozott célom volt, hogy a társadalmi nyitás jegyében, az európai jó gyakorlatoknak is megfelelően, legyenek nyilvánosak az etikai határozatok, akár az etikai bizottsági ülések is. A folyamatot lassította, hogy két világ ütközött a kamarán belül is. Az etikai ügyrend rendkívül zártan működik, és vannak, akik nem is akarnának ezen változtatni. Ugyanakkor a továbblépéshez csak törvénymódosítás nyomán van lehetőség, ezért már egy évvel ezelőtt tárgyaltunk Latorcai Csaba akkori közigazgatási államtitkárral erről, és a MOK Területi Szervezetek Tanácsának idei februári ülésén is indítványoztam, hogy a jogalkotó, így a Belügyminisztérium, az igazságügyi tárca, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság részvételével, a betegszervezetek bevonásával indítsuk el azt a folyamatot, ami lehetővé tenné végül azt, hogy legalább a fajsúlyos etikai esetek nyilvánosak legyenek. Úgy vélem, hogy az orvos kiváltságos helyzetével való visszaélés, a súlyos negligencia, vagy az életveszélyt, netán halált okozó mulasztások a társadalom orvosokba és gyógyításba vetett hitét ingatják meg. Ezért ilyenkor a közérdek sokkal nagyobb súllyal esik a latba, mint az egyén adatvédelmi joga. Ebben a kérdésben éppen most tapasztaltam lényegi elmozdulást a kamarán belül is. Szóval, éppen ráléptünk a transzparencia felé vezető útra, amikor érkezett a lex MOK.
A kormány álláspontja az, hogy az orvosi kamara etikátlanul járt el, amikor a nyomásgyakorlás eszközéül az ügyeleti szerződések elutasítását jelölte meg, hiszen ezzel veszélyeztette a betegellátást, majd etikai eljárással fenyegette az aláíró kollégákat, ami erkölcstelen és megengedhetetlen. Az orvosok védelmében született tehát a törvénymódosítás.
Ez egy egyértelmű hazugságra épített indoklás. Pénteken döntöttek a kötelező tagság felszámolásáról, kedden pedig már meg is szüntették, és elvonták az etikai ügyeket a hivatásrendtől, pedig a belügyminiszter élhetett volna a törvényességi felügyeleti jogával, és eljárást kezdeményezhetett volna a MOK-kal szemben, amennyiben a megalapozottnak ítéli a vádakat. Ehelyett a könnyebb utat választották, a törvény gyors módosítását. Azért mert valamit a kormányzat megtehet, nem biztos, hogy meg is kell tennie. Ahogy Gandhi mondta: „A dolgok alapja az erkölcs, és minden erkölcs lényege az igazság.” Ez most feledésbe merült a Parlamentben.
Azok, akik ezt a törvénymódosítást előkészítették, támogatták és megszavazták, vagy akik nem néztek utána a részleteknek, és alaptalanul vádaskodtak, elkövették az írástudók árulását. Szégyenteljes, hogy az ágazat vezetése sem látja be, hogy a kamara jogosítványait nem megvonni, hanem kiterjeszteni kellene, hogy idehaza is megfelelhessünk az európai orvoskamarák működésének. A Lex MOK-kal 10-15 évvel még távolabb kerültünk ettől a szemlélettől.
Hogyan tovább?
Eszem és szívem szerint minden kollégának azt javasolom, hogy maradjon az orvosi kamara tagja, küldje vissza az írásos megerősítő nyilatkozatát erre vonatkozólag, mert a kamara lesz az egyetlen, amely képviselni tudja az érdekeiket és jogi segítséget tud majd nyújtani a jelenleg bizonytalan alapokon nyugvó, az ETT és a belügyminiszter felügyelete alatt működő etikai eljárások során.
Ugyanakkor az orvostársadalomért és a magyar emberekért felelősen és kritikusan gondolkodó értelmiségiként tisztulást is remélek a változástól. A most következő időszakot fel lehetne használni arra, hogy letegyük egy modern hivatásrendi képviselet és egy transzparens etikai rendszer alapjait, ahol senkit nem gyanúsítanak azzal, hogy védi a mundér becsületét. Szeretném, hogy mire ismét kötelező lesz a kamarai tagság, és visszakapja a MOK a jogosítványait az etikai eljárásokhoz, a Magyar Orvosi Kamara egy olyan minőségi védjegy lenne, amelyre a betegek és a társadalom a mostaninál is nagyobb bizalommal tekint, mert tudják, hogy ennek a hivatásrendnek a tagjai szigorú, de átlátható etikai szabályok mentén végzik gyógyító munkájukat.