hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Gondban a szülészeti ügyelet

A hvg.hu szerint a legtöbb szülészeten ügyeletvezető szakorvosokból van a legnagyobb hiány – márpedig nélkülük az ellátást sem lehet biztosítani.

Mint a lap írja, az, hogy a probléma különösen gyakran érinti a szülész-nőgyógyászati osztályokat, egyenes következménye az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvénynek, amely már tavaly év elején is káoszt és bizonytalanságot hozott a területen. Az új törvények miatt nemcsak a kismamák, az orvosok is választás elé kerültek, sokuk pedig úgy döntött, hogy nem írja alá az új jogviszonyt, hanem magánpraxisban folytatja tovább. Köztük vannak persze olyanok is, akik – ahogy a lapnak többen is fogalmaztak – szerelemből és lojalitásból az állami kórházakba is visszadolgoznak.

Az ő munkájuk azonban nem problémamentes: hiába emelték fel az orvosok ügyeleti díját 2022 január elsejétől, ez rájuk nem érvényes, csak azokra, akik aláírták az új egészségügyi szolgálati jogviszonyt. „Így néha még az is előfordul, hogy egy beosztott kétszer annyi pénzt kap, mint az ügyeletvezető szakorvos”. A lap szerint a legtöbb magyarországi szülészeten éppen ezért az ügyeletvezető szakorvosokból van a legnagyobb hiány.

A szülészeti ellátás egyenetlenségeivel természetesen a kormány is tisztában van, az egyre látványosabb problémák ellenére azonban eddig nem vázolt fel konkrét megoldást. A legvalószínűbbnek a hvg.hu szerint az tűnik – ahogy erre az Országos Kórházi Főigazgatóság korábbi munkaanyaga is utalt – hogy a kisebb kórházakban csak nappali ellátást nyújtanának, ügyeleti időben a nagyobb, megyei kórházakba kellene menniük a kismamáknak. A cél, hogy a rendelkezésre álló szülészeti kapacitások ne koncentrálódjanak a megyei intézményekbe.

A hvg.hu-nak nyilatkozó források szerint a terv nem teljesen ördögtől való, a kisebb városi kórházakban ugyanis töredékét vezetik le a szüléseknek, mint akár egy közeli város egyetemi klinikáján. „Ha az itt dolgozó orvosok a nagyobb megyei központokba kerülnének át, akkor biztonságosabb lehetne az ellátás és a túlterheltség is csökkenhetne”. Amíg ez nem történik meg, addig csak az ideiglenes bezárások, átszervezések vagy éppen az átvezénylések maradnak – ami tovább növelheti az elégedetlenséget a dolgozók körében. Az OKFŐ a hvg.hu-nak küldött válaszában ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy az egészségügyi ellátórendszer működtetése, az ellátások szervezése során elsődleges és legfontosabb szempont a betegbiztonság.

A teljes információt ITT olvashatja

(forrás: hvg.hu)
hirdetés

Könyveink