Gazdasági válság, csökkenő halandóság

Meglepő összefüggésre bukkant 1922-ben két amerikai szociológus az előző ötven év gazdasági és halandósági adatait böngészve. Az Egyesült Államokban felvett adatok alapján a szűkös idők nem jártak együtt a halálozás növekedésével, sőt éppen ennek ellentéte volt igaz: amikor a gazdaság prosperált, többen haltak meg, mint válság idején, és még a csecsemőhalandóság is megnőtt.

William Ogburn és Dorothy Thomas eleinte kételkedett az általuk talált összefüggésben, ezért megvizsgáltak két logikusan felmerülő magyarázatot. Lehetséges, hogy a válság hatása késleltetetten jelentkezik a halandósági mutatókban? Vagy egyszerűen csak a fellendülések idején gondosabban dokumentálták és iktatták a haláleseteket? A válasz: nem és nem. A válság idején csökkenő halálozás jelenségét nem ezek a tényezők okozzák. Alig tíz évvel később eljött a nagy gazdasági világválság, hogy további bizonyítékot szolgáltasson. Edgar Sydenstricker szocio-epidemiológus 1933-ban számolt be arról, hogy a krízis évei után a teljes halálozási ráta soha nem látott alacsony szintre esett az Egyesült Államokban. És bár a társadalom nagyot változott, a 2000-es évek válságai is hozták a papírformát.

Az elérhető adatok döntő többsége – akár pozitív, akár negatív egészségügyi következményekről tanúskodik – a fejlett országokból származik, így szinte semmit nem tudni arról, hogy hogyan hatnak a recessziók a szegény és fejlődő országok lakóinak egészségére. A társadalomkutatók és az epidemiológusok azonban lassan kezdenek közös nevezőre jutni legalább a fejlett országok ügyében: meglehet, hogy a munkahely elvesztése rossz hatással van az egyén egészségére, de ettől még a hanyatló gazdaság nagy átlagban jót tehet a nép egészségének.

De ami azt illeti, nem a mentális egészségnek. Sarah Burgard szociológus, a Michigani Egyetem munkatársának kutatásai szerint aki hirtelen munkanélküli lesz, társadalmi szerepét tekintve is nagy veszteséget szenved el, életcélja és identitása bizonytalanná válik. Burgard azoknál is összefüggést talált a munkahely miatti aggodalom, illetve a depresszió és a szorongás között, akik nem veszítették el az állásukat a legutóbbi recesszió idején.

A kutatókat régóta foglalkoztatják az egészségügy és a gazdaság közötti, látszólag a józan észnek ellentmondó összefüggések a fejlett országokban. Ha beüt a recesszió, a halálozási ráta gyorsabban csökken, mint a fellendülés éveiben. Az adatok mögött azonban a válság mentális egészségre, illetve az alacsony szocioökonómiai státuszúak egészségére gyakorolt káros hatásai is megmutatkoznak. Nagyrészt a munkahelyi és közlekedési balesetek számának csökkenése magyarázhatja a mortalitás visszaesését. De csökkenhet a dohányosok és az elhízottak száma is, ami ugyanúgy gyökerezhet a válság kényszerítő erejében. Ugyanakkor vannak arra utaló jelek, hogy a gazdaság teljesítményének ingadozása nem a legerősebb befolyásoló tényező az öngyilkosságok számának alakulásában. Az öngyilkossági ráta és a túladagolások előfordulása például a válság után is tovább növekedett az Egyesült Államokban. Stuckler sejtése szerint ezért a hosszú távú növekedési trendért inkább a fegyverek és az opiáttartalmú szerek hozzáférhetősége tehető felelőssé.

További részletek a Qubit cikkében, amely a Nature január 23-i összefoglalója alapján készült.