hirdetés
hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Főigazgatói pályázatok: sok hűhó semmiért?

Bár a fővárosi önkormányzat nagyon igyekezett, mégsem sikerül minden meghirdetett kórház-főigazgatói állásra megfelelő jelöltet találni. Úgy hírlik, hogy a Stomtatológiai Intézet vezetői posztját újra meg kell hirdetni, az Uzsoki utcai és a Szent Imre Kórház élén pedig lesz is, meg nem is változás, a nagy kérdés pedig az: kié lesz a Dél-pesti kórház főigazgatói széke?

A MedicalOnline információja szerint a Szent Imre esetében Bedros J. Róbert, a Pest megyei Flór Ferenc Kórház jelenlegi főigazgató főorvosának kinevezésére tesz javaslatot a jelöltek meghallgatására összehívott ad hoc bizottság. Más kérdés, hogy később a fővárosi önkormányzat közgyűlése, illetve a sokféle, személyi ügyeket is érintő döntéseket magához rendelő, s igen öntörvényű főpolgármester miként vélekedik az előterjesztésről.

Bedros J. Róbert 2001-2005 között vezette a Belügyminisztérium központi kórházát, majd a Pest megyei Flór Ferenc Kórház élére került. Nevét 2010 nyarán ismerhette meg a nagyközönség, amikor Hende Csaba honvédelmi miniszter őt jelölte a menesztett Szilvásy István helyére az Állami Egészségügyi Központ élére. A Pintér Sándor belügyminiszter pártfogoltjának tartott Bedros kinevezését a rossz nyelvek szerint a tábornoki kar „fúrta meg”, így maradt a Flór Ferenc főigazgatója. Fővárosi kinevezése a Szent Imre Kórház élére állítólag biztosra vehető.

Akárcsak az, hogy az intézményt hosszú évek óta irányító és saját posztját újra megpályázó Golub Iván kap bizalmat az Uzsoki utcai kórház élére. Úgy tudjuk, a közös megállapodás értelmében nem viszi majd végig az öt éves vezetői ciklust a nyugdíjkorhatárt egyébként már betöltött jelenlegi főigazgató.

A Központi Stomatológiai Intézet vezetői posztjára hárman is jelentkeztek, ennek ellenére nem találtak közöttük megfelelő jelöltet, így feltehetően új pályázat kiírására kerül sor.

A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház jelenlegi főigazgatója Gerő Gábor nem pályázott, helyére tíz jelentkező is akadt - a MedicalOnline úgy tudja, a posztot ennek ellenére újra meghirdetik...

A legizgalmasabbnak a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház főigazgatói posztjának sorsa ígérkezik. Mint arról a MedicalOnline korábban már hírt adott, a jelenlegi első számú vezető, Gerő Gábor nem pályázott saját, jelenlegi állására, az érdeklődők fantáziáját azonban ez az intézmény mozgatta meg leginkább, irányítására ugyanis tízen érezték alkalmasnak magukat. Közülük négyen azért estek ki a jelöltek közül, mivel egy vagy több kiírási feltételnek nem feleltek meg, a legautentikusabb pályázatot író, s az ad hoc bizottság előtt legjobban szereplő jelentkezővel viszont az a gond, hogy inkább balra, mintsem jobbra helyezik a mostanában oly fontossá vált politikai skálán. A MedicalOnline úgy értesült, hogy a Jahn Ferenc Kórház főigazgatói posztját újra meghirdetik, ám ettől függetlenül Gerő Gábort felmentik az intézmény éléről.

A kórházigazgatók körüli cirkusz állítólag odáig fajult, hogy a főpolgármester – elunva a dél-pesti körüli kavarásokat – a Fideszre bízta: válasszanak. Ha ez valóban így történt, s akad jelölt, legkésőbb az április 27-i közgyűlésen tudjuk meg, ki ez a személy.

Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés