hirdetés

Középpontban a férfiegészség

A prosztatarák nem halálos betegség, ha időben felfedezik és kezelik. Megnyilt Magyarország első férfiegészség-központja.

 

Magyarországon évente 1300-1400 férfi hal meg prosztatarákban, ami a férfiakban előforduló összes rákféleségek mintegy 10 százalékát jelenti. Bár 50 éves kor alatt ritkán fordul elő, az életkor előrehaladtával folyamatosan emelkedik gyakorisága, a szakemberek évente 4000 új esetet regisztrálnak. Az időben felfedezett prosztatarák gyógyítható, az érintettek jó része azonban a tünetek súlyosbodásakor, a betegség előrehaladott állapotában fordul orvoshoz. A rendszeres szűrés fontossága tehát nehezen vitatható. Ennek jegyében alakította ki az Affidea az első hazai férfiegészség-központot a fővárosban.

A korábban elsősorban képalkotó diagnosztikáva foglalkozó cég nem véletlenül fordult e terület felé, hiszen – mint azt a központ bemutatása során a cég orvosigazgatója, dr. Kardos Lilla radiológus elmondta – a prosztata vizsgálatok jelentős változáson mentek át az elmúlt években. Míg korábban anatómiai megítélés, illetve képalkotás zajlott, a kivizsgálási algoritmusban a korábbinál lényegesen előrébb került a speciális multiparametrikus MR-vizsgálat. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy már amikor konzekvensen emelkedett PSA mérhető, sor kerül az első MR-vizsgálatra. További előnye az eljárásnak, hogy míg korábban  a szükségessé vált biopsziát 10-12 mintavétellel hajtották végre, ma már a speciális – MR és ultrahang – vizsgálatokból nyert képek fúziója révén célzottan lehet szúrni.

A betegség felismerését, kezelését nemcsak nálunk, hanem világszerte nehezíti, hogy a diagnosztika és a kezelési eljárások több helyen zajlanak, az érintetteknek hol az egyik, hol a másik egészségügyi intézményben kell megjelenniük, vázolta a nem csak Magyarországra jellemző helyzetet dr. Merth Gábor urológus főorvos. A most átadott központban számos, a férfiak életét megkeserítő problémát igyekeznek orvosolni. A szexuális zavarok egy része – impotencia, korai magömlés –, például férfi intimtornával szintén tökéletesen kezelhető – gyógyszerek helyett. Ez az eljárás ugyanakkor hasonlóan jótékony hatást gyakorol a krónikus prosztatagyulladás, vagy például a Merth doctor szerint népbetegségnek számító kismedencei fájdalom szindróma esetében is. A gyakorlatok elsajátításához egy tornaterem is rendelkezésre áll, a vizsgálók, valamint az invazív beavatkozásokra alkalmas kisműtő mellett. Ez utóbbiban a szükségessé váló biopszia mellett, más – például körülmetélés, vazektómia – kisebb beavatkozások is elvégezhetők.

Mint kiderült, a Főnixel idén év elején fúzionált cég tervei között az Affidea For Men – Férfiegészség-központ mellett további két, hasonlóan egy-egy szakterületre fókuszáló, speciális szakrendelő kialakítása szerepel. Ám erről többet az Affidea vezérigazgatója, Leitner György nem volt hajlandó elárulni. Az viszont kiderült, hogy az Affidea-Főnix egyesítésének nagyjából a végén tartanak, a befejezés jövő januárra várható. Így a közfinanszírozott képalkotó diagnosztikában is jelentős szerepet betöltő cég portfoliója vállalategészségügyi, valamint járóbeteg szakellátással bővül. A cég idei árbevétele nagyjából ugyanakkora lesz – 10 milliárd forint – mint tavaly, mert bár közel 10 százalékos pozícióvesztést szenvedett el a közfinanszírozott képalkotó diagnosztika területén, ezt erőteljesebb és a korábbinál szélesebb spektrumú magánegészségügyi szerepvállalásával sikerült ellensúlyoznia.

Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...