hirdetés
2025. szeptember. 13., szombat - Kornél.
hirdetés

 

Epilepsziás rohamokra keresnek gyógyírt a magyar kutatók

Magyar kutatóknak állatkísérletekben sikerült koponyán kívül elvégzett elektromos ingerléssel megállítani az epilepsziás rohamok egy bizonyos típusát. Eredményüket az egyik legrangosabb tudományos folyóirat, az amerikai Science magazin augusztus 10-i számában ismertették.

Berényi Antal, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Élettani Intézetének tanársegédje a Kossuth Rádióban elmondta, kutatásuk alapvető célja az volt, hogy bizonyítani tudják: a koponyán kívülről érkező elektromos ingerek segítségével lehet módosítani azokat a folyamatokat, illetve az információfeldolgozást, amelyek az agyban zajlanak.

"Ehhez választottunk egy betegségmodellt, egy epilepsziamodellt, ahol az agy normális működési struktúrája felborul, és ezt próbáltuk helyreállítani külső ingerekkel" – magyarázta Berényi.

A kutató szerint kísérletsorozatuk vívmánya, hogy az elektródokat nem az agyba implantálják, ahogy például azt a Parkinson-kór kezelésében már régóta alkalmazzák, hanem a koponyacsont külső felszínére.

"Ez azt jelenti, hogy a koponyát nem kell felnyitni, a bőr alá, a koponyacsont külső felszínére ültethető az elektróda" – tette hozzá.

Berényi emlékeztetett arra, hogy az összlakosság mintegy egy százaléka szenved epilepsziában, ami 100-150 ezer embert jelent Magyarországon. Az érintett páciensek 20 százaléka gyógyszerekkel nem kezelhető. Az új eljárás rajtuk, azaz körülbelül 30 ezer emberen segíthetne.

A jövőre vonatkozóan a kutató elmondta, hogy alkalmas lehet az eljárás más jellegű betegségek kezelésére is, ha célzottan más agyterületeket ingerelnek így, például depresszió vagy más pszichiátriai kórképek esetében is segíthet módszer.

A most publikált állatkísérletes eredmények után a humán próbákra is szükség lesz, amelyek Berényi Antal reményei szerint minél hamarabb megkezdődnek. Ezt azonban vélhetően másik kutatócsoport fogja elvégezni a megfelelő engedélyek beszerzését követően.

A Science folyóiratban közzétett tanulmányban szerzőként és kapcsolattartóként szerepel Buzsáki György Agy-díjas kutató is, akinek a Newark-i Rutgers Egyetemen, valamint a New York-i New York Egyetemen lévő laboratóriumában Berényi is munkatársként tevékenykedik.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Alkotás és kibontakozás - A Katarzisz Komplex Művészetterápia elmélete és gyakorlata

    Aki végigolvassa ezt a könyvet, tanul belőle, dolgozik vele, egyszer...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...