„Kvantum agymechanika” és kreativitás
Van-e még olyan szakma, hogy neurológus, és ha igen, mivel foglalkoznak a képviselői? Fülön csíphető-e EEG-vel a tudat, és hogyan kapcsolódik az elme a testhez? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgetett a Medical Tribune Nagy Zoltán professzorral, aki megszüntetése előtt a „Lipótmező” igazgatója volt, és idén április óta az Országos Idegtudományi Intézetet vezeti.
– Több mint két éve tart egy eszmecsere a neurológia jövőjéről és a neurológiai intézményhálózat felépítéséről az Ideggyógyászati Szemlében, amelyhez szinte valamennyi neves ideggyógyász hozzászólt. Ennyire szeretnek vitázni a neurológusok, vagy ennyire sok a probléma a neurológiában?
– Nem hiszem, hogy több lenne a probléma, mint más orvosi szakterületen, de kétségtelen, hogy különböző megközelítések léteznek.Az elmúlt két évtizedben az idegtudományok annyit fejlődtek, hogy a neurológia, mint egység, felbomlóban van. A vitában két szemlélet ütközik; az egyik szerint igyekezzünk egyben tartani a neurológiát, a másik szerint – és nekem is ez a véleményem – ez lehetetlen, annak vagyunk a szemtanúi, mint ami a belgyógyászatban 50 évvel ezelőtt történt, amikor leszakadt a kardiológia, a gasztroenterológia, az onkológia és a többi. Ez a folyamat indult most meg a neurológiában, vannak a szklerózis multiplexszel (SM) foglalkozó neuroimmunológusok, van, aki epilepsziával foglalkozik, van, aki a perifériás idegrendszerrel vagy izommal, stroke-kal, fejfájással. Persze mindenhez ért valamelyest mindenki, és minden vezetőnek kötelessége őrizni az ideggyógyászatban, sőt, az ideg- és elmegyógyászatban az egyetemességet, de a szakosodás meggátolhatatlan.
– A neuroonkológia is külön szakterület napjainkban?
– Jó lenne, ha a neurológusok sokkal markánsabban jelen lennének a neuroonkológiai ellátásban – ezt a területet ma az idegsebészek vállalták fel. Második, onkológus szakképesítéssel, tudomásom szerint nem rendelkezik neurológus. Szükség lenne pedig az onkoterápiás jártasságra. A műtét utáni utógondozáshoz nincs kellő számú szakember – holott rengeteget gazdagodott a gyógyszeres és a besugárzásos terápia. Ez a terület is egyre inkább önálló klinikai területté válik.
– Mire használható és hogyan működik az az EEG-alapú képalkotás, amivel Ön a Pannon Egyetemen kezdett el foglalkozni?
– A modern EEG-készülékek egyre több elvezetéssel igyekeznek egyre nagyobb térbeni felbontást megvalósítani. Veszprémben 6-7 évvel ezelőtt elkezdtünk egy 128 csatornás készülékkel dolgozni, amelynek időben is nagy a felbontása: félezred másodpercenként tud elvezetni egy jelet egy csatornán, ami másodpercenkét több mint 200.000 jel regisztrálását jelenti. Ez már az agyműködés finomabb, helyi aktivitását is leképezi.
Jelenleg az EEG-felvételek alapján kétféle módszerrel valósítható meg képalkotás. A LORETA betűszóval jelzett módszert tíz éve egy svájci csoport fejlesztette ki – itt a képalkotás„találgatáson” alapuló matematikai módszerrel valósul meg. Veszprémben Kozmann György professzorral kidolgoztunk egy másik módszert, amely az EEG-hullámok Laplace-transzformációja alapján lényegkiemelő algoritmussal hozza létre a képi ábrázolást. Reményeink szerint a továbbiakban lehetővé válik az MR alapján létrehozott rekonstruált agyfelszínrevetíteni az aktivitást. Az EEG-kutatás végső célja a stroke-betegek agyi elektromos tevékenyégének változását követni és leírni a plaszticitási jelenségeket.
Tíz éve foglalkozom azzal, hogyan alakul a stroke miatti agykárosodás körül az átrendeződés, ami a kiesett funkciók visszatérését, a beteg rehabilitálódását eredményezi. A Semmelweis Egyetem Kardiológiai Tanszékén működő kutatólaboratóriumomban egy PhD-hallgatóval a molekuláris és genetikai változásokat vizsgáljuk kísérleti stroke-modellben patkányokon. A molekuláris szintű értelmezés ötletet adhat a gyógyszerkutatóknak a plaszticitást fokozó molekulák fejlesztéséhez. S ha lesz ilyen molekula, talán az EEG lesz az az eszköz, amivel ezeket a folyamatokat a betegeken is követni tudják.
A plaszticitáson kívül foglalkoztat engem is, mint annyi idegkutatót – példának említeném a Nobel-díjas John Eccles-t –, hogy hogyan hozza létre az agyunka személyiség egyedi karakterét, illetve hogy hogyan működik a kreativitás. Tervezzük neves matematikusok probléma-megoldó gondolkodásának elektrofiziológiai vizsgálatát.
– Eccles Szentágothai Jánossal együtt töprengett a lélek rejtélyén és azon, hogyan kapcsolódik egymáshoz az elme és az agy. Ön szerint van testtől független tudat?
– Szentágothai professzor erre a problémára vonatkozó gondolatai engem is inspirálnak. Úgy gondolom, hogy agyműködés nélkül nincs tudat, de a tudatban vannak „transzcendentális” mozzanatok is.
Van egy ismeretelméleti iskola Kaliforniában, elsősorban kvantumfizikusok – az egyik meghatározó egyéniség Henry Stepp –, akik az agy és a tudat kérdéseivel foglalkoznak. Kutatásaikat a kvantum brain mechanics fogalomrendszere köré építik, a kvantumfizika eredményeit alkalmazzák az agyműködésre. A valószínűségi terek (probability fields) a kvantumfizikában jól ismertek, de az agyműködés leírásában is jól lehet hasznosítani ezt a fogalmat.
A magas oszcillációjú párbeszéd a különböző kérgi területek között, amit EEG-módszerünkkel tanulmányozhatóvá tettünk, terelt bennünket az agyműködés értelmezési problémái felé. Ezeket a gondolatokat és tapasztalatokat tervezzük megírni elméleti fizikus és villamosmérnök professzor munkatársaimmal.
A tervezett munka esszé-szerű lesz, inkább a kutatással kapcsolatos feltételezéseinket tervezzük megírni, hiszen a bizonytalansági reláció miatt a jelenségek megfigyelése kicsúszik az ember kezéből: a nézőpont, az alkalmazott módszer határozza meg magát az eredményt.
