Életvégi döntések járvány idején
Nem etikai állásfoglalásokra, hanem törvényalkotási lépésre lenne szükség. Jogtudományi szempontból az erkölcsi és orvosszakmai alapvetések legnagyobb problémája, hogy jelenlegi jogszemléletünk alapvetően nem engedi meg az emberi életek közötti választást, sem kvalitatív, sem kvantitatív alapon, írja Filó Mihály az Orvosok Lapjában, amit a MOK honlapja közöl.
Sok szerző arról tudósít, hogy az tény, hogy az egészségügyi kapacitások hiánya még járvány legsúlyosabb heteiben még a fejlett ipari társadalmakban is választania kellett az orvosoknak az egyes emberi életek között, „morális pánikot” keltett a társadalmakban.[1] Alapvető jogállami követelmény azonban, hogy a pandémia súlyos kihívásaira a jogrendszer is megfelelő választ adjon, mindenekelőtt az életvédelem terén, hiszen a jogszabályok, különösen a büntetőjog, sokszínű intézményrendszerrel védik az emberi életet és egészséget mint kiemelt jelentőségű jogi tárgyat [2].
A jogirodalom egységes abban, hogy a triázs több puszta priorizálásnál a betegek között, egyúttal strukturált eljárás is, amelynek célja az önkényes döntések kizárása a folyamatból. A fogalomkörbe eső konstellációk között megkülönböztetjük az ex ante triázst, amikor több páciens egyszerre érkezik a kórházba, és a kapacitások szűkössége miatt arról kell dönteni, hogy melyikük kezelését kezdjük el, az ex post triázst, vagyis a már megkezdett kezelések megszakítását újonnan érkezett páciensek megmentése érdekében, illetőleg a preventív triázst, amikor eleve nem kezdjük meg a rosszabb életkilátással rendelkezők kezelését, fenntartva a kapacitásokat az orvosi szempontból esélyesebbeknek.
A járvány terjedésével párhuzamosan az orvosi hivatásrend szervezetei Európa-szerte közölték ajánlásaikat arról, hogy milyen etikai elvek mentén kell elvégezni a betegek sorolását pandémia idején. Ide köthető a Magyar Orvosi Kamara által jegyzett, szakértők bevonásával készült „Etikai megfontolások az orvosi erőforrások elosztásához COVID-19-pandémia idején Magyarországon” (a továbbiakban: Megfontolások) című dokumentum is.
Természetesen számos, egymással diametrálisan szembenálló morális elgondolás képviselhető abban kérdésben, hogy milyen szempontok alapján osszuk el a rászorulók között a szűkösen rendelkezésre álló erőforrásokat, életkor, egészségi állapot vagy akár érdemesség alapján. A sürgősségi ellátásban világszerte alkalmazott triázs modellek, amelyek korántsem tekinthetőek egységesnek, többnyire a vitális paramétereket és más tényezőket értékelik pontrendszerek segítségével (triage scoring system, triage acuity scale) a betegek sorolásánál. Magyarországon a magas betegbiztonságot nyújtó kanadai szisztéma (CTAS) honosodott meg, amit a hazai jogrendszerbe – 2019. január 1-jei hatállyal – az egészségügyi területért felelős miniszter rendelete emelt be. [5]
Jogtudományi szempontból a fentebb említett erkölcsi és orvosszakmai alapvetések legnagyobb problémája, hogy jelenlegi jogszemléletünk alapvetően nem engedi meg az emberi életek közötti választást, sem kvalitatív, sem kvantitatív alapon. A német Alkotmánybíróság 2021. december 16-án hozott határozata is arra kötelezi a jogalkotót, hogy pandémia idején, amikor az egészségügyi ellátásban felvetődik az életek közötti választás szükséghelyzete, a sérülékeny csoportokat, így különösen a fogyatékkal élőket, törvényi szabályozással kell kiemelt védelemben részesíteni. Ennek megfelelően a helyzet megnyugtató rendezéséhez nem etikai állásfoglalásokra, hanem törvényalkotási lépésre lenne szükség, különös tekintettel arra a sajátosságra, hogy Magyarországon az egészségügyet ágazati normák szabályozzák. Az intenzív osztály sem lehet „jogon kívüli tér”, még járvány idején sem. Ha fel kívánjuk hatalmazni a gyógyító hivatásrend tagjait az emberi életek közötti választásra, akkor azt azzal az transzparenciával és társadalmi konszenzussal tehetjük meg, amit a jogállamban a törvény garanciái jelentenek, írja a szerző.
A témában munkatársunk írását ITT olvashatja
