hirdetés

Hosszúak a várólisták a magánegészségügyben is

Soha nem látott mértékben nő a műtéti beavatkozások száma a magánegészségügyi intézményekben – mondta Rékassy Balázs egészségügyi szakközgazdász az Indexnek.

A bővülő keresletet jól ismerte fel néhány stabil háttérrel rendelkező vállalkozás, erről még Leitner György, a Primus Magánegészségügyi Szolgáltatók Egyesületének elnöke beszélt egy tavaly novemberi sajtótájékoztatón. Az ellátási oldalon a járvány új lehetőségeket is teremtett a magánszektornak, hiszen az állami ellátást annyira leterheli a koronavírusos betegek gyógyítása, hogy számos területen – egyes járóbeteg-ellátásokban, például az ortopédián, szemészeten, gyermekgyógyászatban, labor-b vagy képalkotó diagnosztikai vizsgálatokban, elektív műtétekben, illetve poszt-Covid-kivizsgálásokban – egyre nagyobb teret nyernek a privát szolgáltatók.

A megnövekedett kereslet a bevételeken is érzékelhető, beszámolója szerint a magánszektor szereplőinek bevétele 2020-ban meghaladta a 900 milliárd forintot, amely nemcsak a mind nagyobb számban a szolgáltatókat felkereső páciensekből adódik, de drasztikusan megnőtt azoknak a műtéteknek, ellátásoknak az ára, amelyekre a betegeknek hosszú hónapokat kell várnia az állami rendszerben.

Korábban csak 15-20 ezer forintos vizitekre jöttek el az emberek, vagy esetleg az 1-2 százezer forintos, egynapos sebészeti műtétekre, ma már egyrészt a (kontrollvizsgálat) vizitdíj inkább a 20-30 ezer forintos kategória, másrészt soha nem látott mértékben nőnek a műtéti beavatkozások számai a magánegészségügyi intézményekben – erősítette meg az elhangzottakat Rékassy Balázs egészségügyi szakközgazdász az Indexnek.

Példaként említette, hogy míg tavaly másfél millió forintot kértek el egy csípőprotézis-műtétért, addigra idén ez az összeg már 2 millió forint környékén jár, amihez még plusz vizsgálati díjakat is felszámolnak.

Rékassy felhívta a figyelmet arra, hogy ugyan az orvostársadalom nyugodtabban végzi munkáját a fizetésemelést követően, azonban a munkahelyi motiváció csökken. Meglátása szerint az állami egészségügy elveszítette a motivációját, semmi nem készteti az ott dolgozókat, hogy többet dolgozzanak, és maga az intézmény sem érdekelt a várólisták csökkentésében, hiszen finanszírozást kap, nem teljesítményarányos bérezést.

Megemelkedett az orvosoknak a fizetése jelentős mértékben, viszont nincsen sem teljesítményi, sem minőségi elvárás. A kórházigazgató se tudja motiválni az orvosokat, hogy többet műtsön, mint kettőt, és megnézze a szakirodalmat. Hozzátette, ezek az orvosok délutánonként átmennek egy magánklinikára, ahol 500 ezer és 2 millió forint között van egy műtét, ebből 40 százalék körüli összeget kapnak munkadíjként.

Az orvos sokkal jobban jár, a magánklinika is jobban jár. Az, hogy a betegnek ez mennyibe kerül, az gyakorlatilag senkit nem érdekel – véli Rékassy.

A szakközgazdász hangsúlyozta, bizonyos szakterületeken már most is várólista alakult ki. Példaként említette, hogy hónapokat kell várni, míg egy endokrinológus szakorvos új beteget fogad, de a magán nőgyógyászati rendelésekre is nehezen lehet időpontot kapni.

(forrás: Index)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...