hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Égert újraválasztották (FRISSÍTVE)

A történelmi tapasztalatok szerint a forradalom felfalja saját gyermekeit – már ha tudja. Éger Istvánba azonban – erős képzavarral élve – beletört a foga. A Magyar Orvosi Kamara ma megtartott elnökválasztó küldött-közgyűlésén ugyanis valamivel több mint 70 százalékkal a régi elnököt választották újra további négy évre.

Nagyarányú győzelmet aratott a mai küldött közgyűlésen Éger István, a Magyar Orvosi Kamarát közel nyolc éve vezető korábbi elnök. Két kihívója közül Lotz Gábor 21, Berki Zoltán pedig csak 8 százaléknyi voksot tudott begyűjteni. A jelzőkkel egyébként – legalábbis az esemény kapcsán – nem árt óvatosan bánni, mivel az imponáló számok mögött teljes szakmai érdektelenség húzódik meg. Úgy tűnik, a magyar orvostársadalmat nem igen hozza lázba az, hogy ki vezeti a MOK-ot. A közel 30 ezres orvostársadalmat hivatalosan 350 választókerületi küldöttnek kellett volna képviselnie az eseményen, de már az is szép eredmény, hogy közülük 240-en meg is jelentek a választáson. A passzivitást nem is ez mutatja, hanem az, hogy a június-szeptember között lezajlott küldöttjelölő választókerületi gyűlések mindegyikén alig egy tucatnyian jelentek meg. A teljes érdektelenséget egyébként leginkább talán az bizonyítja, hogy még azok a csoportok is feladták a küzdelmet, akik az elmúlt időszakban Éger helyett más elnököt szerettek volna.

A különféle adok-kapok azért most sem maradt el, így például a Hír TV alig két nappal a választások előtt mutatott be egy olyan felvételt, amely szerint az egyik őszi küldöttjelölő és választó gyűlésen három szavazógép volt egyetlen résztvevőnél. Mai sajtótájékoztatóján Éger az ezt firtató kérdésre kérdéssel válaszolt: miért pont most hozták nyilvánosságra a három hónapja készült képeket? Ami pedig a mai eseményt illeti, tette hozzá, számítógépen regisztrálták a résztvevőket, mindenki egyetlen egy szavazógépet kapott, s az eseményről videofelvétel készült. De szóba került az úgynevezett józsefvárosi ügy is. Itt állítólag szabálytalanul választották meg a küldötteket, s ez egyesek szerint veszélyezteti a mai küldött-közgyűlés törvényességét is, hiszen – ha igazak a vádak - 40 küldött szabálytalanul vett részt az elnökválasztáson. Éger szerint ezt az esetet időben jelezték a felügyeletet ellátó szaktárcának, amely állítása szerint egyrészt megakadályozta a józsefvárosi gyűlés megismétlését, másrészt azóta sem válaszolt az üggyel kapcsolatban a régi-új elnök által feltett kérdésekre. Az esetről egyébként – tette hozzá – tájékoztatta az országos küldötteket. S végül arról is beszámolt, hogy eredménytelenül lezárult az az ügyészségi vizsgálat, amelyet azért indítottak a kamara ellen, mert állítólag nem tett közzé közérdekűnek számító adatokat.

A parlamenti választások után úgy tűnt, az Éger István vezette MOK, s a nagypolitika között végre teljessé válhat a harmónia, miután a korábbi években kéz a kézben ostorozták a szocialista-szabaddemokrata koalíció minden egyes szakpolitikai ballépését. Az események azonban nem így alakultak. Az ágazat vezetése, s a kamarai elnök között alig fél év alatt hűlt  null-pontra a viszony. Azt csak tippelni lehet, hogy ebben  a korábban beígért változásokat már idén januárban számon kérő Éger nyilatkozatoknak, vagy annak van nagyon szerepe, hogy a MOK megjelenésekor jelentős kritikával illette a Semmelweis Tervet, s ma sem hajlandó ájult csodálattal beszélni róla. A szaktárca és Éger küzdelme azonban meglehetősen belterjes maradt, az orvosokat  - ha egyáltalán hajlandók voltak nyomon követni az eseményeket – teljesen hidegen hagyta ez a személyes jellegű torzsalkodás, mint ahogy a Magyar Orvosi Kamara is. Ma már egészen más szintéren más szereplőkkel zajlanak az események. Nem véletlen, hogy Éger is Lázár János frakcióvezetővel tárgyalt kedden, s a megbeszéléseket a jövő héten folytatják.

S bár ez az év Éger partvonalra szorításáról szólt, az elnök visszadolgozta magát az élre, tán egy életre megtanulva: a politikában ismeretlen fogalom a hála

 

RÁJÁTSZÁS

A szaktárca igen gyorsan reagált egy közleményben Éger István győzelmi sajtótájékoztatójára, s ezzel megerősítette azok várakozását, akik szerint a tisztújításnak még nincs vége. A közlemény emlékeztet arra, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a józsefvárosi ügy kivizsgálása kapcsán kötelezte arra a MOK-ot, hogy az országos jelöltlistát az ottani helyi választási folyamat jogerős befejezéséig ne zárja le. De hogy erre hivatkozva a tárca kezdeményezi-e majd a mai eredmények megsemmisítését, az nem derült ki. Ugyanis a közlemény így fogalmaz:  "A minisztérium az országos küldöttközgyűlés december 10-i ülésével összefüggésben - tekintettel arra, hogy az folyamatban lévő eljárást (értsd: a józsefvárosi eset kivizsgálását - a szerk.) is érint - a felügyeleti eljárás lezárásáig nem nyilatkozik".

Horváth Judit
a szerző cikkei

hirdetés

Könyveink