Drámai túlélés-növekedés vesetranszplantáltaknál egy új kezelés folytán

„Ennek a vizsgálatnak az eredményei alapvetően meg kell, hogy változtassák az egészségügyi döntéshozók hozzáállását, beleértve a biztosítókat, a Medicare-t és transzplantációs centrumokat is. A túlélési előny drámai mértékű – erre már muszáj odafigyelni” – mondta dr. Robert A. Montgomery sebészprofesszor, a Johns Hopkins orvoskarának munkatársa, a vizsgálat vezetője. A mérföldkövet jelentő eredmények a New England Journal of Medicine július 28-i számában jelentek meg.

Jelenleg a donor vesék kis száma után a vesetranszplantáció legfőbb akadálya, hogy a betegek elég nagy részének, mintegy egyharmadának immunrendszere nagy valószínűséggel kiveti a szervezetből a legtöbb számukra alkalmasnak tűnő vesét.

A Johns Hopkins-ban kidolgoztak egy olyan eljárást, amellyel a műtét előtt eltávolítják a beteg véréből a problematikus antitesteket – Montgomery professzor szerint az USA-ban évente mintegy 3000-rel több vesetranszplantációt lehetne végezni, ha ezt a módszert kiterjedten alkalmaznák. Olyan esetekben, amikor a beteg egy halott veséjét kapja, nem használható ez az eljárás, mivel a transzplantáció előtt többnapos kezelésre van szükség.

„Itt van ez a műtét előtti kezelés, amely megkétszerezi a túlélési arányt. Ha ez egy rákgyógyszer lenne, ilyen eredményekkel, az emberek hosszú sorokban állnának az ajtó előtt, hogy kapjanak belőle. Igazán egyedülálló, hogy a 8 éves túlélés 30-ról 80 százalékra nőjön” – mondta Montgomery professzor.

A professzor becslése szerint több mint 20 000 olyan vesebeteg van az USA-ban, akiknek nehéz donort találni. Ezekben a személyekben az immunrendszer megtámadja a humán leukocita antigénnek (HLA) nevezett fehérjéket. Ezek a fehérjék a legtöbb sejt felszínén megtalálhatók, és az immunrendszer ennek alapján ismeri fel a testidegen anyagokat.

Az ún. HLA-szenzitizált betegekben a szervezet már korábban találkozott idegen HLA-val, például terhesség, vértranszfúzió vagy vesetranszplantáció során, és ezért a legtöbb donor szervet az immunrendszer azonnal idegenként ismeri fel, és az kilökődik a testből. Az ilyen betegek többsége nő, aki a terhesség alatt szenzitizálódott.

Az új kezelés lényege, hogy plazmaferézissel eltávolítják a problémát okozó antitesteket a vérből: eltávolítják, megszűrik, majd visszavezetik a testbe a plazmát. Ezután a beteg kis adag intravénás immunglobulint (IVIg) kap, amely helyettesíti az eltávolított antitesteket és megakadályozza újratermelődésüket. Ez a folyamat, amellyel előkészítik a szervezetet az új vese befogadására, több napig tart a transzplantáció előtt, s még mintegy 10 napig a műtét után. Ezután a beteg a szokásos, kilökődést gátló gyógyszereket kapja. A plazmaferézisnek a megfigyelések szerint igen kevés mellékhatása volt.

A vizsgálat során Montgomery professzor és kollégái 1998 és 2009 között 211 HLA-szenzitizált betegen végeztek vesetranszplantációt plazmaferézis és IVIg alkalmazásával. A kontroll csoport olyan betegekből állt, akik a műtét napján várólistán voltak, és jellemzőik a lehető legjobban hasonlítottak a megoperált betegéihez. Minden transzplantált betegnek öt ilyen „párt” választottak. Ezután figyelemmel követték mind a transzplantáción átesett, mind a kontroll csoportba tartozó betegek sorsát.

Az első év után a túlélési arány mindkét csoportban 90 százalék fölött volt, különbség nem mutatkozott. A nyolcadik év végére azonban a kezelt csoportban 80,6 százalék, míg a kontroll – dialízis – csoportban csak 30,5 százalék volt a túlélés aránya.

Kétségtelen, hogy a kezelés megdrágítja a transzplantációt. Ha azonban ezt a plusz költséget azzal vetik össze, amibe az évekig tartó dialízis kerül, a megtakarítás hatalmas mértékű. Nem is beszélve arról, hogy a transzplantáción átesett beteg normális életet élhet, míg a dialízis – amely hetente háromszor öt órán át tart – sok ember életét rendkívül megnehezíti.