2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Tervezik az első méhátültetést

Eva Ottoson, egy 56 éves angol nő alighanem orvostörténelmet ír majd: beleegyezett, hogy méhét átültessék lányába, a 25 éves Sarába. Várhatólag ez lesz az első ilyen típusú sikeres műtét a világon. Az orvosok azt remélik, hogy az átültetés után Sara, aki reproduktív szervek nélkül született, terhes lehet majd, és kihordhatja gyermekét ugyanabban a méhben, amelyben ő is élt magzat korában.

A tervek szerint a bonyolult operációt jövő tavasszal végzik el Svédországban – ahol Sara él –, és nem csupán rajtuk, hanem nők egy kis csoportján, akiket most válogatnak be a vizsgálatba.

Korábban, 2000-ben már végeztek egy méhátültetést Szaúd-Arábiában. Akkor egy 26 éves nő kapott új méhet egy 46 éves donortól; a recipiensnek vérzés miatt korábban el kellett távolítani a saját méhét. Ekkor azonban a recipiensben kialakult problémák miatt az átültetett méhet 99 nap múltán el kellett távolítani.

A BBC 2009-ben számolt be egy kísérletről, melynek során a Royal Veterinary College kutatói öt nyúlnak ültettek be méhet az általuk kidolgozott új műtéti technikával, amellyel a méhet ellátó ereket sikeresen összekötötték a testben lévő véredényekkel. Mindkét korábbi próbálkozást tekintve hosszú idő telt el azóta, és sokat fejlődött a sebészet. A svéd, gothenburgi orvoscsoport ezért úgy gondolja, ma már sikeresen végrehajtható egy ilyen műtét.

Sara Mayer-Rokitansky-Küster-Hauser (MRKH) szindrómával született, amikor a méh és a hüvely felső kétharmada egyáltalán nem alakul ki, a petevezetékek és a petefészkek azonban épek. Ez a rendellenesség 5000 nő közül 1-ben fordul elő, oka nem ismert, és általában csak a serdülőkor táján veszik észre, amikor a beteg nem kezd el menstruálni.

Ha a méhtranszplantáció sikerül, akkor Sara saját petesejtjét megtermékenyítik majd barátja spermiumával, és beültetik az átültetett méhbe.

Dr. Mats Brannstrom, aki az átültetést elvégző orvoscsoport vezetője, azt mondta, hogy a méhátültetés egyike a létező legbonyolultabb műtéteknek. Technikailag sokkal nehezebben kivitelezhető, mint a vese-, a szív- vagy a májátültetés. A legsúlyosabb nehézség a vérzés elkerülése és az, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a rendelkezésre álló erek, amelyek a méhet el fogják látni, elég hosszúak. Emellett a medence mélyén kell dolgozni a sebésznek, ami olyan, mintha egy alagútban operálna.

Sara és édesanyja mégis reménykednek a műtét sikerében, és abban is, hogy ez megoldást jelenthet a többi MRKH-ban szenvedő nőnek is, akik a betegek „csendes csoportját” alkotják, nemigen beszélnek állapotukról.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

G.K.
a szerző cikkei

(forrás: The Telegraph, MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink