hirdetés
2025. május. 10., szombat - Ármin, Pálma.
hirdetés

Drámai a helyzet: nincs elég gyermekorvos

Póta György gyermekorvos az ATV Start című műsorában elmondta, a megfelelő ellátás azt jelenti, hogy mikor, hol és milyen színvonalú ellátást kapnak a gyerekek, és e tekintetben Magyarországon „őrült nagyok a lemaradások”.

Póta György azt mondta, az ország egyes részei között is hatalmas a különbség az ellátásban. Kifejtette: rossz a helyzet például a kelet-magyarországi zsákfalvakban, ahol nincs 50 km-en belül gyermekorvos a környéken, de még a vegyesellátó háziorvost is csak helyettesítés útján kapnak. A szakorvosi vizsgálatokon egyre hosszabbak a várólisták, sőt, sokszor 50-80 kilométert kell utazni egy-egy vizsgálatért.

Póta szerint problémát jelent az is, hogy sok gyermeket nem gyermekorvos lát el:

A gyermek nem egy kisméretű felnőtt. Teljesen másképp működnek, teljesen másképp kell hozzájuk állni. Nem véletlenül van külön gyermekorvos, máshogy kell őket gyógyítani, mint a felnőtteket – hangsúlyozta a szakember, hozzátéve, hogy a felnőttekhez szokott orvosok nem biztos, hogy ugyanolyan rutinnal és ugyanazon a szakmai színvonalon tudják ellátni a beteg gyermekeket, mint egy gyermekszakorvos.

A magyar gyerekek több mint 23 százaléka nem gyermekorvoshoz tartozik az országban. Szerinte itt kezdődik az a bizonyos esélyegyenlőtlenség, hogy az alapellátás szintjén a gyermek először nem gyermekorvossal találkozik, hanem egy felnőttekhez szokott szakemberrel.

Póta beszélt arról is, hogy a humánerőforrás nagy problémákat okoz, kevés a megfelelő minőségű szakellátó személyzet.

Elmondása szerint a mostani fiatalok nem szívesen mennek házi gyermekorvosnak, ugyanis egyáltalán nem kecsegtetők a körülmények az alapellátásban.

Egy bizonytalan szolgálatról beszélünk, amivel kapcsolatban minden ötödik évben felmerül a kérdés, hogy még meddig lehet fenntartani a rendszert – fűzte hozzá az ATV-n, ahogyan azt is: a gyermekorvosok azt szeretnék, ha a gyermekgyógyászat egy önálló alrendszer lehetne.

(forrás: ATV)

Könyveink

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Új tápanyagtáblázat

    A könyv a bevezetés és a táplálkozási alapfogalmak tisztázása után 12 fejezetben foglalja össze témája tudnivalóit. A bemutatás a...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Hospice szakápolástan

    Az otthoni hospice ellátás egyre jobban terjed hazánkban. Jelen kötet segítséget nyújt a haldokló betegek otthoni ellátásában, ápolásában a...