Dr. Czeizel: „nincs, aki átvegye a munkámat”
Abba kellett hagynom a focit, és „ha ló nincs, a szamár is kincs”-alapon elkezdtem tanulni – idézi élete sok fordulópontja közül az egyiket Czeizel Endre orvos-genetikus a HVG.hu-nak adott interjújában.
A szakmai életutat áttekintő beszélgetésből négy kérdést villantunk fel alább kedvcsinálónak:
hvg.hu: Úgy tudom kezdetben szülész-nőgyógyász akart lenni, hogyan lett mégis genetikus?
Cz. E.: Akkoriban a genetika még tiltott tudomány volt. Sztálin idején volt pozícióban Liszenko (Trofim Gyenyiszovics, az ukrán és a szovjet tudományos akadémia tagja – a szerk.), aki tagadta az öröklődés és a genetika elveit. Szerinte, ahogy az embert, úgy a növényeket is a kommunizmus eszméire lehet szoktatni, és a mezőgazdaságban a termés növelése csak akarat kérdése. Azon genetikusok közül, akik ezt a baromságot nem fogadták el, többet kivégeztek vagy a Gulagra küldtek. A Szovjetunióban a genetikát egészen a hatvanas évekig imperialista ármánynak tartották. Ez engem akkor még nem érintett, mivel az egyetemen Semmelweis lett a példaképem, nagyon sokáig szülész-nőgyógyász akartam lenni. Már az egyetem alatt is dolgoztam a János-kórház szülészetén, és már akkor is grafomán voltam, elég sok szakcikket írtam. Az ottani főorvos arra kért, hogy vegyem be egy-két publikációmba, cserébe viszont azt csinálhatok az osztályon, amit akarok. Így már negyedik és ötödik évesként császármetszést is végeztem, és szüléseket is levezethettem. Aztán jött egy döntő pillanat: orvostanhallgatóként általában én csináltam az orvosok helyett az adminisztrációt. Egyszer egy elvetélt magzat adatait írtam be az űrlapba, ezt látva az egyik orvos, azt mondta „Hülye vagy? Ha lehúzod a WC-be, nincs papírmunka.” Engem ez akkor szíven ütött, és talán patetikusan hangzik, de akkor úgy döntöttem, ha Semmelweis az anyákat mentette meg, én a magzatokat fogom. Az egyetemi évek alatt abortuszt is végeztem, akkor nagyon büszke voltam, hogy milyen sokat vagyok a műtőben, ma már minden egyes életet sajnálok. ...
hvg.hu: A Közegészségügyi Intézetben mivel foglakozott?
Cz. E.: Hivatalosan a májregeneráció volt a területem, de vezetőm, Kertai professzor más, magzati témákat is engedélyezett számomra (Kertai Pál a Debreceni Egyetem professor emeritusa, népegészségügyi tankönyvek szerzője, az ÁNTSZ első tisztifőorvosa 1991 után – a szerk.). Viszont ekkor még mindig szülész akartam lenni, mellékállásban a János-kórházban dolgoztam, és 30 évesen megvédtem kandidátusi disszertációmat. Ekkor jelentkeztem a szülészeti klinikán, de nem volt státusz. Ezt követően az élet megint csavart egyet a sorsomon. 1965-ben Hruscsov ellátogatott az Egyesült Államokba, ahol megmutatták neki a hibrid kukoricát és világossá vált számára, hogy a genetikával milyen eredményeket lehet elérni a mezőgazdaságban. Hirtelen engedélyezett tudománnyá vált a genetika. Részt vehettem Tihanyban egy továbbképzésen, melyet dán szakemberek tartottak, ahol rájöttem, hogy a genetika kínálja a legjobb lehetőségeket a magzatok életének megmentésére. ...
hvg.hu: Ráadásul nem is az alapkutatásban vett rész, hanem egy teljesen új módszert dolgozott ki. Miért?
CZ. E.: Igen, ez volt a következő csavar szakmai életemben. Kezdetben én is nagy dolgokat akartam felfedezni a laboratóriumban. A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején azután kaptam egy dániai, valamint egy angliai ösztöndíjat. Ekkor jöttem rá, hogy Magyarországon az alapkutatásban nincs annyi pénz, amivel komoly eredményeket lehetne elérni. Ezért a hazai viszonyokhoz alkalmazkodva megteremtettem a közegészségügyi genetikát, aminek az alapja az epidemiológia. Így Magyarország lett az első a világon, ahol – 1962-től – kötelező volt az orvosoknak bejelenteni a fejlődési rendellenességeket, és az erre alapozott nyilvántartás számos új lehetőséget kínált.
hvg.hu: Ez olyan fordított klinikai kísérletnek tűnik.
CZ. E.: Mert az is. 1989-ben egy Rinyaszentkirály nevű faluban 15 szülésből 11 gyermek valamilyen rendellenességgel jött világra. Ráadásul ebből hatan Down-kórosok voltak, ami 270-szeresen haladta meg az országos átlagot. Kiderült, hogy a helyi halastó halait egy trichlorfon nevű rendkívül toxikus szerrel próbálták parazitamentessé tenni, és bár tilos volt a horgászat, a szegény emberek kosarakkal az elpusztult vagy eszméletlen halakat kifogták és megették. Így elsőként sikerült bebizonyítani egy kémiai szer Down-kórt okozó hatását. Hadd mondjak még egy példát. 1975-ben megnőtt a végtaghiányos gyermekek száma. Rájöttünk, hogy ennek az az oka, hogy sok nő – aki nem akarta megtartani a terhességét, de a kérelmét elutasította az Abortusz Bizottság az 1973. évi rendelet szigorítás után – kérte az orvosát abortusz-indukcióra (a vetélés beindítására), amely nagy adag ösztrogén beadását jelentette. Ez abortuszt nem, de lepénybevérzést és ezáltal végtaghiányt okozott – olvasható a hvg.hu-n.
