Diabétesz-terápia helyett műtét: megtakarítás az államnak, életévnyereség a betegnek
Obez és extrém obez, 2-es típusú cukorbetegek estében a költségek és az életévnyereség tekintetében egyaránt előnyösebb a bariátriai műtét, mint az élethosszig tartó diabétesz-terápia és a szövődmények kezelése. A beavatkozás kisebb terhet ró a biztosítóra, egyidejűleg jobb életminőséget biztosít a páciensek számára.
Egyedül a vesetranszplantáció volt eddig az az egészségügyi technológia, amelynél hasonlóan nagymértékű egészségnyereséget és társadalmi értéket detektáltak – jegyezte meg Kaló Zoltán, a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság (META) szerda esti online ülésén. A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Technológiaértékelő és Elemzési Központ tanára, a META alapítója mindezt annak a vizsgálatnak a kapcsán mondta, amelynek során a bariátriai műtétek költséghatékonyságát bizonyították 2-es típusú, obez cukorbetegek esetében. Megjegyezte azt is, hogy a vizsgálat során a legkonzervatívabb számítást végezték, így összességében alulbecsülték a bariátriai műtétek eredményességét.
Több millió forintos kiadáscsökkenés
A vizsgálat eredményei – amelyekről Kovács Gábor, a Syreon Kutató Intézet munkatársa számolt be – alátámasztották a kutatók azon prognózisát, miszerint a jelenleg csak magánellátásban elérhető bariátriai műtéteket érdemes lenne beemelni a közfinanszírozott ellátások sorába.
Mindhárom vizsgált BMI (30-35; 35-40; 40-45 kg/m2) kategóriában jelentős testsúly és glikohemoglobin-szint (HbA1c) csökkenést tapasztaltak a vizsgálat során. Kiderült az is, hogy a bypass műtét hatékonyabbnak bizonyulnak a sleeve (csőgyomor) beavatkozással szemben, amelynek az lehet az oka, hogy előbbinél nagyobb mértékben korlátozható a felszívódás, és a vékonybél egy részének eltávolítása endokrin hatása is bír – mutatott rá Kovács Gábor.
A beavatkozást követő BMI-csökkenés annál nagyobb mértékű volt, minél obezebb a beteg – a bypass műtét ebből a szempontból is előnyösebbnek bizonyult –, a HbA1c-szint csökkenés viszont azoknál a pácienseknél volt nagyobb mértékű, akiknél ennek értéke alacsonyabb volt a műtétet megelőzően.
A testsúlycsökkentő sebészeti beavatkozások akkor is költséghatékonyabbnak bizonyultak a diabétesz-terápiánál, ha figyelembe vették a műtét után esetlegesen kialakuló szövődmények ellátásának árát – foglalta össze Kovács Gábor.
7,5-10,5 millió forint közötti egészségügyi közkiadás-csökkenést lehet elérni egy-egy testsúlycsökkentő műtéttel – vette át a szót Kaló Zoltán, aki szerint akkor is megéri beemelni az eljárást a közfinanszírozásba, ha az 5 millió forintba kerül a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek (NEAK) (jelenleg a magánszolgáltatóknál 1,8-2,5 millió forint közötti árak vannak). – Ha nem végzik el a műtétet, azon társadalmi értéken 15,5-17 millió forintot „bukunk”, figyelembe véve az elkerülhető egészségügyi ellátásokat és az életévnyereséget is. Mindezek mellett a betegek életminősége rendkívüli mértékben javul.
Van helye a közellátásban
Komoly napi frusztrációt jelent a háziorvosi ellátásban az obezitás és annak minden következménye. Erről már Dózsa Katalin háziorvos, egészségpolitikai szakértő beszélt a szakmai kerekasztal mellett, hozzátéve, hogy jelenleg az obezitásra nem krónikus betegségként tekintünk, ezért nincs következetes szűrés, gondozásba vétel, betegút menedzsment, miközben minden 3. magyar érintett az elhízásban. Ennek kapcsán Pettkó Judit, a Túlsúllyal Élők Társaságának elnöke azt jegyezte meg, hogy a társadalom viselkedési és életmódproblémaként tekint az elhízásra, ha pedig krónikus betegségként értékelnék, elkerülhető lenne az orvosok frusztráltsága.
Széles körű nemzetközi konszenzus és evidenciák bizonyítják a bariátriai műtétek hatékonyságát – folytatta Dózsa Katalin, aki elmondta, hogy az obez betegekre átlagosan másfélszer többet költ a társadalombiztosító, mint egy átlagos TAJ-ra, a diabéteszesek esetében ugyanez az arány háromszoros.
Mindig is éreztük, hogy a bariátriai beavatkozás hasznos lenne a cukorbetegség és a kardiovaszkuláris rizikó csökkentése szempontjából – fogalmazott Kiss János Tibor, a Szent János kórház diabetológusa, aki szerint a most bemutatott kutatás eredményei alátámasztják a szakmai álláspontjukat. A halálokok 50 százalékát a szív- és érrendszeri betegségek jelentik az átlagpopulációban, a diabéteszeseknél ugyanez 65 százalék. A diabetológia célja a kardiovaszkuláris rizikó csökkentése, ezért támogatja a szakma, hogy a műtétek tb-finanszírozással is elérhetőek legyenek.
Van helye a közfinanszírozásban a testsúlycsökkentő műtéteknek – szögezte le Gerendy Péter, a NEAK speciális finanszírozási főosztályának vezetője, aki ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a sleeve és bypass beavatkozások csonkoló műtétek, amelyek után nincs visszaút, de rendelkezésre állnak olyan technológiák is (pl. gyomorgyűrű), amelyek hasonló céllal alkalmazhatók. A 2-es típusú cukorbetegség szövődményei a vakság és az amputáció, ezek a valódi csonkolások – jegyezte meg Kaló Zoltán.
Finanszírozási technika van, kijelölt betegcsoport nincs
Melyik az a pont, ahol már műtétet kell alkalmazni? – tette fel a kérdést a NEAK főosztályvezetője, aki szerint meg kell határozni a beavatkozás elvégzésének szigorú feltételeit, mert e nélkül félő, hogy olyan elhízott páciensek is igénybe veszik a közfinanszírozott bariátriai műtéteket, akiknek állapota ezt nem indokolja.
A kudarcorientált finanszírozás lehetőségére hívta fel a figyelmet Kiss János Tibor, amikor a betegtől elvárják, hogy erőfeszítéseket tegyen a testsúlycsökkentés érdekében, és ha látszik az igyekezet, akkor veheti igénybe a testsúlycsökkentő műtétet állami támogatással. Ugyanakkor a beavatkozás óriási egészség- és anyagi nyereséggel jár, ezért a kérdést nem szabad elengedni – jelentette ki a diabetológus.
Egyértelmű, így jó kiindulási alap az osztrák modell, amelynek elveit adaptálni lehet a magyar viszonyokra. Ezzel értett egyet Mohos Elemér, a Cholnoky Ferenc Kórház sebészeti centrumának vezetője is, aki szerint megfelelően körül kell határolni úgy a betegcsoportot, mint az államilag finanszírozott operációra jogosult páciensek egyéb paramétereit.
A finanszírozási technika adott, a laparoszkópos ellátások tb-támogatottak, így Gerendy Péter szerint a bariátriai műtétek kódkarbantartással könnyen beilleszthetők a jelenlegi finanszírozási rendszerbe, mellőzve a technológiai befogadási eljárást. Ezzel szemben Dózsa Csaba álláspontja az, hogy új HBCS-re és külön ONEO kódokra van szükség az eltérő műtéti típusok miatt.
Szakma, vagy politika?
A döntés a szakmapolitika kezében van – jutottak konszenzusra a résztvevők. Gerendy Péter szerint a szakmai kollégium belgyógyászati és gasztroenterológiai tagozatának kellene kezdeményeznie a befogadást a sebészek támogatásával, miután felmérték, milyen eszköz és egyéb igények merülnek fel ezzel kapcsolatban.
Míg Dózsa Csaba szerint csak akkor lehet előrelépni, ha az egészségügyi szakpolitika prioritásként tekint az obezitás és a diabétesz prevenciójára, Dózsa Katalin szerint az Országos Obezitológiai Központnak és az obezitológiai centrumoknak kellene lépnie, és a sebészekkel, diabetológusokkal összefogva képviselni az ügyet. Mohos Elemér véleménye az volt, hogy az a siker érdekében egy egészségpolitikusnak kellene felkarolnia és képviselnie az ügyet, mert ha az csak a sebészekre lesz bízva – bár ellenállás a szakmában nincs – nem vihető eredményre.
Valamennyi hozzászóló úgy vélte, hogy szűk és szigorú feltételek között kell meghatározni a közfinanszírozott testsúlycsökkentő műtétre jogosultak körét, és abban is, hogy önmagában az elhízottság nem indikálhatja a beavatkozást. Ugyanakkor Kaló Zoltán azt is leszögezte: nem elfogadható, hogy egy olyan műtéthez, amely az egészségügyi közkiadások csökkenésével, ugyanakkor nagy egészségnyereséggel jár, csak a fizetőképes VIP-betegek jussanak hozzá.
