Csodavárás helyett közös munkát ígért Szócska Miklós

Az orvosi társaságok és egyesületek képviselőinek ugyanazokat a fóliákat mutatta be a MOTESZ Szövetségi Tanácsának június 15-i, szerdai ülésén az egészségügyért felelős államtitkár, amelyekkel a kormányülésen érvelt, s amelyekkel végül elfogadtatta a kabinettel a Semmelweis Tervet. Mint Szócska Miklós elmondta, az előterjesztett 14 pontból kettő maradt függőben: egyelőre nem született döntés az egészségügyi ágazati informatikai fejlesztésekről illetve arról, hogy állami vagy önkormányzati feladat lesz-e a kórházak működtetése. Ez utóbbiról a megfogalmazás alatt álló új önkormányzati törvény mentén születik majd határozat.

Kivétel a főváros, amelynek önkormányzati tulajdonú fekvőbeteg ellátó intézményei – a kormány döntése nyomán – állami tulajdonba kerülnek. Ugyancsak Budapestet érintik azok a határozatok, amelyek értelmében három sürgősségi központot hoznak létre – kettőt Pesten egyet pedig Budán -, újjászervezik a sportegészségügyet valamint a Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetet.

Arról ugyancsak döntött a kabinet, hogy a felszabaduló ingatlanok hasznosításából eredő bevételt kizárólag az ágazatban lehet felhasználni, ezzel kapcsolatban azonban az államtitkár két dolgot határozottan cáfolt. Egyrészt azt, hogy a rendelkezésre álló ingatlan protfólió kezelése csak értékesítést jelentene, másodsorban pedig a vagyon értékével kapcsolatos találgatásokat. A valós összeg Szócska Miklós szerint legfeljebb 10 milliárdra tehető, az itt-ott megjelenő 50-80 milliárddal szemben.

Beszámolójában több példán mutatta be a betegutak elemzése révén szert tett tapasztalataikat. Kiderült például, hogy a Fejér megyei betegek 22,7 százaléka Budapesten kap orvosi ellátást, a Heves megyei Gyöngyösről és Hatvanból ugyancsak sokan érkeznek fővárosi egészségügyi intézményekbe, miközben Jász-Nagykun-Szolnok megyéből az orvosi ellátásra szorulók 29 százaléka három irányba indul el. A „célállomás” részben a főváros, de a Karcag környékiek például a nekik jóval közelebb eső Debrecenbe, míg mások Szegedig utaznak. Csongrádból ugyanakkor alig kimutatható a betegelvándorlás, mivel itt a progresszív ellátás minden szintje rendelkezésre áll.

A táblázatokból az is kiderült, hogy az önkormányzatok tetemes adósságának csupán töredéke, 2,27 százaléka írható az általuk tulajdonolt egészségügyi intézmények számlájára, amelyek összesen 28 milliárddal tartoztak fenntartóiknak. Ezt azonban a tavaly szeptemberi 24 milliárd forintos kórház konszolidációból alig 7 milliárdra tornázták le, vagyis: a kórházak pénzügyi helyzetének stabilizálására szánt összegből 18 milliárd forint az önkormányzatok kasszájába került.

Szó esett az új struktúráról is, amelyben kiemelt szerep jut a sürgősségi, az alap- valamint a járóbeteg ellátásnak. Ez utóbbira épül majd a betegutak szervezése. Jobb minőségű, biztonságosabb, egyforma hozzáférést biztosító, progresszív ellátórendszer kialakítása a cél, hangsúlyozta Szócska Miklós, aki nem titkolta: több intézmény – jelenlegi kalkulációik szerint körülbelül húsz – funkciót fog váltani, akut eseteket kezelő kórházból járóbeteg és krónikus ellátást egyaránt nyújtó kistérségi kórházzá válnak. A váltásra vállalkozók jelentős fejlesztésekhez jutnak, hogy színvonaluk valóban XXI. századi legyen.

A négyes tagolású rendszer alapja a kistérségi szint (kistérségi fogadás biztosítása járóbeteg háttérrel, krónikus- szociális kapacitások, nappali kórház, kúra szerű ellátások, összevont alapellátási központokkal). Az államtitkár szerint ezek a szervezeti egységek egyúttal „szökési útvonalat” biztosíthatnak az elmúlt két-három évben, uniós forrásból felépült kistérségi járóbeteg szakellátó központoknak, amelyekbe egyébként nem jutna sem beteg, sem orvos.

A fenti alapra épülne a városi (nem specifikus diagnosztikát igénylő esetek ellátása, párhuzamosan krónikus és rehabilitációs profilokkal, II. szintű sürgősséggel), majd a megyei szint (speciális diagnosztikát igénylő akut esetek, párhuzamosan rehabilitációs és krónikus profillal, invazív kardiológia és sztrók, esetenként kiemelt erőforrást igényelő esetek ellátása, sürgősség valamint szakkórházak sajátos feladatokkal).

A III. nagytérségi (térségi) szinten az államtitkár szerint a szakmai és az intézményi progresszió nem feltétlenül esik egybe. Példaként két dunántúli várost említett: Zalaegerszegen marad a szívsebészet, míg Szombathelyen az onkológiai ellátás. – Nem fogjuk az egyik osztályt átdózerolni a másikba –mondta Szócska Miklós.

A IV. szintet az országos szakmai központok és alközpontok alkotják, 24 órás elérhetőséggel (tudományos tevékenység, ritkán végzett illetve jelentős költség és műszerigényű ellátások biztosítása).

A térségi egészségszervezési központokkal nem a privatizációt készítjük elő! – cáfolta határozottan az ezzel kapcsolatos pletykákat az államtitkár, mondván, ezek az egységek nem kezelnek alapokat, a pénz az intézményeknél marad. A néhány fős térségi betegút szervező központokra többek között annak felelőssége hárul – említette példaként -, hogy közös, s így jóval olcsóbb gyógyszerbeszerzésre szorítsák a területükön működő intézményeket.

A megtakarítások a jövedelmek rendezését szolgálják, ez egyébként egyértelmű kívánsága a kormánynak. Szócska Miklós ugyanakkor óvta hallgatóit a csodavárástól, arra viszont számíthatnak az egészségügyiek, hogy megkezdődik a szakképzés valamint a szakmai lehetőségek átrendezése a jelenleginél kedvezőbb helyzet kialakítása érdekében.

A beszámolót követő konzultáción szó esett a TAJ kártyát felváltó állampolgári kártyáról, valamint az uniós fejlesztésekhez szükséges önrész előteremtésének módjáról. Ez utóbbival kapcsolatban az egyik résztvevő azt javasolta, hogy a beruházási pénz 25 százalékos forgalmi adójából lehetne „lecsípni” a 10 százalékos önrészt. Terítékre került továbbá a hamburgeradóként elhíresült népegészségügyi termékdíj, valamint az egészségügyi intézmények felelősségbiztosítása. A tanácskozás résztvevői abban is megállapodtak, hogy a nyár végén újból találkoznak egy szakmai konszultációra.

A MOTESZ Szövetségi Tanácsa végül egyhangúlag elfogadta a szervezet állásfoglalását a hosszú távú ágazati stratégia fontosságáról.