Az orvoslást torzító hatások

A University of California, San Diego School of Medicine radiológus és idegsebész kutatói összefogtak a tudományszociológusokkal és a pittsburghi Carnegie Mellon Universitiy számítógépes szakembereivel, aminek eredményeképp január elején két tanulmányt is publikáltak, amelyek az orvostudomány speciális működésére hívják fel a figyelmet.

Clark C. Chen és munkatársai Annals of Neurology-ban megjelent tanulmánya azt mutatja ki, hogy az orvostudományi vizsgálatok eredményét szignifikáns mértékben befolyásolja az, hogy a vizsgálatot vezető kutató mentora milyen orvosi szakterület képviselője, illetve hogy a vezető kutató milyen típusú tréningben szerezte tudását („tréning-genealógia”).

Mint nyilatkozatában Chen elmondja, napjainkban gyorsuló ütemben nő az egy-egy témakörben megjelenő tanulmányok száma, és a gyakorló orvosok számára egyre nehezebb eldönteni, hogy a betegeik gyógyítása érdekében mit érdemes felhasználni az egymásnak sokszor ellentmondó eredmények közül. Az egy-egy szakterületen összegyűlt  tanulmányokból levonható következtetések kialakítása és értelmezése a szakterületen való alapos jártasságon kívül a tanulmányok esetleges elfogultságainak felismerését is igényli.

Vizsgálatuk során Chen és munkatársai 108 olyan tanulmányt elemeztek, amelyek azt vizsgálták, hogy egy bizonyos fajtájú invazív agytumor (előrehaladott stádiumú glióma) milyen típusú kezelése vezet hosszabb túléléshez. A vizsgálatok 70%-a (76) arra az eredményre jutott, hogy a tumor sebészi eltávolítása a legmegfelelőbb, míg 30%-uk (32) szerint nem a sebészi, hanem a radiológiai módszer biztosítja a hosszabb túlélést. Ha egy orvos aszerint dönt, hogy melyik eredményt támasztja alá nagyobb számú vizsgálat, akkor arra a következtetésre jut, hogy a tumor minél teljesebb eltávolítása szolgálja a beteg érdekét, azonban a helyzet ennél jóval bonyolultabb, teszi hozzá Chen kollégája, a Annals of Neurology tanulmányának – Impact of medical academic genealogy on publication patterns: An analysis of the literature for surgical resection in brain tumor patients – első szerzője, Brian Hirshman.

A kutatók a szociális hálózatok elemzésére szolgáló komputációs módszereket használva felfedezték, hogy a hasonló eredményeket publikáló kutatók nagy része ugyanabban a képzésben vett részt, ugyanannál a mentornál volt rezidens vagy PhD-ösztöndíjas, azaz közös volt az akadémiai genealógiájuk. Ha egy publikáció szerzői olyan leszármazási vonalba tartoztak, amelyet idegsebész alapított, eredményük nagyobb valószínűséggel támasztotta alá azt, hogy a beteg érdekét a műtét szolgálja leginkább, míg ha olyan leszármazási vonalba tartoztak, amit radiológus vagy egyéb szakma képviselője (nem sebész) alapított, eredményük kisebb valószínűséggel támasztotta alá a műtét szükségességét.

Chen szerint tehát a mentor és az orvosi képzés típusa nagyban befolyásolja, hogy egy-egy kutató milyen eredményeket fog publikálni karrierje során, és ennek az elfogultságnak az ismeretében javítható a betegellátás. A kutatók ugyanis kidolgoztak egy olyan statisztikai módszert, aminek használatával korrigálható a leszármazási vonal torzító hatása.

Gyártói juttatások

Az USA-ban 2010 óta érvényben lévő törvény (The Physician Payments Sunshine Act) szerint a gyógyszer- és orvosi eszközgyártók kötelesek nyilvánosságra hozni valamennyi juttatást, amit valamilyen formában orvosok számára fizetnek ki (konzultációs díj, ajándék, előadásért fizetett honorárium, étkeztetés, utaztatás, kutatási ösztöndíj). Az adatok a közönség számára az Open Payments honlapon szabadon elérhetők, és név, gyártó, juttatási típus, dátum és összeg szerint kereshetők.

A University of California, San Diego School of Medicine egy másik kutatócsoportja, Jona Hattangadi-Gluth és munkatársai ezt az adatbázist elemezve megállapították, hogy mely orvosi szakterületek képviselői kapják a legtöbb juttatást a gyártóktól (Disclosure of Industry Payments to Physicians; Mayo Clinic Proceedings). Eredményeik szerint 2013 utolsó öt hónapjában 2,4 millió orvos összesen 475 millió dollárnyi juttatásban részesült a gyártóktól, a legnagyobb mértékben a belgyógyászok és az ortopédsebészek (mindkét szakmai képviselő 111 millió dollár értékben). A kardiovaszkuláris és idegsebészeti szakma volt az, amelynek képviselői közül arányaiban legtöbben kaptak juttatásokat, míg az ortopéd- és idegsebészek kapták az egy főre eső legmagasabb összegű díjakat. A kutatók szerint tehát azok a szakmák részesülnek nagyobb gyártói díjazásban, amelyek esetében nagyobb az intervenció szintje, és a továbbiakban azt is megvizsgálják, hogy a gyártói juttatások befolyásolják-e az orvosok döntéseit, és ha igen, vajon a betegek számára pozitív vagy negatív irányban.