Túlzó hírek, hibás kutatások
Az orvostudományi eredményekkel kapcsolatos hírek jelentős része túlzó állításokat tartalmaz. A BMJ egy tanulmánya annak járt utána, hogy mi a forrása e tévedéseknek: a kutatók és intézményeik vagy az újságírók kommunikációja, továbbá hogyan lehetne mérsékelni e hibákat.
Az orvostudományi eredményekkel kapcsolatos hírek az olvasók széles körében befolyásolhatják az egészséggel kapcsolatos magatartást, azonban gyakran előfordul, hogy a hírek hamis, túlzó állításokat tartalmaznak, és helytelenül mutatják be egy-egy kutatás eredményeit, írják cikkükben Petroc Sumner, valamint Chris Chambers és munkatársai. A szerzők BMJ-ben megjelent tanulmányukban - The association between exaggeration in health related science news and academic press releases: retrospective observational study – annak jártak utána, hogy honnan erednek a túlzó állítások: a kutatóintézetek és kutatók által kiadott sajtóközleményekből vagy az ezekről beszámoló, újságírók által írt cikkekből.
A kutatók 20 vezető nagy-britanniai egyetem által 2011-ben kiadott, 462 élettudományi kutatásról beszámoló sajtóközleményt elemeztek, továbbá megvizsgálták a sajtóközlemények alapjául szolgáló szakcikkeket, és a hatásukra megjelent 668 tudományos híradást. A túlzások három gyakori típusára fókuszáltak: 1. direkt életmóddal kapcsolatos tanácsok adása az olvasónak, 2. korrelációs adatok alapján ok-okozati összefüggés felállítása és 3. állatkísérletes eredményekből emberekkel kapcsolatos következtetések levonása.
Eredményeik szerint a sajtóközlemények 40%-a adott túlzó tanácsot, 33%-a tartalmazott alátámasztás nélküli ok-okozati összefüggést és 36%-a vont le túlzó következtetést állatkísérletes eredményekből emberekkel kapcsolatosan (az összehasonlítás alapját itt a sajtóközlemények alapjául szolgáló szakcikkek jelentették). Amennyiben a sajtóközlemények túlzó állításokat tartalmaztak, az ezekről beszámoló hírek is nagyobb valószínűséggel adtak helyt a túlzásoknak (tanács: 58%-ban, ok-okozati összefüggés tulajdonítása 81%-ban, emberekre vonatkoztatott következtetés 86%-ban). Ha a kutatók által kiadott sajtóközlemények nem tartalmaztak túlzó állítást, az azokról beszámoló hírek csak az esetek 17%, 18% és 10%-a esetében túloztak.
Mint a tanulmány szerzői kifejtik: gyakran vádolják a sajtót szenzációhajhászással, azonban kiderült, hogy a közvélemény pontosabb tájékoztatásáért a kutatók és egyetemeik, kutatóintézeteik többet tehetnének. A hibákért valószínűleg az egyetemek és kutatóintézetek közötti növekvő verseny a felelős, továbbá az is, hogy az újságíróknak egyre több témáról kell egyre rövidebb idő alatt beszámolni.
A tanulmánnyal egy időben megjelenő szerkesztőségi közleményben - Academics should be made accountable for exaggerations in press releases about their own work - Ben Goldrace megjegyzi: a kutatókat felelőssé kellene tenni azért, hogy milyen sajtóközleményeket adnak ki a munkájukkal kapcsolatban, sőt a tudományos eredményekről beszámoló sajtóközleményeket a tudományos publikáció részének kellene tekinteni.
A tudományos közösségi média szerepe
A The Scientist című lap a tudományos diskurzus javításának egy másik módjáról számol be. Mint Daniel Cossins írja, a tudományos közösségi média szerepe óriási a rossz kutatások felismerésében, a replikációs próbálkozások valós idejű publikálásában, valamint a túlzó állítások lefülelésében.
Cossins több olyan esetről is beszámol, amikor a legnevesebb tudományos szaklapokban megjelent tanulmányok tévedéseit a tudományos közösségi média leplezte le. Így pl. a Nature tavaly januárban két cikkben is ismertetett egy szenzációs eredményt, miszerint a felnőtt egérből származó vérsejtek pluripotens őssejtekké alakíthatók pusztán azáltal, hogy savas közegben tenyésztik őket (a kutatás két intézetben folyt: RIKEN Center for Developmental Biology, Japán és Harvard Medical School, USA).
A University of California, Davis őssejtkutatója - Paul Knoepfler - a két Nature-cikk megjelenése után azonnal kifejtette kritikáját a blogján, illetve a kutatók egy közösségi média-oldala, a ResearchGate frissen indult Open Review oldalán. A Chinese University of Hong Kong őssejtkutatója - Ken Lee - replikálási próbálkozásainak eredményeit tette közzé a ResearchGate-en. Egy posztpublikációs peer review-val foglalkozó honlap, a PubPeer kommentelői is kétségeiket fejezték ki, mindezek nyomán a RIKEN Center vizsgálatot indított, ami kiderítette, hogy a két Nature-tanulmány első szerzője, Haruko Obokata csalást követett el. Fél évvel a megjelenésük után, 2014. júliusában a Nature visszavonta a tanulmányokat.
Egy másik elhíresült eset is mutatja, hogy a közösségi médiának milyen óriási szerepe lehet a szakirodalom tévedéseinek kimutatásában, a tudományos eredményekkel kapcsolatos diszkusszió szélesebbé és alaposabbá tételében, az önjavító folyamat felgyorsításában. A Science 2010 decemberi számában tett közzé egy NASA által finanszírozott kutatást, miszerint a kaliforniai Mono Lake-ben talált baktériumok foszfor hiányában is képesek életben maradni, mivel ahelyett arzént építenek a DNS-ükbe. Az eredményt nagy szenzációként értékelték (mi is beszámoltunk róla), mert arra következtettek belőle, hogy foszformentes bolygókon is lehetséges az élet kialakulása. Egy mikrobiológus - Rosie Redfield -hamarosan megpróbálta replikálni az eredményt, és próbálkozásairól élőben tudósított a blogján – RRResearch -, valamint közzétette kritikus megjegyzéseit is. A poszt igen gyorsan elterjedt az interneten, és hatalmas vitát váltott ki, aminek következtében a Science 6 hónappal később 8 technikai megjegyzést publikált az eredeti tanulmánnyal kapcsolatban, köztük egyet Redfield írt, egyet pedig az eredeti tanulmány első szerezője, Felisa Wolfe-Simon. 2012-ben pedig a Science-ben és a Nature-ben is megjelent egy-egy tanulmány, amely bizonyította, hogy Wolfe-Simon eredményei tévesek (az előbbit Redfield írta).
Bár manapság még ritka a tudományos eredmények nyílt online megbeszélése, egyre több honlap indul ezzel a céllal, a már említett PubPeer és ResearchGate Open Review
mellett pl. a PubMed is elindított egy ilyen oldalt – PubMed Commons -, ahol a kutatók megjegyzéseket fűzhetnek az adatbázis 23 millió cikkéhez. És bár a tradicionális peer review, annak minden problémája ellenére továbbra is központi szereppel fog bírni, a digitális korban felnövekedő tudósgeneráció számára már megszokott és alapvető lesz a szociális média használata a tanulmányok posztpublikációs értékelésében.
