hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Az országgyűlésben folytatódott a Geréb-ügy

Az országgyűlés keddi ülésén is szóba került a napirend előtti vitában a Geréb Ágnes ügyében kegyelmet sürgető kormánypárti képviselők fellépése – tudósít az MTI.

Hegedűs Lórántné (Jobbik) a Geréb Ágnes, jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre ítélt szülész-nőgyógyász ügyében kegyelmet sürgető kormánypárti képviselőkkel kapcsolatban szólalt fel. Kiemelte, hogy országgyűlési képviselő nem kezdeményezhet kegyelmet, azt csak az elítélt, vagy annak ügyvédje teheti meg. Az ellenzéki politikus szerint ráadásul a KDNP mindig támogatta az életvédelmi kezdeményezéseket, ezért is érthetetlen a Jobbik számára, hogy "egy nyilvánvalóan életellenes, közvádas ügyben miért helyezkednek egy szélsőségesen liberális nézőpontra"?

Rétvári Bence, az igazságügyi tárca államtitkára, a KDNP alelnöke válaszában hangsúlyozta: a kegyelem mellett nyilvánosan kiálló kormánypárti képviselők nem a bíróságot kérték, vagyis nem az igazságszolgáltatás rendszerébe "szóltak bele", hanem a kormányzat felé intézték a kérésüket. (Megjegyzendő: a levelük megszólítása ez volt: Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! A szerk.) Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy a kegyelmi kérelem először az igazságügyi miniszterhez kerül, majd ő küldi azt tovább a köztársasági elnökhöz. Hozzátette: az igazságügyi minisztériumhoz még nem érkezett meg sem az ítélet, sem pedig a kegyelmi kérvény, ezért is nem válaszolt eddig a szaktárca. Az államtitkár hangsúlyozta: ez nem egy előre eldöntött ügy és a kormányzat nem az otthonszülés vitája felől közelíti meg a kérdést, hanem szakmai alapokon nyugvó jogi ügynek tekinti azt.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink