hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Geréb Ágnes szabadon bocsátásáért demonstráltak a fővárosban (frissítve)

Mintegy kétszázan gyűltek össze szerdán Budapesten az I. kerületben a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum mögött, hogy Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász szabadon bocsátásáért demonstráljanak.

Geréb Ágnes egy évvel ezelőtt, október 5-én került előzetes letartóztatásba, tavaly december óta pedig házi őrizetben van. A tiltakozás célja az, hogy engedjék szabadon Geréb Ágnest. "Ne akarják őt eltüntetni, hanem hallgassák meg a véleményét" – fogalmazott Rist Lilla, a demonstráció egyik szervezője. 

Mint kifejtette: hiába van rendelet április óta az otthonszülés szabályozására, az gyakorlatilag teljesíthetetlen. Ugyanis a kórházi orvosok többsége nem akar ilyen tevékenységet végezni, a bábáknak pedig hiába van gyakorlatuk, azt nem ismerik el, így ők továbbra sem vezethetnek le szülést. Véleményük szerint az otthonszülési rendelet azért nem működik, mert Geréb Ágnes, "aki a legjobban ért hozzá, és nemzetközileg is elismert bábának számít", nem szólhatott bele a rendelet megalkotásába.

Rist Lilla a demonstráción felolvasta Ékes Ilona fideszes országgyűlési képviselő levelét. Ebben a képviselőnő a magyar orvosi perek történetében példátlannak nevezte azt, ahogyan Geréb Ágnessel bántak. Mint kifejtette: az előzetes letartóztatásban lévő doktornőt kéz-, láb- és derékbilincsben vezették, de olyan is előfordult, hogy a tárgyalás előtti migrénrohama alatt megtagadták tőle a gyógyszert.

Rácz Attila, a demonstráció szóvivője a demonstráción felszólalva azt mondta: "ma Magyarországon bűnismétlés kórházon kívül szülni és születni, és bűnismétlés ezeknél a szüléseknél szakmai tudás alapján segítséget nyújtani". Erről szól a tavaszi bírói ítélet és a Geréb Ágnes házi őrizetét meghosszabbító újabb végzés.

A Fővárosi Bíróság március végén első fokon két év letöltendő fogházbüntetésre ítélte Geréb Ágnest, továbbá öt évre eltiltotta a szülész-nőgyógyászi és a szülésznői tevékenység gyakorlásától egyrendbeli, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége, valamint egyrendbeli, maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt.

A szülész nőgyógyász házi őrizetét "a bűnismétlés veszélye" miatt legutóbb szeptember végén hosszabbították meg újabb három hónappal.

A bíróság nem az otthonszüléssel kapcsolatban folytatott szakmai vitában foglalt állást, hanem Geréb Ágnes szülész-nőgyógyászt ítélte el halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, valamint maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt – reagált a Fővárosi Bíróság a Geréb Ágnes szabadon bocsátásáért tartott szerdai demonstráción elhangzottakra.

Közleményük szerint az elsőfokú bíróság ítéletének kihirdetésekor is elhangzott: az otthonszülés szabályainak hiánya önmagában nem jelenti azt, hogy tiltott lenne az otthonszülés. Az ítéletben kimondták: "önmagában a tervezett otthonszülés nem minősül olyan foglalkozási szabályszegésnek, amely más konkrét szabályszegő magatartás nélkül megvalósítaná a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetést".

A március 24-i elsőfokú ítéletben "G. Ágnes" elsőrendű vádlottat egyrendbeli, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége, valamint egyrendbeli, maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt két év fogházra ítélte a bíróság, és öt évre eltiltotta a szülész-nőgyógyászi, valamint szülésznői tevékenység gyakorlásától. A bíróság a közleményben kiemelte továbbá, hogy G. Ágnes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályán jelenleg is folyamatban van egy nyomozás foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmény miatt. A házi őrizet elrendelése és meghosszabbítása ezzel függ össze – közölték.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink