hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

KDNP-s képviselők lobbiznak egy bírósági ítélet eltörléséért

Kereszténydemokrata politikusok az államfőhöz fordultak, és elnöki kegyelmet kérnek Geréb Ágnes szülész-nőgyógyásznak, akit a Fővárosi Ítélőtábla pénteken jogerősen is két év letöltendő fogházbüntetésre ítélt.

Az erről szóló – a csaladhalo.hu oldalon közzétett - levelet Michl József, Tarnai Richárd és Bús Balázs országgyűlési képviselők jegyzik.

Tarnai Richárd szerdán a m1 reggeli műsorában úgy fogalmazott: „nem akarom az ítéletet kommentálni sem így, sem úgy, de ez egy rendkívül eltúlzott büntetés”. Az eset rendkívüliségét történelmi visszatekintéssel érzékeltette: „Magyarországon húsz éve nem fordult elő, hogy letöltendő börtönbüntetésre ítéljenek orvost műhiba miatt”. A bíróság által most megítélt - csecsemőhalállal, illetve tartós fogyatékossággal járó - esetek kapcsán megjegyezte:  „aki otthonszülést választ, az egy nagyobb kockázatot is tudomásul vesz”. A kérdésre, hogy családja érintett-e az otthonszülési mozgalomban, azt mondta: „mi a feleségemmel nem pártoljuk az otthonszülést, de aki akarja, választhassa, ha ettől akár csak eggyel is több gyerek születik”.

Michl József, a KDNP országgyűlési képviselője kedden az MTI kérdésére azt mondta: maximálisan tiszteletben tartják a bíróság döntését, de túlzottan szigorúnak tartják az ítéletet.  Az az álláspontjuk, hogy a szülész-nőgyógyász "már elég időt előzetes letartóztatásban töltött",  azokért a hibákért, amelyeket elkövetett a méltó büntetését megkapta és letöltötte. Levelükkel Geréb Ágnes köztársasági elnöktől kért kegyelmi kérelmét akarják megtámogatni - jelezte a kormánypárti politikus. Michl József azt mondta, egyszerűen "emberi érzésből, emberiességből" fogalmazták meg a levelet.  Hozzátette: az emberi élet védelme mindenek feletti, és egy nemzet felemelkedését semmi más nem segíti jobban, mint ha minél több gyermek születik.


Pénteken másodfokon súlyosbította Geréb Ágnes büntetését a Fővárosi Ítélőtábla: a szülész-nőgyógyászt jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre ítélték és emellett öt év helyett tíz évre eltiltották hivatása gyakorlásától. A szülészt a bíróság egyrendbeli, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, valamint egyrendbeli, maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt ítélte el. Geréb Ágnes kegyelmet kér az államfőtől, mindeközben ellene további ügyei miatt újabb vádemelést javasolt a rendőrség.

(forrás: MTI, m1)
hirdetés

Könyveink