Az anya összetartásra, az apa önzésre motivál

Az emberi DNS génjeinek érdekei megegyeznek: átkerülni a következő generáció egyedeinek testébe. Ezért egy egyeden belül rendszerint inkább összefognak, és szövetséget alkotva működtetik a szervezetet. Némelyikük néha megpróbálja növelni a kópiaszámát, de a természetes szelekció ilyenkor gyakran visszaszól, és betegséggel vagy halállal büntetheti meg a hordozó testet. A legújabb eredmények szerint azonban sokan megússzák ezt.

Kiderült, hogy rengeteg gén a szokásos két kópia helyett több példányban is előfordul, s hogy melyik kiben, az egyénenként változik (ezt a jelenséget nevezik kópiaszám-variációnak) – írja az [origo].

Úgy tűnik, hogy az apai és az anyai gének viszálya a genomon belül az egyik legsúlyosabb konfliktusforrás. Az már korábban is ismert volt, hogy harc folyik az apai ás anyai gének között az embrió táplálásért, amely abban nyilvánul meg, hogy gátlódnak a magzat táplálását gátló gének apai alléljai, valamint a magzat táplálását elősegítő gének anyai alléljai.

A harc eszköze az epigenetika, amely jelen esetben azt jelenti, hogy az említett apai gének már a here ősivarsejtjeiben imprintáltak (metiláltak, azaz CH3-csoportok kapcsolódnak hozzájuk), a releváns anyai gének pedig már a petefészek ősivarsejtjeiben gátlódnak. A harc értelme pedig az, hogy míg az anya abszolút biztos lehet abban, hogy az utód tőle származik, az apa ebben bizonytalan (az emlősök 95 százaléka nem monogám). Az anyának spórolnia kell anyaggal és energiával a következő utódokra, az apának viszont az az érdeke, hogy saját utódja a lehető legjobb táplálást kapja.

Catherine Dulac, a Harvard Egyetem biológusa és kutatócsoportja ennél jóval mélyebb és kiterjedtebb érdekellentétek molekuláris nyomait fedezte fel egerekben. Az eredmények arra mutatnak, hogy az anya génjei az utódokat a családi összetartásra motiválják, míg az apai gének az önzésre. Az evolúció logikája itt is ugyanaz: az anya a testvérekkel szembeni önzetlenségre ösztönöz, míg az apa az anya környezetében lévő, számára jó eséllyel idegenekkel szemben xenofób érzelmeket kelt. Az anyai befolyás nagyobb magzati és fiatal korban, az apai hatás inkább később érvényesül. Más szavakkal, az anyai gének szocializálják, az apai gének a felnőttkori harcra készítik fel az utódokat.

Az apai és az anyai genom között tehát – az epigenetikai arzenál bevetésével – verseny folyik a gének kifejeződéséért, s ezáltal a gyerek testének és elméjének a befolyásolásáért. Ez a harc az unokák testében új arculatot vesz: az előzőleg konfliktusban álló apai és anyai DNS-ek koalíciót kötnek az após és az anyós DNS-ével szemben, és e végtelenített genetikai háború tovább folytatódik.

A teljes cikk