Az orvosegyetemek is beállnak a sorba?!
Vélhetően véget akar vetni az Egészségügyért Felelős Államtitkárság az egyetemi lobbik finanszírozást eltorzító kijárásának. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy az állami felsőoktatás egészségügyi intézményeinek fenntartói jogait a továbbiakban az egészségügyért felelős miniszter gyakorolja majd. Az orvosegyetemek kvázi függetlenségének a salátatörvény-tervezetben elrejtett jogszabály-módosítás vethet véget.
Jelentős változások várhatók az egyetemek egészségügyi intézményeinek működtetésében, amennyiben a parlament a jelenlegi formájában fogadja el a legújabb salátatörvény-javaslatot. Az elképzelés szerint az állami felsőoktatás egészségügyi intézményeinek fenntartói jogait a továbbiakban ugyanis az egészségügyért felelős miniszter gyakorolhatja majd. Az kérdés még, hogy a miniszter közvetlenül akarja-e felügyelni az egyetemeket, vagy esetleg a regionális ellátásszervezés transzparenciája érdekében a GYEMSZI-hez telepítené-e ezt a jogot. Ez utóbbi lenne az ésszerű, ugyanis az intézmények túlnyomó többségének fenntartói jogait jelenleg is a GYEMSZI gyakorolja, csak néhány fekvőbeteg ellátó élvez kivételt: ilyenek például az egyházi vagy magán működtetésű kórházak és az egyetemek, illetve valamelyik szervezetük fenntartásában működő egyetemi centrumok és klinikák. A tét óriási, hisz a nem GYEMSZI által felügyelt intézményeken belül az OEP források zömét (80-90 százalékát) az orvosegyetemek viszik el, ami körülbelül 90-100 milliárd forint közötti összeget jelent.
Okok és miértek
A MedicalOnline-t rendszeresen olvasók előtt ismert, hogy ma Magyarországon nem csak az egészségügyi ellátások igénybevételében tapasztalhatók indokolatlan területi egyenlőtlenségek. A kapacitások és a finanszírozás eloszlása területileg és szolgáltatónként is kiegyensúlyozatlan, miközben az intézményi struktúra nem követ semmiféle szabályt. A Budapesti Teljesítménymenedzsment Kutatóközpont egészségügyi teljesítménnyel foglalkozó kutatócsoportjának egy elemzése szerint a forráselosztás szabályozásának hiányában a lobbik – köztük az egyetemi klinikák is – jelentősen és fokozatosan eltorzítják a hazai finanszírozási viszonyokat. A tanulmány szerint: „jól kivehető az országos intézmények és klinikák területi befolyása, valamint az is, hogy ez a befolyás hogyan csökken a távolsággal”. Másutt a tanulmány készítői úgy fogalmaztak: „az olyan ellátási területen, ahol a progresszív intézmények adják a finanszírozott kapacitások döntő hányadát, az ott élők átlagos kórházi kezelése 20–25 százalékkal drágább, mint az országos átlag. Ez lehet annak a következménye, hogy az érintett lakosság több szövődménnyel gyógyul, (…) számunkra azonban elfogadhatóbb magyarázat az, hogy a viszonylagos finanszírozási bőség miatt az egyes esetek könnyebben válnak progresszív kategóriába sorolható eseménnyé.”
A paragrafusról
Feltehetően ezen a helyzeten kíván változtatni a kormány, amikor a már megkezdett államosítás mintegy folytatásaként az egyetemi hatáskörben lévő intézmények irányítását is magához vonná, ezzel biztosítva az egységes irányítási és döntéshozatali rendszert. (Jelenleg ezeket a jogokat az egyetemek szervezeti és működési szabályzatai tartalmazták, nincs egységes rendszer.)
A legfrissebb salátatörvényben foglalt változások között ugyanis nem kevesebb olvasható, minthogy az egészségügyi törvény módosítását követően „az állami egészségügyi felsőoktatási intézmény egészségügyi szolgáltatója tekintetében” az egészségügyért felelős miniszter gyakorolná a fenntartói jogokat. Így ő látná el a szakmai felügyeletet, hagyná jóvá az egészségügyi ellátási szerződést, de a többi közt ő lenne az is, aki a továbbiakban csökkenthetné az egyetemekhez tartozó egészségügyi intézmények kapacitásait, netán megváltoztathatná a kapacitások szakmai összetételét, vagy módosíthatná az adott intézmény ellátási területét, illetve a teljesítmény volumenkorlátot is újraszabhatná.
A változás szükségszerű és elkerülhetetlen – vélik azok a szakértők, akik egyetértenek az Egészségügyért Felelős Államtitkárság által megszabott, a Semmelweis Tervben meghatározott iránnyal. A salátatörvényben „elrejtett”, nem is oly jelentéktelen módosítás a következő lépés ahhoz, hogy a rendelkezésre álló forrásokat a kormány a lehető leghatékonyabban használhassa fel. A módosításnak köszönhetően az Egészségügyért Felelős Államtitkárság talán hatékonyabb eszközökkel rendelkezik majd ahhoz, hogy a szakmai lobbikat kordában tartsa – ez már csak azért is fontos, hogy ne fordulhassanak elő még egyszer a minimumfeltételeket szabályzó rendelet előkészítéséhez hasonlatos, teljes kudarcba fulladó esetek.
Álláspontok
Parragh György professzor, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának elnöke a MedicalOnline érdeklődésére azt mondta: a salátatörvény-javaslatban felsoroltak eddig sem voltak teljesen egyetemi hatáskörök, hiszen a kapacitásokról például az ÁNTSZ-en keresztül született döntés. A kérdést a közeljövőben mindenesetre megvizsgálja majd az Egyetemi Klinikák Szövetsége, s a négy egyetem közös álláspontját ezt követően tárják majd a nyilvánosság elé.
A norvég modell
Vélhetően üdvözölné a rendeletmódosítást Lars H. Vorland, az Észak-Norvégia Regionális Egészségügyi Szolgáltatási Szervezet elnök-vezérigazgatója is, aki a MedicalOnline-nak adott interjújában azt mondta: „hiszem, hogy Magyarország számára is jó irány a regionalizáció, ugyanakkor vannak fogyatékosságaik, amelyeket gyorsan orvosolni kellene. Említettem már a GYEMSZI és a TESZK-kek közötti hatáskörök tisztázásának kérdését, de legalább ilyen fontos az egyetemi kórházak ügye. Azt gondolom, nem maradhatnak kívülállók, őket is regionális irányítás alá kéne vonni.”
Márpedig érdemes figyelni a norvég szakértő szavaira, hisz a magyarországi változások nagymértékben, kísértetiesen hasonlítanak a norvégiai reformfolyamatokra. (Ha kíváncsi, mi zajlott Norvégiában, akkor olvassa el az ESKI tanulmányát.)
