A világ nagy orvosi szaklapjainak tartalmából

British Medical Journal (BMJ)

A 23-valens pneumococcus vakcina az ápolási otthonban élők tüdőgyulladásának megelőzésében és túlélésének javításában: kettős vak, véletlen besorolásos, placebokontrollos vizsgálat

2010;340:c1004

T. Maruyama és munkatársai 1006, ápolási otthonban élő betegen végezték vizsgálatukat Japánban; 502-en 23-valens oltást, 504-en placebót kaptak. A két elsődleges végpont a bármilyen eredetű pneumonia, illetve a pneumococcus okozta pneumonia fellépése volt. Az oltott csoportban a betegek 12,5%-a, a placebocsoportban 20,6%-uk betegedett meg pneumoniában. Pneumococcus okozta tüdőgyulladás 2,8%-os, illetve 7,3%-os arányban volt igazolható, a különbség szignifikáns. A bármilyen eredetű, illetve a pneumococcus okozta tüdőgyulladás 1000 személyévre vetített incidenciája szignifikánsan kisebb volt az oltott csoportban (55 vs. 91, illetve 12 vs. 32). A placebocsoportból szignifikánsan többen haltak meg pneumococcus okozta pneumoniában, mint az oltottak közül (35,1% vs. 0%). A bármilyen eredetű tüdőgyulladással összefüggő és az összes halálozásban nem volt értékelhető különbség a két csoport között.

Nem, egészség és a jó egészséggel nyert szexuálisan aktív évek száma: két USA-beli lakossági keresztmetszeti felmérés eredményei

2010;340:c810

S. T. Lindau és N. Gavrilova két USA-beli reprezentatív felmérés, a MIDUS (national survey of midlife development, 3032 25–74 éves férfi és nő) és az NSHAP (national social life, health and ageing project, 3005 57–85 éves férfi és nő) adatait elemezték. A fő kimeneteli változók a szexuális aktivitás, a nemi élet minősége, a szexuális érdeklődés és a hátralevő, szexuálisan aktív évek száma voltak. A szexuális aktivitás, a jó minőségű szexuális élet és a szexuális érdeklődés nagyobb arányban jellemezte a férfiakat, mint a nőket, és ez a nemek közti különbség a korral nőtt. A szexuális aktivitás, a szexuális élet minősége és a szexuális érdeklődés pozitív összefüggést mutatott az élet középső szakaszában és később tapasztalt egészségi állapottal. A férfiak hátralevő szexuálisan aktív éveinek száma nagyobb volt, de a rossz egészségi állapotú férfiak több szexuálisan aktív életévet veszítettek, mint a rossz egészségi állapotú nők.

Az emlőmegtartó műtéttől a sugárkezelésig eltelt idő hatása a helyi kiújulásra emlőrákban szenvedő idősebb nők körében: retrospektív kohorszelemzés

2010;340:c845

R. S. Punglia és munkatársai 18 050, 65 évesnél idősebb nő adatait elemezték, akiknél 1991 és 2002 között 0–II. stádiumú emlőrákot diagnosztizáltak. A műtéttől a sugárterápia megkezdéséig eltelt idő mediánja 34 nap volt, és a betegek 29,9%-ának sugárkezelését legalább 6 hét várakozás után kezdték meg. Helyi kiújulás az esetek valamivel több mint 4%-ában következett be. A klinikai és szociodemográfiai tényezőkkel történt korrekció után a 6 hétnél hosszabb várakozási idő összefüggést mutatott a helyi kiújulás nagyobb valószínűségével. A várakozási időt folytonos változónak tekintve statisztikailag meggyőzőbb különbséget kaptak. A közreható változók elemzése azt mutatta, hogy a 6 hétnél hosszabb várakozási idő 5 év alatt 0,96%-kal növelte a kiújulási arányt. A többváltozós elemzés szerint a 6 hét várakozás után megkezdett sugárterápia szignifikáns összefüggést mutatott a pozitív csomókkal, a komorbiditással, a korábbi kis jövedelemmel, a hispán származással, a nem fehér bőrű rasszhoz tartozással, az idősebb korban felismert diagnózissal és az USA déli államain kívüli lakóhellyel. Az adatok szerint a sugárkezelés mielőbbi megkezdése csökkenti a helyi kiújulás kockázatát.

Lancet

A vizitek közti vérnyomásváltozások, a maximális szisztolés vérnyomás és az epizodikus magas vérnyomás prognosztikai jelentősége

2010;375:895–905

P. M. Rothwell és munkatársai a stroke kockázatának a vérnyomás változékonyságától és a maximális szisztolés vérnyomástól való függését vizsgálták átmeneti agyi keringészavaron (TIA) átesett betegeken (UK-TIA vizsgálat), valamint hipertónia miatt kezelt betegeken (Anglo-Scandinavian Cardiac Outcomes Trial Blood Pressure Lowering Arm [ASCOT-BPLA]). Az utóbbi vizsgálatban 24 órás ambuláns vérnyomás-monitorozás (ABPM) is történt. A TIA-kohorszokban a szisztolés vérnyomás vizitek közti változékonysága a későbbi stroke erős prediktorának bizonyult, függetlenül az átlagos szisztolés vérnyomástól, de nem függetlenül a mérések pontosságától. A maximális szisztolés vérnyomás szintén a stroke erős prediktorának bizonyult az átlagos szisztolés vérnyomással való korrekció után. Az ASCOT-BPLA-ban a vérnyomáscsökkentő kezelés alatti reziduális, vizitek közti vérnyomás-variabilitás is a stroke és a coronaria-események erős prediktora volt, függetlenül a klinikailag vagy az ABPM során mért átlagos szisztolés vérnyomástól. Az ABPM során talált variabilitás gyengébb prediktornak bizonyult, de a fiatalabb betegek és az alacsonyabb átlagos szisztolés vérnyomásértékek esetében jobban jelezte előre a stroke-ot.

A vérnyomáscsökkentő gyógyszerek csoporthatása a vérnyomás interindividuális változatosságára és a stroke kockázatára: rendszerezett áttekintés és metaanalízis

2010;375:906–915

A. J. S. Webb és munkatársai az antihipertenzív kezeléseknek a vérnyomás interindividuális varianciájára (mint az egyének vérnyomásának ingadozását helyettesítő paraméterre) gyakorolt hatását, valamint a varianciák arányának a klinikai kimenetellel való összefüggését tanulmányozták. A témába vágó 1372 tanulmány közül 389 számolt be arról, hogyan alakult az átlagos szisztolés vérnyomás (SBP) a követés során. Az egyes tanulmányok a VR tekintetében jelentős heterogenitást mutattak. Az SBP interindividuális változatosságát a kalciumcsatorna-blokkolók és a nem kacsdiuretikum típusú vízhajtók csökkentették, az ACE-gátlók, az angiotenzinreceptor-blokkolók és a béta-blokkolók viszont növelték a többi gyógyszercsoporthoz képest. Placebóval összehasonlítva a kalciumcsatorna-blokkolók csökkentették a legnagyobb mértékben az SBP interindividuális változatosságát. Ezek az összefüggések mind a párhuzamos csoportos, mind a keresztezéses vizsgálatokból, mind pedig a dózis–hatás elemzésekből kiolvashatók voltak. Valamennyi tanulmányt tekintetbe véve a kezeléseknek a VR-értékre és az átlagos SBP-re gyakorolt hatása külön-külön is szignifikáns összefüggésben volt a stroke kockázatára gyakorolt hatással.

A csoportos kognitív viselkedésterápia hatása alapellátásban kezelt betegek derékfájdalmára: véletlen besorolásos, kontrollcsoportos vizsgálat és költséghatékonysági elemzés

2010;375:916–923

S. E. Lamb és munkatársai Angliában 701, szubakut vagy krónikus derékfájdalomban szenvedő beteget toboroztak vizsgálatukhoz 56 háziorvosi rendelőből. Tanácsadás után a betegek közül 468 fő csoportos kognitív viselkedésterápiában (CBT) részesült (legfeljebb hat terápiás ülés keretében), a kontrollcsoport (n=233) nem kapott további kezelést. A kimenetelt a Roland Morris rokkantsági kérdőívvel és a módosított Von Korff-pontrendszerrel értékelték 12 hónap után. A CBT-csoportból 399, a kontrollcsoportból 199 beteg került be a végső elemzésbe. A 12 hónap alatt a Roland Morris-pontszám a kontrollcsoportban, illetve a CBT-csoportban átlagosan 1,1, illetve 2,4 ponttal csökkent; a módosított Von Korff-féle rokkantsági és fájdalmi pontszámban 5,4%-os és 6,4%-os (kontroll), illetve 13,8%-os és 13,4%-os (CBT) csökkenést találtak; a kezelési csoportok közti különbség mindhárom esetben nagymértékben szignifikáns volt. Az életminőséggel korrigált életévekben a CBT 0,099 QUALY nyereséget hozott; 1 QUALY inkrementális költsége 1786 font volt. A költséghatékonyság küszöbértékének a 3000 font/QUALY értéket tekintve a vizsgált CBT intervenció 90%-os valószínűséggel költséghatékonynak tekinthető.

Journal of the American Medical Association (JAMA)

Gyermekek influenza elleni védőoltásának hatása a fertőzési rátára kanadai habán (hutterita) közösségekben: klaszteres véletlen besorolásos vizsgálat

2010;303(10):943-950

M. Loeb és munkatársai vizsgálatában 947 gyermek (életkor: 3–15 év) és 2326 további lakos vett részt 49 habán telepen Kanada három tartományában (Alberta, Saskatchewan, Manitoba). A gyermekek a közösségek egyik részében inaktivált, trivalens, A és B vírus elleni influenzavakcinát, a másikban (kontroll) hepatitis A elleni oltást kaptak. Az oltással való lefedettség 83%-os (influenza), illetve 79%-os (hepatitis A) volt. A nem oltott személyek között az influenzaoltásra kijelölt telepeken 3,1%, a hepatitis-oltásra kijelölt telepeken 7,6% volt a PCR-rel igazolt influenzás megbetegedések előfordulási aránya a fél évig tartó követés alatt. Eszerint az influenzavakcina védő hatása 61%-os volt. Az összes résztvevőt (az oltottakat is) figyelembe véve, 4,5%-os, illetve 10,6%-os arányban fordult elő influenza az influenzaoltásra, illetve a hepatitis-oltásra kijelölt telepeken, ami 59%-os védő hatásnak felel meg. Súlyos nemkívánatos események nem fordultak elő. Az eredmények azt mutatják, hogy kanadai mezőgazdasági közösségekben a gyermekek influenza elleni oltása az oltatlan lakosok számára is számottevő védelmet jelent az influenzafertőzésekkel szemben.

Vesedonorok perioperatív halálozása és hosszú távú túlélése

2010;303(10):959–966

D. L. Segev és munkatársai vizsgálatának 90 napja alatt az Egyesült Államokban 25 vesedonor halt meg. A veseeltávolítás műtéti halálozása 10 000 donorra 3,1 volt, ez az arányszám az elmúlt 15 évben nem változott. A műtéti halálozás nagyobb volt a férfi donorok, a fekete bőrű donorok és a hipertóniás donorok körében, mint a nők, a fehér és hispán származásúak, illetve a nem hipertóniások között. A donorok hosszú távú (medián: 6,3 év) halálozási kockázata azonban nem volt szignifikánsan nagyobb, mint hasonló egészségi állapotú kortársaiké.

New England Journal of Medicine (NEJM)

Tumorasszociált makrofágok és a túlélés Hodgkin-limfómában

2010;362:875–885

C. Steidl és munkatársai Hodgkin-kóros betegek 130 szövetmintájának génexpressziós profilját és a génexpressziós profilnak a kezelés kimenetelével való összefüggését tanulmányozták. A tumorasszociált makrofágok egy bizonyos „genetikai aláírása” összefüggést mutatott az első kezelés kudarcával. Egy másik, független kohorszban a CD68⁺ makrofágok megnövekedett száma összefüggött a rövidebb progressziómentes túléléssel, az autológ hemopoetikus őssejt átültetést követő kiújulás nagyobb valószínűségével és a rövidebb betegségspecifikus túléléssel. A többváltozós elemzés eredményei szerint ez a prognosztikai tényező megbízhatóbban jelezte előre a kedvezőtlen kimenetelt, mint a betegségspecifikus túlélés nemzetközi prognosztikai pontszáma. A CD68⁺ sejtek nem emelkedett száma és a nem előrehaladott betegségstádium alapján el lehetett különíteni egy olyan betegcsoportot, amelynek hosszú távú betegségspecifikus túlélése a jelenlegi kezelési stratégiák alkalmazása mellett 100%.

Az elektív coronaria-angiográfia rossz diagnosztikus hozama

2010;362:886–895

M. R. Patel és munkatársai az American College of Cardiology országos kardiovaszkuláris adatnyilvántartásának 2004 januárja és 2008 áprilisa közötti adatait tekintették át, és az ismert koszorúér-betegség nélkül katéteres vizsgálatra utalt 398 978 beteg adatait elemezték. A medián életkor 61 év, a betegek 52,7%-a férfi volt, 26,0%-uk volt cukorbeteg és 69,6%-uk hipertóniás. Noninvazív teszten a betegek 83,9%-a esett át. A katéterezés a betegek 37,6%-ánál mutatott ki obstruktív koszorúér-betegséget. A megkatéterezett betegek 39,2%-ának nem volt 20%-ot elérő vagy meghaladó koszorúér-szűkülete. Az obstruktív koszorúér-betegség független prediktora volt a férfi nem, az idősebb kor, az inzulinfüggő diabetes és a diszlipidémia. A noninvazív teszt pozitív eredménye mérsékelten növelte az obstruktív koszorúér-betegség valószínűségét azzal a betegcsoporttal összehasonlítva, ahol nem végeztek noninvazív vizsgálatot. A szerzők szerint az eddiginél jobb kockázati sztratifikációra lenne szükség ahhoz, hogy a mindennapi gyakorlatban javuljon a szívkatéterezés diagnosztikus hozama.

Nehezen kezelhető fejtetvesség gyógyítása orális ivermectinnel, illetve malathionos lemosással: multicentrikus, klaszterenként randomizált, kettős vak, kontrollcsoportos vizsgálat

2010;362:896–905

O. Chosidow és munkatársai 376 háztartásból 812 beteget vagy orális ivermectinnel (400 µg/ttkg az 1. és 8. napon), vagy malathion lemosóval kezeltek (szintén az 1. és 8. napon), miután a 2–6 héttel korábbi helyi inszekticid-kezelés nem szüntette meg a fertőzést. A kezelt betegek legalább 2 évesek és legalább 15 kg testsúlyúak voltak. Az ivermectinnel kezelt betegek 95,2%-a volt tetűmentes a 15. napon, míg a malathion lemosóval csak 85%-os tetűmentességet sikerült elérni, a különbség szignifikáns. A mellékhatások gyakoriságában nem volt értékelhető különbség a két csoport között.

Diszlipidémia kezelése sztatin mellé adott pajzsmirigyhormon-analóg eprotirommal: multicentrikus, véletlen besorolásos, kettős vak, placebokontrollos vizsgálat

2010;362:906–916

P. W. Ladenson és mukatársai simvastatint vagy atorvastatint szedő, hiperkoleszterinémiás betegeket kezeltek a sztatin mellé adott placebóval, illetve eprotirommal (napi 25, 50 vagy 100 µg) 12 héten át. A kezelés végére az átlagos LDL-koleszterin-szint 3,6 mmol/l-ről sorrendben 3,3, 2,9, 2,6, illetve 2,4 mmol/l-re csökkent. Hasonló csökkenés volt megfigyelhető az apolipoprotein B, a trigliceridek és az Lp(a) szintjében. Az eprotiromnak nem voltak nemkívánatos kardiális vagy vázrendszeri mellékhatásai. Nem találtak változást az eprotirommal kezelt betegek szérum-tirotropin- és -trijódtironinszintjében sem.

medicalonline