hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Tudomány

A túlzott grapefruit-fogyasztás veszélyei

Majdnem elvesztette az egyik lábát egy amerikai nő a grapefruit diéta miatt, amelynek következtében vérrög keletkezett szervezetében.

A 42 éves nő fogamzásgátló tablettát szedett, és az orvosok szerint a grapefruit befolyásolta, ahogy szervezete feldolgozta azt. A tavaly novemberben Washington államban történt szokatlan esetről a Lancet számol be.
A szakemberek hangsúlyozzák, az eset szokatlan, ám felhívják a figyelmet arra, hogy a szélsőséges étrend előre nem látható következményekkel járhat.
A nő jó általános egészségnek örvendett, kicsit túlsúlyos volt, és ezért fogyókúrába kezdett. Rosszulléte előtt három nappal kezdte a diétát, minden reggel megevett 225 gramm grapefruitot, bár azelőtt nemigen evett ebből a gyümölcsből.
Elmondása szerint a kórházba kerülése előtti napon hosszú órákon át autózott, és utána háta alsó részéből egészen a bal bokájáig sugárzó fájdalmat érzett. Amikor a kórházba ért, nehezen járt, légszomja volt és feledékenynek mutatkozott. Másnapra a bal lába belilult.
Az ultrahangvizsgálatnál derült ki, hogy a bal láb vénájában nagyméretű vérrög van, és attól tartottak, üszkösödés miatt elveszítheti a lábát.
Kezelőorvosai szerint a vérrög kialakulásához több tényező járult hozzá: volt egy öröklött rendellenessége, ezenkívül fogamzásgátló tablettát szedett, és a hosszú mozdulatlanság is közrejátszott.
A három napon át fogyasztott grapefruit következtében megemelkedett ösztrogénkoncentráció felboríthatta az egyensúlyt. Az orvosok arra gyanakodnak, a gyümölcs blokkolta egy kulcsfontosságú enzim tevékenységét, amelyik normális esetben lebontja a fogamzásgátlóban lévő ösztrogént.

MTI

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink