A tudós, aki sosem kaphatta meg a Nobel-díjat
Selye János lehetett az egyik, akit legtöbbször jelöltek Nobel-díjra, de végül sosem kapta meg. A stresszkutató tudós sorsát a Qubit vázolja fel.
Talán nem volt még a modern tudományban olyan felfedezés, amelynek akkora hatása lett volna mindennapjainkra, mint Selye Jánosé, amikor először írta le a kifejezést: stressz. Azóta beszélünk hajszolt életünkben a stressz hatásairól, panaszkodnak rá a diákok vizsgák előtt, ezt élik át a színészek és előadóművészek is fellépésre várva, de aligha van bárki is, akinek életét ne befolyásolták volna stresszhelyzetek.
Selye Jánosnak is bőven volt alkalma, hogy átélje ennek hatásait, hiszen ő lehetett az egyik, akit legtöbbször jelöltek Nobel-díjra – összesen 17-szer – de végül mégsem kapta meg. Tudományos tevékenysége főleg már az Egyesült Államokban (Johns Hopkins Egyetem) és Kanadában (McGill Egyetem és Montréali Egyetem) teljesedett ki, nagyszámú (1700) tudományos publikációját Hans Selye néven jegyezte. Bár Magyarországon fiatal éveitől eltekintve nem sok időt töltött, gyakran hazalátogatott, és részt vett televíziós interjúkban, tartott előadást a Magyar Tudományos Akadémián is. Megjegyezték róla, hogy a hosszú távollét ellenére is akcentus nélkül beszélt magyarul. 1964-ben jelent meg könyve hazánkban „Életünk és a stressz” címmel, amely a korszak legnagyobb könyvsikere lett.
Érdeklődésének középpontjában az állt, hogy milyen környezeti és egyéb hatások érnek minket, és erre szervezetünk hogyan reagál. Kiindulópontja a belső elválasztású mirigyek működési mechanizmusa, az endokrinológia volt. Jelentős tapasztalatokat szerzett krónikus betegségek epidemiológiai hatásairól.
Felismerését, amit általános adaptációs szindrómának nevezett, 1936-ban a Nature folyóiratban publikálta, tanulmánya a szakirodalom egyik legtöbbet idézett publikációja lett. Ennek folyománya volt a stressz fogalmának bevezetése az élettanba. Selye a stressz hatását a legkülönbözőbb területeken írta le, voltaképp ez képezte további kutatásai alapját is.
A stressz szó használata hamarosan minden országban és nyelven elterjedt, így vált mindennapi életünk meghatározó kifejezésévé. Selye rámutatott, hogy a stressz önmagában nem káros, sőt nagyobb teljesítményt válthat ki belőlünk, és kifejleszti alkalmazkodási és védekező képességünket is. A stressz akkor káros, ha krónikussá válik, és kezdi felélni szervezetünk tartalékait. Ennek következtében válhatunk áldozatává a legkülönbözőbb betegségeknek.
Képünk Selye Jánosról csak akkor lesz teljes, ha nem hallgatjuk el ellentmondásos tevékenységét dohányipari tanácsadóként. A kutatáshoz pénz kell, mégpedig nem is kevés, Selye stresszkutatásainak fő támogatója pedig néhány nagy nemzetközi dohánygyártó monopólium volt. Nevére ez árnyékot vetett, ami magyarázhatja, hogy 1982-ben bekövetkezett haláláig sem ítélték meg számára az orvosi Nobel-díjat.
A teljes portrét a Qubit közli.
