hirdetés

A rezidensek még határon innen, a szakorvosok már azon túl

A rezidensek még csak fenyegetőznek, a szakorvosok viszont csendben távoznak: 2005 és 2010 között csaknem 3700-an hagyták el Magyarországot, a ma praktizáló körülbelül 35000  orvos több mint 10 százaléka – tájékoztat a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetsége.

„Az Egészségügyi Engedélyezési- és Közigazgatási Hivatal adatai szerint 2009-ben 887-en, 2010-ben 1111-en kérték meg a külhoni munkavállaláshoz szükséges dokumentumot. Ilyen szempontból 2010 a fordulat éve: többen távoztak, mint ahány orvost a magyar orvosegyetemek képeztek abban az évben.” – adja közre a tájékoztató. Az idén államvizsgázó orvostanhallgatóknak novemberig kell dönteniük arról, hogy jelentkeznek-e a szakorvosi képzésre. "Gyakorlatilag a végzettek egyharmada tanácstalan abban, hogy mit csináljon. Ha a következő két-három hónapban nem történik érdemi változás, ezt a lépést sokan nem fogják megtenni" – vélekedett Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke korábban.

Ezeknek a tendenciáknak a következtében immár évek óta egy lassú, ám nem észrevétlen folyamat eredményeként, teljesen eltorzult a magyar egészségügy humán erőforrási szerkezete: területenként jelentősen eltérő az ellátási struktúra, az ellátási kapacitások nem kiegyensúlyozottak, így lehet egy kórházban akár egy vagy több éves, máshol pár hónapos várakozási idő egy műtéttel vagy szakrendeléssel kapcsolatosan.

A Magyar Kórházak- és Rendelőintézetek Szövetségének véleménye szerint a Semmelweis Terv, s az abban közzétett nagytérségi ellátási modell - amely az országot 8-10 körülbelül 1-1,1 millió lakosú területi integrációs egységre osztja -, legnagyobb hibája, hogy nem a betegek, hanem az őket ellátók szempontjai dominálnak.

„A tervezet nem az egészségügy működésének gazdasági és területi racionalizálását tűzi ki célul, hanem az egészségügyi tevékenységre fordítható, eleve korlátozott költségek közigazgatási rendszerbe nem illeszkedő területekre történő felosztásában lát perspektívát. Így a Semmelweis Terv nem az egészségügyi ellátás optimális és gazdaságos működtetéséhez szükséges feltétel-rendszert alakítja ki, hanem a források és kapacitások jelenlegi hiányát osztja újra.” - fogalmaz a közlemény.

Egy nemrég a The New England Journal of Medicine hasábjain megjelent tanulmány azt vizsgálta, hogy az egyes korházi osztályokon, a nővérek és ápolók hiánya, vajon hatással van-e az ápoltak halálozási arányára. A Jack Needleman közegészségtani professzor vezetésével lefolytatott kutatás, mely több amerikai kórház több osztályát is górcső alá vette, azt igazolta, hogy egyértelműen igen. Talán - zárul a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetségének közleménye – összefügghet, hogy a megelőző évhez képest 2010-ben 3 százalékkal megnövekedett a halálozási ráta, a szakorvosok és ápolók létszámának drasztikus csökkenésével, és a várólisták elnyúlásával.

Portrusching Gábor
a szerző cikkei

(forrás: Medical Online)

Kapcsolódó fájlok

hirdetés

Könyveink

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...