hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Sinkovics József professzor elmélete

A rák nem is betegség?

A rák nem biztos, hogy betegségnek tekinthető - állítja dr. Sinkovics József, a Semmelweis Egyetem Orvosi Mikrobiológiai Intézetének alapító tagja. Szerinte egy minden emberben megtalálható ős-DNS felelős a daganatos betegségekért. 

A mikrobiológus, immunológus professzor arra (is) alapozza feltevését, hogy ősi, archaikus makromolekulák vizsgálata közben kiderült: évmilliókkal ezelőtt, az első sejtekben a DNS még nem öregedett. Az ősi sejtek értek, szaporodtak, de nem haltak meg. Halhatatlanok voltak, nem következett be náluk apoptózis.

Az évmilliós fejlődés során az ősi gének mutálódtak, elveszítették az örök életet. Ám az elnyomott DNS-ek (leggyakrabban őssejtekben) máig próbálják visszanyerni korábbi állapotukat, amikor korlátlanul szaporodhattak és korlátlan ideig élhettek. Ezen elmélet alapján a rák nem betegség, hanem visszaalakulás, a rák keletkezésének legfőbb okai pedig a különböző fertőző betegségek, gyulladások és epigenetikai tényezők, amelyek bizonyos RNS molekulákon keresztül aktiválják ezeket a "rák-géneket". A professzor szavaiból kiderült az is, hogy sokkal több rákos betegséget okoznak baktériumok, vírusok, paraziták, gombák, mint gondolnánk. A krónikus fertőzés hatására ugyanis a DNS átalakulásba kezd, és rákos elfajulást okoz. A "friss" rákos sejtek sajnos túljárnak az immunrendszer eszén, így a sejtek szaporodása nem gátolt.

Miért hasznos ez a tudás? Mert újabb lehetőségeket nyújt a rákbetegségek elleni küzdelemben. Ha az ősi, eredeti állapotba való visszaalakulásához szükséges mechanizmusok száma véges, akkor a rák evolúciós értelemben nem fejlődik. Ez jó hír, mert így nem tanulhat meg védekezni a gyógyszerekkel szemben. Ráadásul az ősi gének RNS-szabályozási útvonalainak megismerésével ezeket a bizonyos ősi géneket a jövőben ki lehet kapcsolni a betegekben, ez pedig a személyre szabott orvoslás felé mutat - ahogy ez az itt látható interjúban is kiderül. Az új terápia nem váltja ki ugyan a sebészeti módszereket, de rendkívül jól kiegészíti majd azokat.

Dr. Sinkovics József (Joseph G. Sinkovics)

1924-ben született Budapesten, 1948-50 között tanársegéd, majd adjunktus volt a mai Semmelweis Egyetem elődjének számító Orvoskari Mikrobiológiai Intézetében. Az akkori hatalom politikai okokból bebörtönözte, ahonnan 1954-ben szabadult. Még a börtönben kezdte írni az első magyar virológiai könyvet, ösztöndíjjal a New Jersey-i Rutgers Egyetemre került, de dolgozott orvosként Houstonban a Rákkutató Központban. Itt mutatta ki először vírusrészecskéket a különböző tumorokban. Közben a St.Joseph Rákkutató Intézet orvosigazgatójává és a University of South Florida professzorává nevezték ki. Mind a kísérleti rákkutatás, mind a klinikai onkológia területén jelentős eredményeket ért el. A Magyar Tudományos Akadémia tagja 1993 óta.

Dr. Sinkovics József máig aktívan dolgozik, soha nem szakadt meg kapcsolata Magyarországgal, elsősorban az Orvosi Mikrobiológiai Intézet munkatársaival, akik közül többen vendégkutatóként intézetében dolgoztak. A hazai kutatók külföldi lehetőségeit elősegítő munkájáért a Kaposi Mór kutatási Alapítvány ezüst Plakettel tüntette ki - olvasható a Semmelweis Egyetem által kiadott összefoglalóban.

Kéky Kira, Gyermekrák Alapítvány
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink