A pandémia hosszú távú hatásai: bio-pszicho-szociális-spirituális megközelítés

Erre az évre a Covid-járvány nyomta rá a bélyegét. Sok pszichiáternek is szakterületétől távol, a fertőzöttek ellátásában kell most dolgoznia, miközben a járvány jelentette mentális terhek többletfeladatot rónak a rendszerre. Hogyan küzd meg a feladattal a pszichiáterszakma?

Ez a világjárvány alapvetően változtatta meg életünket és korábban elképzelhetetlen helyzettel kell szembesülnünk a hétköznapjainkban. A különböző óvintézkedések és korlátozások, saját egészségünkért és szeretteinkért való aggodalmak mindannyiunk életét érintik. Élethelyzetünktől, egyéni érzékenységünktől és feszültségtűrő, problémamegoldó képességünktől függően a legváltozatosabb viselkedésformákkal találkozhatunk. A helyzethez való célszerű alkalmazkodástól kezdve, a víruspánikon keresztül (amit ma már koronafóbia elnevezéssel illetnek) a tartós szorongással és alvászavarral járó pszichológiai disztresszig, vagy a súlyosabb depressziós tünetekig sokféle reakcióval találkozhatunk. A pszichológiai-pszichiátriai problémák súlyosbodása egyre nagyobb terhet ró az ellátórendszerekre, miközben jelenleg még az akut fertőzés súlyos szomatikus következményeivel kell megbirkóznia az egészségügynek. Ez emberfeletti erőfeszítést kíván az ellátásban részt vevő orvos és szakdolgozó kollégáktól, akiknek nem lehetünk elég hálásak, hiszen sokan nemcsak az egészségüket kockáztatják, de akár az életüket is feláldozzák a gyógyítás során. A járványhelyzetben pszichiáterként sokféle mentálhigiénés probléma és pszichiátriai betegség esetén nyújtunk segítséget nemcsak pácienseink, de kollégáink számára is. Szerencsére ma már egyre több lehetőség van a szervezett formában történő egyéni és közösségi segítségnyújtásra, akár személyes, akár telefonos formában.

A jelenlegi problémák kezelése közben fel kell készülnünk a pandémia hosszabb távú pszichológiai hatásaira is. Úgy tűnik, hogy belátható időn belül nem számíthatunk jelentős javulásra, sőt a mentálhigiénés következmények sokáig elhúzódhatnak. Az előrejelzések szerint növekedni fog a mentális zavarok és a szuicid viselkedés gyakorisága. Tapasztalataim szerint a pszichiáter kollégáim rutinja, felkészültsége és szakmai professzionalizmusa biztosítja, hogy ebben a kivételesen nehéz helyzetben is helyt tudjunk állni, és megerősödve kerüljünk ki ebből a krízisből.

Hozott-e valamilyen, a későbbiekben is megőrzendő fejlődést a járvány?

Az általános tanulságok levonása még korainak tűnik, annyi azonban biztosnak látszik, hogy ez a globális krízishelyzet mind egyéni, mind szakmai vonatkozásban kedvező változások esélyét nyújtja. Természetesen ehhez elengedhetetlen, hogy a veszély árnyékában mindannyian átgondoljuk, melyek azok a személyes és szakmai értékeink, melyek mindennapjainknak értelmet adnak, és hogyan tudjuk ezeket képviselni. A jelenlegi helyzetben a szociális izoláció okozza az egyik legnagyobb problémát, hiszen nagyon megnehezíti kapcsolataink fenntartását, ápolását. Ebből adódik a felismerés, hogy mennyire fontosak életünkben az emberi kapcsolatok, hiszen egy ilyen kritikus helyzet átvészelésében éppen az érzelmi támogatás és az összefogás segíthet minket. Már korábban is voltak kedvező tapasztalataink a modern infokommunikációs eszközök telepszichiátriai alkalmazásával kapcsolatban. A mostani kényszerű korlátozások a gyakorlatban is bebizonyították, hogy az online eszközök hétköznapi és terápiás alkalmazása lehetővé teszi a kapcsolatok fenntartását és az emocionális támogatást. Ez nem pótolja a személyes találkozások érzelmi hangulatát, de óriási előrelépést jelent a magányos gyötrődéshez és az izolációhoz képest. Hiszen így megoszthatjuk félelmeinket és érezhetjük, hogy nem vagyunk egyedül a bajban. Tehát ez a helyzet bebizonyította, hogy milyen jól használhatók a hatékony, időt és költségeket kímélő telepszichiátriás módszerek pácienseink gyógyításában.

Bízom benne, hogy ez a helyzet az orvoskollégák, az egészségügyi vezetés és a döntéshozók számára is bebizonyította, hogy az egyre gyakoribbá váló mentálhigiénés problémák és mentális zavarok eredményes kezelése érdekében elengedhetetlen a pszichiátriai-pszichoterápiás és a közösségi ellátás fejlesztése. Csak ez teszi lehetővé, hogy társadalmunk tagjai testileg-lelkileg is egészségesebbek és boldogabbak legyenek.

Merre tart ma a pszichiátria? Milyen fejlődés várható a jövőben, mik a kutatás fő irányai?

Hála a modern idegtudományok fejlődésének, ma már olyan forradalmian új módszereket alkalmaznak, mint például a hálózatelemzés, a transzdiagnosztikus dimenzionális megközelítés, a „machine learning” módszerek vagy éppen a neuroimaging, az endofenotípus vagy az epigenetikai kutatások. Így egyre jobban megismerjük a központi idegrendszer normális és diszfunkcionális működését és a háttérben álló neuronális hálózati, valamint a genetikai és molekuláris mechanizmusokat is. Ezek a kutatások bizonyították, hogy a kóros emberi viselkedés hátterében nem pusztán a neurotranszmitter rendszerek működészavara, hanem komplex agyi hálózatok diszfunkcionális működése áll. A transzdiagosztikus kutatások azt is kiderítették, hogy a jelenlegi kategorikus diagnosztikus rendszerek alapján elkülönített mentális zavarok hátterében számos közös genetikai és neurobiológiai tényező szerepel, és ezek számos szomatikus betegség esetében is megjelennek. Tehát az új kutatási irányvonalaknak köszönhetően ma már napról napra bővülő ismeretekkel rendelkezünk a mentális zavarok komplex kóreredetének különböző összetevőiről. Nagyon izgalmas kérdés, hogyan és mikor hasznosíthatók ezek az új eredmények a klinikai gyakorlatban, vagyis, hogy mik azok a genetikai, neurobiológiai és viselkedési jellemzők, melyek segítséget nyújtanak a mentális zavarok korai felismerésében és pontosabb diagnosztizálásában, továbbá az erre alapozott hatékonyabb, farmako- és pszichoterápiás módszerek kifejlesztésében. Az új prevenciós és terápiás célpontok azonosítása pedig reális esélyt nyújt a precíziós pszichiátria kialakítására.

Hogy változott a pszichiátria helyzete az orvostudományokon belül? Mennyire biztosít jövőképet, mennyire vonzó a szakma a fiatal orvosok számára?

A pszichiátria számos okból következően mindig is „mostohagyereknek” számított az orvostudományokon belül. Ebben jelentős szerepet játszanak szakmánk önazonossági, önmeghatározási, valamint kompetenciaproblémái, ahogy ezt a Psychiatria Hungarica 2013/2. számában részletesen is kifejtettem. Talán emiatt is a pszichiátria korábban kevésbé volt vonzó diszciplína a fiatalok számára. Az előzőekben részletezett idegtudományi kutatások és a pszichoterápiás módszerek fejlődésének is köszönhetően kedvező változás előjeleit lehet érzékelni, ugyanis már jóval többen választják ezt a szakterületet. Ezek a változások óvatos optimizmusra adnak okot, de korántsem lehetünk elégedettek, hiszen még sok feladat áll előttünk, hogy a pszichiátria, mint a leghumánusabb medicinális szakterület elnyerje a méltán megérdemelt helyét a gyógyításban. Nagyon fontos, hogy a mindennapi klinikai gyakorlatban is meg tudjuk valósítani a modern pszichiátria holisztikus, bio-pszicho-szociális-spirituális megközelítésen alapuló humanisztikus és kapcsolatcentrikus szemléletét. Ezen alapértékeknek és a korszerű kutatási és terápiás eredményeknek az integrációjával és gyakorlati alkalmazásával esélyünk nyílik a pszichiátriával, a pszichiáterekkel és a pszichés zavarokban szenvedőkkel kapcsolatos előítéletek lebontására is. Hivatásunk komplexitásának és a pszichiáteridentitás sokszínűségének hiteles bemutatása modellértékű lehet az orvoskollégák és a fiatalok számára, ez elősegítheti a pszichiátria és a jövő pszichiátereinek fejlődését.