A lymphogranuloma venereum prevalenciája és prediktorai
A bemutatott tanulmányban a lymphogranuloma venereum (LGV) prevalenciáját és prediktorait elemezték nemibeteg-ambulanciákon ellátott, nagy kockázatú betegek csoportjában.
A lymphogranuloma venereum (LGV) szexuális úton terjedő szisztémás betegség, melynek kórokozója a Chlamydia trachomatis (CT) L1−L3 szerotípusa. Hollandiában 2003-ban írták le a LGV-proctitis járványos előfordulását, különösen homoszexuális férfiak körében. Az eset kapcsán javult a betegség ismertsége szerte Európában. Az első olaszországi LGV-eset 2006-ban Milánóban fordult elő, és eddig csak néhány esetben számoltak be Olaszországban LGV-proctitis előfordulásáról.
A bemutatott tanulmányban a LGV prevalenciáját és prediktorait elemezték nemibeteg-ambulanciákon ellátott, nagy kockázatú betegek csoportjában.
Betegek és módszerek
Minden olyan betegnél klinikai vizsgálat történt, akik 2012 januárja és 2013 áprilisa között a bolognai St. Orsola Egyetemi Kórház nemibeteg-ambulanciáján jelentkeztek, és akik nem biztonságos anális szexuális érintkezésről számoltak be. Minden esetben anorektális vattapálcakenetet, faringeális vattapálcakenetet (orális szexuális érintkezés esetén), illetve vizeletmintát nyertek a CT- és Neisseria gonorrhoeae- (GC) DNS meghatározása céljából.
Minden betegnél mikrobiológiai vizsgálatok történtek a legfontosabb nemi úton terjedő betegségekre (STD, szexually transmitted disease) (HIV, HCV, HBV és szifilisz), valamint immunoenzimatikus módszerekkel sor került szerológiai szűrésre az anti-Chlamydia antitestek (Chlamydia-IgG és Chlamydia-IgA) azonosítására. A genitális szemölcsök diagnosztikája vizuális megtekintéssel történt. Ezen kívül az alábbiakra vonatkozó információkat gyűjtöttek: személyes adatok, urogenitális és rektális rendellenességek, szexuális magatartásformák, szexuális partnerek száma az utóbbi 6 hónapban, valamint korábbi STD-re vonatkozó anamnézis. A LGC antibiotikumterápiája után 3 hónappal ismételt vizsgálatokra került sor.
A vizeletmintákból, anorektális faringeális kenetekből egyidejűleg végzett Versant CT/GC DNA 1.0 teszttel és valós idejű polimeráz láncreakcióval (PCR, polymerase chain reaction) határozták meg a CT- és/vagy GC-DNS jelenlétét. CT-pozitív esetekben molekuláris genotipizálás történt. A GC-reaktív eredményeket a porA pszeudogént célzó PCR teszttel erősítették meg.
Eredmények
A CT L2-genotípusát a 108 rektális kenet közül 13-ban (12 százalék) azonosították. Az összes LGV-eset olyan homoszexuális férfiakhoz kapcsolódott, akik nagy kockázatú magatartásformákról számoltak be és anorektális tüneteket panaszoltak. Azok a betegek, akik először a nemibeteg-szakrendelést keresték fel, lényegesen rövidebb időn belül jutottak a LGV diagnózisához, mint akik elsőként háziorvosukhoz vagy gasztroenterológushoz fordultak (p = 0,0046). A LGV-nek a vizsgált populációban észlelt prevalenciája és jellemzői megegyeznek a nemzetközi jelentésekben foglaltakkal. A statisztikai analízis azt jelezte, hogy a LGV-pozitív betegek idősebbek voltak (p = 0,0008) és nagyobb számban fordult elő körükben STD (p = 0,0023), mint a LGV-negatív-esetekben, különösen szifilisz (p<0,001), HIV- (p<0,001) és HBV-fertőzés (p = 0,001) kapcsán.
A többváltozós logisztikus regresszióanalízis szerint a HIV- és szifilisz-fertőzés a LGV jelenlétének erős kockázati tényezője (p = 0,001, illetve p = 0,010).
Következtetések
Az epidemiológiai és statisztikai adatok alapján LGV-fertőzés irányában történő kivizsgálás javasolt minden olyan HIV- és/vagy szifilisz-pozitív homoszexuális férfi esetében, aki anorektális tünetekről számol be. E célból a Chlamydia trachomatis DNS-ének kimutatása, ezt követően a molekuláris genotipizálás kiváló diagnosztikai algoritmusnak bizonyult a LGV-esetek azonosításában.
