hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

A kutatókat nem érdeklik a fiatal emlőrákosok

A 40 éves kor előtt jelentkező emlőrák nem túlságosan gyakori, az összes eset alig 5 százalékát alkotja, de még a súlyának megfelelő figyelmet sem kap a klinikai vizsgálatokban.

A Cancer Research UK és a Wessex Cancer Trust által szponzorált vizsgálatban csaknem 3000 nő adatait elemezték az Egyesült Királyságból, akiknél 40 éves kor előtt diagnosztizáltak emlőrákot. Azt találták, hogy bizonyos tumortípusok esetében a fiatalabb betegeknél öt év elteltével meredeken emelkedett a relapszusok előfordulása, ami szöges ellentétben van azzal, ami egyébként jellemzi ezt a betegséget.

A Journal of the National Cancer Institute című lapban nyilvánosságra hozott adatok szerint a diagnózis után öt évvel a betegek 85 százaléka van életben, három évre rá azonban már csak 68 százalékuk. Az emlőrák főként a változás korán átesett nők betegsége, ám az esetek kicsit kevesebb mint 5 százaléka a 40 év alatti korosztályban fordul elő. A mostani vizsgálatba ösztrogénreceptor-pozitív daganatokat is bevontak, melyekben a szokványos kezelés kemoterápiából áll, melyet 5 éven át tamoxifenkezelés követ az ösztrogén-receptorok blokkolására. A kutatók szerint a hosszú távú tamoxifenkezelés előnyös lehet, ugyanakkor az értékelést nehezítő problémaként említik, hogy a vizsgálatokban nem vesznek részt elegendő számban fiatalabb betegek.

A vizsgálatot vezető Dianna Eccles professzor így fogalmaz: „Mostani vizsgálatunk újabb bizonyítékokkal szolgál arra, hogy a fiatalabb betegeknél diagnosztizált emlőrák igen eltérő módon viselkedik, mint az idősebb nők betegsége. Ennek ismeretében a kezelésnek is különbözőnek kell lennie, erre vonatkozóan azonban nem nyerhetünk megbízható adatokat olyan vizsgálatokból, melyekben csak idősebb nőbetegek vesznek részt.”

„Miközben az emlőrák túlélése jelentősen javult az elmúlt évtizedekben, melynek nyomán a nők esélye megkétszereződött arra, hogy még legalább 10 évig éljenek a diagnózis után, sajnos nem biztathatjuk ugyanezzel a fiatalabb betegeket is” – figyelmeztet Kate Law, a Cancer Research UK klinikai kutatási igazgatója.

dr. simonfalvi ildikó
a szerző cikkei

(forrás: BBC, Journal of the National Cancer Institute)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink