A konszenzusra épülő emlősebészet új irányvonalai

Ahogy csaknem minden európai országban, úgy hazánkban is kiemelt jelentőségű haláloknak számít az emlőrák, amely a nők leggyakoribb malignus megbetegedése. A Nemzeti Rákregiszter statisztikai adatai szerint az újonnan diagnosztizált esetek száma 2013-ban a 8 ezret közelítette, és az emlőtumorokkal összefüggő mortalitás 25 százalék körüli, ami az egyéni tragédián túl a kórkép össztársadalmi jelentőségét is aláhúzza. Gyakoriságánál fogva régóta komoly figyelmet kap a betegség: az elmúlt évtizedekben diagnosztikája és komplex kezelése is rendkívül sokat javult.

A hatásos kezelés kulcsa a korai felismerés

A prognózis javításában az egyik legnagyobb előrelépést a már több mint másfél évtizedes hazai múlttal rendelkező, országosan szervezett emlőrákszűrés jelentette. Rendszeres szűrővizsgálattal a rákmegelőző állapotok vagy korai stádiumú daganatos megbetegedések idejekorán felismerhetők, a mielőbbi kezelés pedig összehasonlíthatatlanul jobb gyógyulási esélyekkel társul, mint az előrehaladott stádiumú esetek terápiája. A statisztikák szerint a korai stádiumban felismert emlőtumorokkal összefüggő halálozás legalább 20–25 százalékkal kisebb, mint az előrehaladott stádiumú megbetegedéseké. Ezt a nagyfokú hatékonyságot egyetlen terápiás módszer sem képes felülmúlni – hangsúlyozta dr. Lázár György, a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikájának intézetvezető professzora.

Konszenzusra épülő új irányelvek

Az emlőrák diagnosztikája és ellátása olyannyira dinamikusan változó területe az orvostudománynak, hogy szinte évről évre új módszerek, új gyógyszerek, és új kezelési adatok kerülnek nyilvánosságra e témakörben. A nemrég Kecskeméten megrendezett III. Emlőrák Konszenzus Konferencián (2016. május 20–21.) az emlőrákkal foglalkozó hazai centrumok vezető szakembereiből álló 6 munkabizottság (diagnosztikus radiológia/nukleáris medicina; sebészet; patológia; sugárterápia; szisztémás kezelés; gondozás, rehabilitáció, pszicho-onkológia) áttekintette az elmúlt évek új eredményeit, és javaslataikban a hazai ellátási gyakorlatra adaptálva, valódi konszenzust kialakítva foglalták össze a legfontosabb előrelépéseket.

Az emlőrák sebészi kezelése terén egyre nagyobb jelentőséget nyer a minimális, de hatásos kezelés elve – az ún. maximálisan tolerálható kezelés helyett –, amelynek értelmében a műtétileg kezelt esetek száma csökken, a kezelés eredménye viszont várhatóan javul a korábbi gyakorlathoz képest. A modern emlősebészet mottója tehát a radikalitás csökkentése, és ezzel összhangban az emlő megtartásra való törekvés. E célkitűzésnek természetesen sokrétű feltételei vannak, ezért tekinthető igen fontos előrelépésnek az az újonnan kialakított álláspont, amely szerint akár többgócú (multifokális, multicentrikus) emlődaganat esetén is kiküszöbölhető az emlők eltávolítása – akkor, ha mindössze két góc jelenléte igazolható, és ezek egymástól távol helyezkednek el. Ilyen esetben a gócok kimetszését követő megfelelő onkoterápia (sugárkezelés, illetve szisztémás gyógyszeres kezelés) elégséges és eredményes ellátást biztosít.

Kiemelt figyelmet érdemel az őrszemnyirokcsomó prognosztikai szerepének átértékelése. Tanulmányok igazolták, hogy amennyiben a nyirokutakon keresztüli áttétképzést jelző őrszemnyirokcsomóban csak néhány sejt van jelen vagy ún. mikrometasztázis (2 mm-nél kisebb daganatos sejtcsoport) mutatható ki, nem kell axilláris nyirokcsomó-disszekciót végezni; az adjuvans onkológiai kezelés helyettesíti a sebészi kezelést. Mi több – és ez az egyik legnagyobb újdonság – bizonyos szigorú feltételek mellet akkor sem kell sebészi kezelést alkalmazni, ha egyetlen vagy legfeljebb 2 nyirokcsomóban már valódi áttétképzés (2 mm-t meghaladó kiterjedésű daganatos sejtcsoport) igazolható – a sugárkezelés és a szisztémás farmakoterápia ebben az esetben is helyettesíti a sebészi kezelést. Ezáltal jelentősen csökkenthető a beteg megterhelése, ami nagyon komoly előrelépés az emlőrák ellátása terén.

Az emlőmegtartás milyenségével kapcsolatos igények is megfogalmazódtak, hiszen a betegek életminősége szempontjából a műtét utáni állapot esztétikai, kozmetikai jellege is igen lényeges szempont. E téren szintén sokat fejlődött a sebészet, így az onkoplasztika kiemelt szerephez jut az emlőmegtartó műtétek során.

A szakorvos szemével „izgalmas új terület” a szisztémás gyógyszeres kezeléseknek a sebészi kezeléshez való, megváltozott viszonya. Amíg ugyanis régen majdnem minden szolid daganat esetén a sebészi eltávolítás jelentette az elsődleges eljárást, és az előrehaladott stádiumú, nem reszekálható daganatok jóformán hatásos kezelési lehetőség nélkül maradtak, addig ma már a sebészi kezelést megelőző onkoterápia (neoadjuváns vagy primer szisztémás kezelés) az esetek egy jelentős részében oly mértékben képes csökkenteni a daganat kiterjedését, hogy utat nyit a sebészi ellátás előtt. E módszert ma már az emlődaganatok ellátásában is egyre gyakrabban alkalmazzák, és nem csak az előrehaladott, elsődlegesen nem reszekálható daganatok esetében jöhet számításba. A betegek egy jól körülírható csoportjában a gyógyszeres kezelés igazoltan olyan hatásfokú, hogy a tumor gyakorlatilag el is tűnik, ami nyilvánvalóan komoly túlélés-nyereségben is megnyilvánul.

 Az újonnan megfogalmazott szakmai ajánlások jól tükrözik, hogy a sebészet módszertanában jól alkalmazkodik a komplex kezelés elvéhez, és így a radikális műtétek visszaszorulása vagy akár a műtét elmaradása is jelentős terápiás eredmény a sebész szemével.