A felére csökkenthető a rasszok tanulmányi átlaga közti különbség
A fehér és az afroamerikai főiskolai hallgatók tanulmányi átlaga közötti különbség makacsul fennmarad – a fehérek javára. Ha azonban első évben egy egyórás gyakorlatot végeztetnek el az afroamerikai diákokkal, a tanulmányok végére felére csökken az átlagok közti eltérés, és emellett jobb lesz a fekete diákok egészségi állapota is – írta a Science.
„Ez a gyakorlat, amelynek az volt a célja, hogy más színben láttassa a diákokkal az iskolai szociális életet, nagyon hatásos volt: valóban megváltoztatta a főiskola élményét a kisebbségi diákok számára” – mondta Gregory Walton, a vizsgálat egyik kutatója, a Stanford Egyetem pszichológiai részlegének docense.
Walton és munkatársai azt ismerték fel, hogy minden elsőéves hallgató ugyanazokkal a problémákkal kerül szembe, amikor a gimnáziumi életből át kell lépnie a főiskolaiba, azonban az, hogy miként interpretálják ezeket a gondokat, nagyon erősen befolyásolja, hogy mennyire tudnak megküzdeni ezekkel.
„A gyakorlattal azt változtattuk meg, hogy hogyan éljék át a diákok a negatív történéseket a főiskolán” – mondta Walton. Ha a diák az új környezetben átélt szokványos nehézségeket úgy fogja fel, mintha ezek az ő speciális problémái lennének, vagy még rosszabbul, úgy, mintha az ő etnikai csoportja egyáltalán nem is lenne való a főiskolára, akkor kisebb az esélye a problémákkal való megbirkózásra. Ha viszont felismeri, hogy ezek a gondok mindenkit érintenek és csak átmenetiek, sokkal jobban tudja kezelni őket.
A vizsgálat során egy elit egyetem 92 diákját (köztük 49 feketét) követtek az első év második felétől a végzésig. A gyakorlatot a fekete és a fehér diákok felével végeztették el – a többiek kontrollként szolgáltak. A feladat abból állt, hogy a diákokkal elolvastatták egy – nem valódi – felmérés eredményeit, amely azzal foglalkozott, hogy a végzős diákok hogyan emlékeznek vissza elsőéves korukra. A felmérés szerint a legtöbben nagyon aggódtak kezdetben, hogy be tudnak-e illeszkedni a főiskolára, de ez az érzés idővel elhalványult.
A felmérés azt állapította meg, hogy az oda nem illés érzését minden etnikai csoport és mindkét nem hasonlóan élte át. Ilyen idézetek fordultak elő: „Bár elsőévesen sok emberrel találkoztam, közeli barátaim nem voltak…Honvágyam volt, és emlékeztetnem kellett magam arra, hogy az erős barátságok kialakulásához idő kell…Később aztán néhány emberrel olyan szoros kapcsolatom alakult ki, mint a gimnáziumi barátaimmal”.
A gyakorlat második felében a résztvevőknek egy esszét kellett írniuk arról, hogy a jelentésben ecsetelt kezdeti nehézségeket ők maguk hogyan élték át az első félévben. Ezzel kapcsolatos üzeneteiket videóra is felvették, hogy ezzel támogassák majd a következő tanév elsőéveseit. A cél az volt, hogy az olvasottak fényében a diákok újraértelmezzék saját személyes tapasztalataikat – direktebb megközelítéssel ezt aligha lehetett volna elérni, mert úgy érezték volna, hogy kontrollálni akarják őket.
A gyakorlatnak erős és tartós hatása volt az afromaerikai diákokra: megháromszorozódott azoknak a száma, akik végzéskor a legjobb 25 százalékba tartoztak. Emellett csak feleannyiszor mentek egészségügyi problémákkal orvoshoz, mint a gyakorlatot nem végző társaik. A vizsgálat szerint a magány és a kizártság érzése olyan rosszat tesz a diákoknak, mintha napi 15 cigarettát szívnának vagy alkoholisták lennének.
Érdekes módon a fehér diákokra nem volt hatása a gyakorlatnak, noha ők is hasonló problémákkal kerülnek szembe, mint a feketék. Walton szerint a hovatartozás érzése mintha specifikusan a kisebbségi diákok számára lenne nagyon fontos – annál is inkább, mivel a sztereotípiák szerint rossz a tanulmányi teljesítményük, és ez különösen érzékennyé teheti őket a kitaszíttatás érzésére a főiskolán.
