A depresszió mint a morbiditás fontos oka

A XXI. század népegészségügyi változásainak egyik szomorú megnyilvánulása a mentális zavarok gyakoriságának növekedése – csak önmagukban a mentális zavarok a tartós munkaképesség-csökkenés 19%-áért felelősek világszerte (1). Ezek közül népegészségügyi szinten a legnagyobb problémát a depresszió jelenti, melynek gyakorisága a WHO Global Burden of Disease tanulmánya szerint 1990 és 2013 között 53,4%-kal nőtt (2). 2017-ben már a Föld lakosságának 4,4%-a szenvedett depresszióban (3), és a Covid-járvány a gyakoriságot még tovább növelte. A különböző epidemiológiai felmérések adatai egészen ijesztőek: egy nemrégiben megjelent metaanalízisben (4), amely tizenkét, közösségi alapú epidemiológiai vizsgálat eredményeit vetette össze, a depresszió gyakoriságát 7,45% és 48,30% közöttinek találták, az egyesített prevalenciaértéket pedig 25%-nak. Ez a szám annyira magas, hogy nehezen hihető, de tizenkét vizsgálat egy irányba mutató eredményeit nagyon nehéz figyelmen kívül hagyni. Csak reménykedni lehet, hogy ez a hirtelen, drasztikus emelkedés csak átmeneti jellegű, és a Covid után visszatérnek az eredeti trendek – amelyek azonban, ha nem is ilyen drámai mértékben, de szintén a depresszió előfordulási rátájának emelkedését mutatják. 

Magyarországon is a globálishoz hasonló tendencia figyelhető meg.  A Hungarostudy reprezentatív lakossági egészségfelmérés-sorozat szerint a klinikai küszöböt nagy valószínűséggel elérő depressziós tünetekkel élők aránya 1988 és 2013 között 7,5%-ról 16,7%-ra emelkedett (5). Megjegyzendő, hogy ezek a számok azért magasabbak a hasonló időszakra vonatkozó nemzetközi adatoknál, mert a rövidített Beck kérdőív (amivel a vizsgálatsorozat készült) magas szenzitivitású és alacsony specificitású eszköz, ezért a vizsgált esetek egy része biztosan álpozitív, ugyanakkor a változás mintázata pontosan megfelel a nemzetközi adatoknak.

Az előfordulás növekedésének lehetséges okai

Az, hogy mi áll a rendkívüli gyakoriságnövekedés hátterében, nem egyértelmű. Magyarázatára természetesen számos elmélet született, ezek közül a legfontosabbak következnek címszavakban: 

• a pszichológiai igények folyamatos növekedése mellett az igények kielégítése céljából rendelkezésre álló eszközök korlátozottsága miatt keletkező frusztráció, 
• az egészségtelen életmód, különös tekintettel a mozgáshiányra, 
• a nagyobb pszichológiai leterheltség és a stressz, 
• a napi ritmus felborulása és az alvás-ébrenléti zavarok gyakoriságának a megnövekedése, 
• a gyakori komorbiditás olyan betegségekhez társultan, amelyekben gyulladásos faktorok vannak jelen. 

Mindegyik elméletben „van valami”, és mindegyiket tudományos bizonyítékok támasztják alá. A depresszió feltehetően multifaktoriális betegség, és a gyakorlatban azt látjuk, hogy a fenti tényezők egy része (sőt sokszor többsége) minden betegnél észlelhető valamilyen egyéni kombinációban. Ugyanakkor fontos látnunk azt is, hogy a lehetséges etiológiai tényezők mindegyike összefügg a jelenkor kultúrájával és életmódjával. 

A depresszió következményei

Sajnos, ahogyan a baj sem, a depresszió sem jár egyedül. A depresszió növeli a mortalitást, nemcsak rettegett szövődménye, az öngyilkosság miatt, hanem mert számos betegség gyakoriságát növelve ezek mortalitását is növeli (6). Ez elsősorban a férfiak körében jellemző, ami érdekes, hiszen a nőknél a depresszió kétszer gyakrabban fordul elő, mint férfiaknál. A különböző krónikus betegségek legalább kétszer gyakoribbak depressziósok között, és (elsősorban a nem kezelt) depresszió rontja ezeknek a betegségeknek a lefolyását és kimenetelét (7). A legerősebb kapcsolat a kardiovaszkuláris mortalitással áll fenn, ami a magasabb jövedelmű országok többségében vezető haláloknak számít: egy 21 országot és összesen 145 862 résztvevőt bevonó kohorszvizsgálatban négy vagy több depressziós tünet megléte 20%-kal növelte a kardiovaszkuláris események és a halálesetek számát, a kockázat pedig több mint kétszer nagyobb volt a nagyvárosokban élő emberek körében (8). 

A hétköznapokban ennél mintha kevesebb depressziós beteget látnánk. Ennek az a magyarázata, hogy a betegek jelentős része nem keres kezelési lehetőséget, mert reménytelennek látja helyzetét, és/vagy stigmaként éli meg azt. A WHO World Mental Health Survey adatai szerint a depressziósok csak mindössze enyhén több mint fele szeretne kezelést, és mindössze 16,5%-uk kap minimális minőségi kritériumok mentén végzett terápiát (9).

Mindezek alapján elég egyértelmű, hogy a depresszió súlyos gazdasági terhet is jelent. A költségek az Európai Unió GDP-jének 1%-át emésztik fel, és 88%-ban indirekt költségek, vagyis nem a kezelés költségei, hanem döntően a depresszió miatti társadalmi produktivitáscsökkenésből (kevesebb aktív munkaóra, rosszabb színvonalú termelés stb.) fakadó költségek (10). Ez csak azért nem okoz versenyhátrányt egyes országoknak, mert az egész világra jellemző. Megfordítva: az a társadalom, amely hatékonyan küzd meg állampolgárai depressziójával (és annak rengeteg társbetegségével), feltehetően valamennyi versenyelőnyre tesz majd szert a többi országhoz képest. 

Kezelések és korlátaik

Mindez azért is fontos, mert a depresszió nem csak kezelhető, hanem sikeresen gyógyítható betegség. Számos, bizonyítékokkal megfelelően alátámasztott gyógyszeres (megalapozott hatékonyságú antidepresszívumok) és nem gyógyszeres kezelés (pszichoterápia) áll a szakemberek és természetesen a betegek rendelkezésére. A sikeres kezelésnek azonban, úgy tűnik, vannak korlátai, amelyekből csak az egyik a korábban már említett alacsony kezelési ráta. További korlátok lehetnek például a következők.

A gyógyszeres kezelés meglehetősen individuális, az első (vakon) választott szerrel kapcsolatos terápiás sikertelenség 50% körüli. Ezen az arányon a gondos anamnézisfelvétellel (volt-e a vérrokonok közt depressziós, és ha igen, milyen gyógyszer vált be neki) lehet javítani, és talán a farmakogenomika hétköznapi gyakorlatba való belépésével a közeljövőben már nagy valószínűséggel meg tudjuk majd mondani, hogy a beteg genomja alapján melyik szernek van nagyobb esélye. További korlát még a pszichoterápia korlátozott elérhetősége, ami az európai uniós államok többségében jellemző. Itt három lehetséges út képzelhető el a helyzet javítására: egyrészt növelni kellene a pszichoterápiás kapacitást, másrészt egyszerű, de hatékony módszereket érdemes fejleszteni (vagy meglévőket leegyszerűsíteni, de nem a hatékonyság rovására), harmadrészt a terápiák egy részét online lehetne nyújtani. Ez utóbbival kapcsolatban a Covid-járvány alatt rengeteg tapasztalat gyűlt fel, és ma már sokkal jobban láthatók az online pszichoterápiák előnyei és korlátai, mint másfél évvel ezelőtt. És természetesen kulcsfontosságú a társbetegségek megfelelő kezelése, aminek azonban sokszor maga a depresszió miatti motivációhiány és reménytelenségérzés jelenti a legfőbb gátját. Mindezek miatt egyre inkább felértékelődik a pszichiátria és a társszakmák együttműködése. 

Ugyanakkor, mint korábban olvashattuk, az életmódbeli tényezők szerepe is igen jelentős a depresszióban. A betegség hosszú távú legyőzésében (vagyis a depressziós epizódok visszatérésének megakadályozásában) feltehetően az életmódváltozásoknak, vagyis az egészséges táplálkozásnak, a megfelelő mennyiségű és minőségű mozgásnak, a stabil napi bioritmusnak, a hétköznapi stressz kezelésének, valamint a megfelelő pszichológiai egyensúly megtartásának van a legnagyobb jelentősége.

IRODALOM

1. Rehm J, Shield KD. Global burden of disease and the impact of mental and addictive disorders. Current psychiatry reports 2019;21(2):1-7.
2. Global Burden of Disease Study 2013 Collaborators. Global, regional, and national incidence, prevalence, and years lived with disability for 301 acute and chronic diseases and injuries in 188 countries, 1990–2013: a systematic analysis for the Global Burden of Disease Study 2013. The Lancet. Available online: June 7^th, 2015 doi:10.1016/S0140-6736(15)60692-4
3. World Health Organization. Depression and other common mental disorders: global health estimates. WHO/MSD/MER/2017.2
4. Bueno-Notivol J, Gracia-García P, Olaya B, Lasheras I, López-Antón R, Santabárbara J. Prevalence of depression during the Covid-19 outbreak: A meta-analysis of community-based studies. International journal of clinical and health psychology 2021;21(1):100196.
5. Hajnal Á, Tóth MD, Székely A, Purebl Gy: Stigmatizál-e a depresszió? A Depresszió Stigma Kérdőív. In: Susánszky É, Szántó Zs (szerk.). Magyar Lelkiállapot 2013. Semmelweis Kiadó, Budapest, 2013.
6. Gilman SE, Sucha E, Kingsbury M, Horton N J, Murphy JM, Colman I. Depression and mortality in a longitudinal study: 1952–2011. Cmaj. 2017;189(42):E1304-E1310.
7. Purebl G, Petrea I and the JA WP4 collaborative workgroup. Joint Action on Mental Health and Well-being: Depression, Suicide Prevention and E-health. Situation analysis and recommendation for action. 2016 http://www.mentalhealthandwellbeing.eu/assets/docs/publications/WP4%20Final.pdf
8. Rajan S, McKee M, Rangarajan S, Bangdiwala S, Rosengren A, Gupta R, Yusuf S. Association of symptoms of depression with cardiovascular disease and mortality in low-, middle-, and high-income countries. JAMA psychiatry 2020;77(10):1052-1063.
9. Thornicroft G, Chatterji S, Evans-Lacko S, Gruber M, Sampson N, Aguilar-Gaxiola S, Kessler RC. Undertreatment of people with major depressive disorder in 21 countries. The British Journal of Psychiatry 2017;210(2):119-124.

10.Ekman M, Granström O, Omérov S, Jacob J, Landen M. The societal cost of depression: Evidence from 10,000 Swedish patients in psychiatric care.  J Affective Disorders 2013;150(3):790-797.