hirdetés
2025. december. 23., kedd - Viktória.
hirdetés

Több mint 750 millióért vásárolt villát a Kásler-féle alapítvány

A milliárdos Rahimkulov családtól vásárolta budai villáját a Kásler Miklós-féle Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány – írja a Telex.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő kikérte a házhoz kapcsolódó szerződéseket, miután tavasszal az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szabálytalanságokat állapított meg a közpénzből működő alapítványnál. A dokumentumokból kiderül, hogy az Onkológiai Akadémia épületéért 765 millió forintot fizettek ki az eladónak, a Gorod Pro Kft.-nek, ami Timur Rahimkulov tulajdona egy másik cégen keresztül. A testvérével, Ruszlannal együtt számos magyarországi érdekeltséggel rendelkező Timur Rahimkulov volt az, akinek a fia szabálytalanul vizsgázhatott le a Corvinuson, ebből az ügyből nőtt ki az egyetemet érintő vizsgabotrány – írja a Telex

A Hadházy által kikért anyagok alapján a vásárlás után 380 millióért még felújították az épületet, ennek során 700 négyzetméteren kicserélték a külső és belső burkolatokat, a mélyföldszinten pedig 50 fős konferenciatermet alakítottak ki. A munkálatok közbeszerzési tanácsadója 31 millió forintos díjazásban részesült, a felújítás tervezése pedig 24 millióba került.

A 2019-ben létrehozott Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány felügyeletét a kormányban Kásler Miklóstól 2022-ben Pintér Sándor vette át, Kásler jelenleg a kuratórium elnöke. Az ÁSZ 2025 májusában publikált jelentésében több szabálytalanságot is megállapított az alapítvány pénzügyeivel kapcsolatban, ugyanakkor szerintük bűncselekmény gyanúja nem merült fel, ezért nem tettek büntetőfeljelentést. 

(forrás: Telex)
hirdetés

Könyveink

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...