hirdetés
2025. október. 21., kedd - Orsolya.
hirdetés

Takács Péter: A bérintézkedések jó irányba mennek

Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a Harcosok órája című online műsor vendége volt.

Takács Péter kifejtette: megszüntették a hálapénzt, az orvosok fizetését úgy megemelték, hogy a nemzetgazdasági átlag több mint háromszorosa lett, és ezek a kormányzati intézkedések oda vezettek, hogy jelentősen csökkent a Magyarországot elhagyó orvosok száma. Ma 400 orvos kéri ki a külföldi működéshez szükséges papírjait, de amíg 2010 környékén a 90 százaléka valóban elhagyta az országot, addig a mostani 400-ból 300 "ingázó orvos", tehát eltölt egy hétvégét Manchesterben, és utána visszajön a magyarországi munkahelyére dolgozni.

Tény, hogy van szakdolgozóhiány Magyarországon, de orvoshiány nincs. Hiányzik azonban a középgeneráció, a 40 és 55 év közötti orvosok, szakdolgozók, de ez a hiány a szocialista kormányok idején keletkezett, amikor "totálisan kilátástalan volt az egészségügyi dolgozók élethelyzete".

A béremelés kapcsán a Magyar Orvosi Kamarával (MOK) állnak vitában, de "az a baj, hogy a Magyar Orvosi Kamara már elvesztette köztestület jellegét", sokkal inkább "politikai aktivista szervezetként működik". Egészségügyi felvilágosítás címmel "a 444 szalagcímeit rakták ki a plakátra és árulták igazságként", de hazugság, hogy egymillió embernek nincs háziorvosa Magyarországon.

Az államtitkár arra is kitért, hogy a közszolgálatban dolgozók, így az ápolók, orvosok is egymillió forintos otthontámogatási támogatást kaphatnak, amiről szerdán döntött a kormány. A bérintézkedések jó irányba mennek, az ápolók bérét 2016-tól már kilencszer emelték, de önmagában a pénz nem elég ahhoz, hogy egy életpályát felfessenek, ezért egy kompetenciabővítést indítanak a háziorvosoknál és a szakdolgozóknál.

A korábbi ellenzéki felvetésekre reagálva Takács Péter azt mondta: előfordulhat bármelyik budapesti kórházban csótány, mert évek óta elmaradt a belvárosban a csótányirtás. Ugyanakkor a budapesti kórházi rendszerre 2016 óta majdnem 300 milliárd forintot költöttek, minden évben lépnek előre a felújításokkal, és sokkal gyorsabban lehetne haladni, ha a helyreállítási alap forrásait "nem blokkolnák politikai okból".

A kórházi klímák ügyéről felidézte: tavaly a Tisza politikusai "megpróbálták beállítani úgy, hogy összedőlt a magyar egészségügy", klímakatasztrófa van és tömegével maradnak el a műtétek. A tavaly tervezett 64 ezer műtétből azonban mindössze 196 maradt el.

Takács Péter a kórházi étkeztetésről elmondta, hogy idén jelentős forrást, 150 milliárd forintot fordítottak a dologi keretek rendezésére, ennek egy része az élelmezés javítását szolgálta, megemelték annak napidíját. A pécsi klinikai központtal együtt vizsgálatba kezdtek, mennyiből lehetne kihozni egy jó minőségű, megfelelő tápértékű napi étkeztetést a speciális diétákra is figyelemmel - jelezte, hozzátéve, előbb-utóbb minden magyar kórházban hasonló színvonalú étkezés lesz, megállapodtak a beszállítókkal, hogy magasabb tápértékű és nagyobb adagokat hoznak.

A várólistákról azt mondta: 2013-ban, közvetlenül a transzparens online rendszer bevezetése előtt még kórházi kockás füzetekbe voltak felírva és 88 ezer ember neve volt rajtuk, totálisan átláthatatlan és a korrupció melegágya volt, ma 27 ezer olyan ember van, aki 60 napnál régebb óta vár valamilyen beavatkozásra, vagyis a várólista a harmadára csökkent. Csípőprotézis, térdprotézis és a kiterjesztett gerincstabilizáló műtét esetén kell 60 napnál tovább várni, minden más esetben az országos átlag ez alatt van - mondta. Elismerte ugyanakkor, hogy vannak szélsőséges esetek, de aki hosszú időre kap időpontot, kérje, hogy helyezzék át egy másik intézmény várólistájára, ezzel a lehetőséggel eddig már 4 ezren éltek.

Takács Péter megjegyezte, az átlagos várakozási időket tekintve Magyarország az európai uniós összevetésben a térdprotézist kivéve mindenhol az első harmadban van, a szemlencsét tekintve itt a harmadik legrövidebb a várakozási idő.

A szakrendelésekhez kapcsolódó időpontfoglaló rendszerről azt közölte, hogy azok is az átláthatóságot szolgálják és jellemzően az ellenzéki önkormányzatok által fenntartott intézmények nem csatlakoztak hozzá. Felhívta a figyelmet, hogy itt is megszűnt az a rendszer, hogy csak a területileg illetékes szakrendelőbe lehet menni.

Takács Péter hangoztatta, a kormány célja, hogy értékállóak legyenek az egészségügyi fizetések. Példaként hozta fel, hogy a nővérek bérét 2016 óta kilencszer emelték meg, és a béremelést folytatni fogják.

Az államtitkár világbajnoknak nevezte a magyar egészségügyi képzést. Úgy vélte, mind az orvos-, mind az ápolóképzésre méltán lehetünk büszkék, nem véletlen, hogy az orvosképző egyetemeink a világ élvonalában vannak.

A magyar egészségügynek vannak olyan részei, amik világszínvonalúak, és ilyen a mentőszolgálat is - jegyzete meg. Kiemelte, a Fidesz-kormány 1100 mentőautót lecserélt, a használatban lévő járműveket a legmodernebb mentéstechnikai eszközökkel szerelte fől.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...